Chapter 47: Airport and go

- Készen vagyok. - állított be mögülem Réka. Nagyon örülök annak, hogy támogat. Hogy számítok neki. Ha meghalnék, talán csak neki hiányoznék. Színlelve elmosolyodtam és hívtunk egy taxit. Ree mondta, hogy hagyott egy cetlit Johnnak és a családnak, hogy köszönünk mindent és egyebek. Ja persze. Kösz, hogy kismillió darabra törted a szívem, tényleg nagyon nagyon jól esett. Kösz még egyszer.
Kisvártatva megérkezett a taxink. Beraktuk a cuccainkat a csomagtartóba és Réka beült az anyósülésre én pedig hátra.
Unott és rezzenéstelen arccal hallgattam végig ahogy a reptérre vezető úton Réka hol hozzám, hol a sofőrhöz beszél mindenféléről.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mire odaértünk, de hogy egy örökkévalóság, az biztos. A reptérre érkezve kikászálódtam a kocsiból és meglepve tapasztaltam, hogy esik. Még mindig. Semmilyen esőkabát vagy pulóver nem volt rajtam így csak kikaptam a bőröndöm a taxiból, megvártam Rékát ahogy fizetett és már futottunk is be a zárt épületbe. Eléggé eláztunk ezen a pár száz méteren. Mintha érdekelne.

A legközelebbi pénztárhoz ballagtunk.
- Jó napot, két jegyet szeretnénk a legközelebbi Londonba induló járatra. - mondtam a nőnek határozottan. Nem volt valami szimpatikus. Elég rossz szemmel nézett ránk.
- Sajnálom a kedves hölgyeket az összes londoni járatot töröltek a mai napra. - válaszolta egyhangú ír akcentussal. Ennél balszerencsésebbek lehetünk még?
- De hát miért? - értetlenkedtem.
- Az nem tartozik magácskára, de elmondom, hogyha figyelték az időjárás jelentést akkor hallhatták, hogy hatalmas vihar közeledik, így nem engedhetünk egy gépet sem felszállni. - biccentett erőteljesen és intett, hogy mehetünk.
- De holnap ugye már járni fognak a gépek? - kérdeztem vissza utolsó esélyként.
- Nagy valószínűséggel igen. - király. Szóval itt ragadtunk egy reptéren, bőrig ázva és egy csomó holmival. Igazán király.
A fejem már majd' szétrepedt a sok stressztől. Gőzöm sem volt mit csináljuk. Nem ismerünk itt senkit és semmit. Csak a fiúkat. Róluk meg se hallani, se látni őket nem akarom. Elég volt belőlük. Sőt minden írből. Csak lennénk már otthon.
Nagyot puffanva ültem le az egyik közelben lévő padra. Leraktam a cuccaim a földre, Réka is így tett.
- Hívtam Johnt, nemsokára itt lesz. - mondta Réka. Remek. Még valami? Saraht nem akarja elhozni puszilkodni? Vagy neki épp mást kell puszilgatnia?
- Miért jön ide egyáltalán? Nem koncertjük van? - fordultam felé összeráncolt szemöldökkel.
Választ már nem tudott adni, mert leült közénk egy farmergatyás, fekete kapucnis srác. Már épp beszóltam volna neki mikor
- Lányok nem ismerjük egymást, Cody vagyok. John mondta, hogy jöjjek ki értetek és kísérjelek titeket a kocsihoz. - mondta felszínes hangnemben a srác. Újabb király dolog a mai napon.
- És ki vagy te? Egy újabb csicska akit csak úgy ugráltathatnak? - förmedtem rá
- Az unokatesójuk vagyok. Itt lakom a közelben, így ide tudtam szaladni. - hogyan tegyünk rossz első benyomást. Nem én. Ő. Az unokatesójuk. Köszi, belőled is elég volt.
- Menjünk! Már vár ránk. - mondta felszólítón. Szinte a kezünknél fogva rángatott ki minket az épület elé. Nem hogy vitte volna a csomagunkat, nem nem. Csak pár lépést tettünk mire egy fekete geep állt meg előttünk. A lehúzott ablakán Liam bámult ki ránk.
- Beszállás. - mondta, mire Cody kinyitotta nekünk a kocsi ajtaját. Hirtelen rossz előérzetem támadt...

Chapter 46: Never again /John's P.O.V/

Nem értem mi volt Fannynál ez a nagy sietség. Leültem melléjük és ő már ment is fel Edhez. Mindegy. Végül is örülök nekik. Annak, hogy boldogok, meg minden. Nekem itt van Ree és ő nekem jelenleg többet jelent bárkinél.

- Lassan megyünk? - kérdezte Ree felém fordulva. Bólintottam, így elindultunk kézen fogva a backstage-be. Folyosók hosszú sora után végre felértünk. Egyszer csak Fannyt pillantottuk meg, ahogy hozzánk futott. A szemei vörösek voltak.

- Baj van? - kérdezte aggódva Ree. Fanny lassan bólinott és a szemei megteltek könnyel.

- Segíthetek bármiben? - kérdeztem szelíden és megsimítottam a vállát, de ő agresszívan elsodorta a kezem. Gőzöm sincs mi lehet vele.

- Hagyj engem békén. - nézett rám egyenesen. - Csak menj el. Mi is így teszünk.

- Mi van? - kérdeztük egyszerre Reevel. Miért mennétek el?

- Te mi a szart tennél, ha a hőn állított szerelmed épp láttad volna ahogy megcsal? Húzzunk már el! - nyögte ki. Elkerekedtek a szemeim.

- Mi? Edward? Megcsalt? - dadogtam. Nem hittem el amit hallok. 

- Felkapjuk a cuccunkat és megyünk. Majd hívlak. - fordult felém Réka és Fannyval karöltve elrohantak. Én pedig ott maradtam egyedül. Nem hittem el. Nem és nem. Ed? Megcsalni bárkit? Nem, ez nem lehet...

Hatalmasat csalódtam. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Miért nem mondta el, hogy viszonya van? Miért? 

Bosszúsan visszaindultam a backstage-be. Haragosan bementem és hangosan becsaptam az ajtót, Edward felém fordult. Az ablakban ült. A haja kócos volt a szemei pedig vörösen csillogtak.

- Szia. - köszöntem flegmán. A hangszínemből elég kivehető volt, hogy nincs jó kedvem.

- Szia. - válaszolt és visszafordult. Csak bámult ki az ablakon.

- Nem akarsz valamit elmondani, így a végén, hogy minden esélyed veszve van? - kérdeztem számon kérőn. Amilyen nagy düh volt bennem, ahhoz képest ez egy aranyos mondat volt.

- Mit? - kérdezett vissza. Utálom mikor ezt csinálja. Tetteti a hülyét.

- Rohadtul vágod miről beszélek, úgyhogy kurva gyorsan kezd el beszélni! - dobbantottam a földre. Lehajtotta a fejét. Nem válaszolt. Így álltunk pár percig, majd Liam nyitott be.

- Fiúk mindjárt kezdődik a show! - kiabált be. 

- Gratulálok. - néztem Edwardra, remélve, hogy kinyög valamit. Az ő szájából akartam hallani a történéseket, de nem reagált. Dühtől fortyogva és Liamot kikerülve kiviharzottam a szobából. Lesiettem abba az irányba amerre Rékáék elindultak. Legalább elakartam tőlük búcsúzni.

Leérve láttam ahogy az utcán beszállnak egy taxiba. Elkezdtem futni hozzájuk, de amint kiléptem az épületből sikítozó rajongók vettek körül. Ha akartam sem tudtam volna mit csinálni. Egy biztonsági őr visszahúzott a tömeg elől, így az üvegajtó mögül integettem nekik.

Lassan visszaballagtam az öltözőnkbe. Kezdtem készülődni a showra. A legkevésbé sem volt kedvem koncertet adni ma. Főleg nem Edwarddal. Tönkretette a kapcsolatát, a boldogságát és összetörte egy ártatlan lány szívét. És mi a legrosszabb? Hogy ezekkel együtt az én boldogságomat is elűzte...