Chapter 6: Unbelievable

- Szóval mi is ez? Rajongó vagy, vagy mi? – kezdte „egész” barátságosan Liam.

- Vagy mi, inkább. Nagyon bírom a Jedwardot, de nem vagyok őrült, fanotikus gyilkos. – nevettem, de ő csak komoly arcot vágott.

- Oké, maradhatsz és jöhetsz a „barinőddel” a koncertre, de aztán ennyi volt. Értve? – ezt már nagyon gorombán és erőltetett mosollyal mondta. Csak ennyit nyögtem ki: Értve.

Hát igen, a fiúk élete nem habos torta. Már értem miért kezd elege lenni ebből Ednek. Pont ekkor jött oda hozzám.

- Na, nekünk készülődnünk kell…szóval maradsz vagy mész? – kérdezte mosolyogva…istenem, de cuki a mosolya 

- Ööö… Maradhatok? – kérdeztem nevetve 

- Hát, ha látni akarod, ahogy átöltözünk és veszekszünk azon, hogy mit veszünk fel akkor igen. -tátott szájjal vigyorgott

- Az első része egész jól hangzott, de nem kösz. Megyek. - mondtam és puszit nyomta az arcára, amin meglepődött.

- Oké, akkor a koncert itt lesz - elővett egy cetlit a pontos címmel- Mivel 6-kor lesz, a legjobb, ha legalább fél órával előtte bejöttök a hátsó bejáraton. Mond a neved és, hogy a barátnőm vagy. – na itt tuti,hogy olyan vörös lettem, mint egy alma.-

- Vááárj, a barátnőd? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel

- Igen, így egyszerűbben bejutsz. – mondta mosolyogva- Miért baj?- és halkan kuncogott

- Én nem ezt mondtam! – nevettem, majd elvettem a cetliket. Már kint voltunk az ajtónál, amikor eszembe jutott Réka.

- És Ree-t hogy vigyem be? Mint az elmebeteg kishúgom? – nevettem

- Nem, ő legyen…Mondjuk John barátnője, oké? – mosolygott- Szerintem feltalálod magad. – majd megölelt és elköszöntünk.

Mikor haza sétáltam, Ree már az ajtóban várt ugrándozva. Mindent elmeséltem neki, amitől olyan izgatott lett, hogy akkorát ugrott, hogy beverte a plafonba a fejét. Egy kicsit túlpörgött, de hogy megnyugtassalak, nem lett baja.

A következő napirendi pont a ruha kérdése volt. Valami nem túl kihívó, de csajos legyen. (Ree-nek csak a Kittyvel való társalgásomat nem beszéltem meg. Az jobb, ha titok marad.)

- Szóval ez jó? – előhúzott egy piros mini ruhát

- Te figyelj, nem egy sztírptízbárba megyünk. – nevettem, amire hozzám vágta a ruhát

- És ez? – előhúzott egy az előzőnél is rövidebb, de kevésbé kivágott fehér ruhát…

- Te figyelj…- és kotorászni kezdtem- ez jó lesz. – és a kezébe nyomtam egy sötétlila ruhát ami szintén derékig szűkült, majd ott kiengedett és buggyok voltak rajta. nem volt rövid, a popsiját bőven eltakarta.

- Ezt? De hát…ez a kedvenced…- és majdnem sírni kezdett

- Mindegy, tökéletesen fog állni rajtad. – nevettem- és én mit vegyek fel? És mennyi az idő? – ránéztem a telőmra…HÁROMNEGYED ÖT?! ordítottam.

- Te jó ég! 45 percünk van elkészülni és odaérni! – mindketten bepánikoltunk, de urai voltunk a helyzetnek. beraktunk egy pörgős számot, majd Ree elment fürödni én meg kerestem egy jó ruhát. 

Ebben a pillanatban Ree apja Bob jött be és köszönt, majd mondta, hogy van egy ajándéka számunkra. Nagyon meglepődtem, mondtam, hogy Ree fürdik. Így rám maradt a kinyitás.

Kinyitottam…

Chapter 5: The row of surprises

-A Rosszal. Mindig a rosszal kell kezdeni. – mosolyogtam

- Miután elindult az óriáskerék azonnal haza kell mennem, mert Liam beszervezett még egy koncertet ma estére. – a válaszom erre egy szomorú, oh volt.- De a jó hír, hogy jöhetsz és Ree is jöhet. – erre nevettünk. Megszólalt a telefonom, Ree volt az.

-Szia!-Az óriáskeréken vagytok?-Igen itt vagyunk, miért?-Tudod, hogy beragadt?- Igen, észrevettük (nevettem)-És azt is tudtad, hogy két óra amíg lehoznak?-Micsoda?Mennyi?KÉT ÓRA?-Vigyázz magadra csajszi!- Oké, oké…már amennyire ura vagyok a helyzetnek.- Puszi- Pusz

- Aggódik? – kérdezte Ed

- Egy egész kicsit…képzelheted, ha a boltnál, hogy féltett. – mosolyogtam

- Mindentől próbál védeni?

- Igen…vagyis nem. Csak mindketten tisztában vagyunk vele, hogy egymást megértjük és erre senki más nem képes. – rövid csönd következett. Még mindig a kezét szorítottam, de lassan elengedtem.

- Szóval bírod a zenénket?

- Aha, neked melyik a kedvenc számod? – néztem rá nagy szemekkel

- Mármint saját? Talán…a WoW oh WoW, Everyday Superstar...– mosolygott- Neked?

- Én az összeset imádom! – ezen nevettünk

Sokat beszélgettünk az elkövetkező másfél órában, amikor végre elindultunk. Egyre jobban lettünk és közelebb kerültünk egymáshoz...nem úgy! :D

- Oké, mindjárt lent leszünk. Akkor hozzád? – kérdeztem, de nagyon furán nézett rám. – Mi rosszul mondtam?- kezdtem furán

- Ja bocs, rosszra gondoltam. – nevetett fülig érő szájjal.- Igen, hozzám. Ha John otthon lesz (otthon kell lennie). Akkor ne mondj semmi, valószínűleg elfog árasztani kérdésekkel, sőt a barátnője elég fura szóval…

- Van barátnője? – nagyon meglepődtem, bár már említette, de csak most jutott el az agyamig.

- Igen, Kittynek hívják. Nyávogós egy csaj, de ha Johnnak tetszik… Amúgy miért lepődtél meg ennyire?

- Semmi…Csak Ree…Mindegy, hagyjuk. – nevettem és megböktem

Lassan leértünk, gyorsnak kellett lennünk, mert páran észrevették Edwardot. Kb. 20percig „vacakoltunk” majd végre elsétáltunk hozzájuk. Nagyon szép volt a londoni lakásuk. Egy irodaház mellett volt a belváros szélén. Jól mondta Ed, ahogy beléptünk „meglepetések” sora fogadott minket…

Először Liam kezdte volna leszidni Edet ahogy kinyitotta az ajtót, majd  meglátott engem és kezet nyújtott majd beljebb hívott – eközben Ed a fülembe súgta: Kösz, hogy megmentettél- és nevetett.

- Heló Ed! Mizu? Hol voltál egész nap? – kezdte John, miközben fiúsan vállat koccoltak

- Csá, csak elugrottunk az óriáskerékhez.

- Mármint kivel...? – majd meglátott- Óh és ki ez? Én mondtam, hogy csajozni voltál! – John rögtön odalépett hozzám.

- Csak barátok. – mondtuk egyszerre Edwarddal, bár fájt, de ez volt az igazság- Amúgy Fanni vagyok és ide jöttünk nyelvet tanulni a barátnőmmel, Reevel. Ha minden igaz, akkor a koncerten összefuthatunk és bemutatunk titeket egymásnak. – mondtam, bár a kiejtésem nem volt a legjobb. 

- Igen, értem miért kell nyelvet tanulnod. – mondta nevetve John, mire Ed csúnyán nézett rá.

- Oké, oké. – fejezte be nevetve, később egy csaj jött ki egy szemközti szobából, ő lehet Kitty, egyszerű lánynak tűnt. Szőke haj, kék szem, modell alkat, nagy cicik- amiket véletlenül sem takart el.

- Na igen, ő az én… -kezdte John.

- Nyugodtan, nem elvetemült újságíró vagy paparazzi.- szólt Ed, amikor látta, hogy John nem tudja mit mondjon

- Akkor oké, ő a barátnőm Kitty. Kitty ő Fanni, Edward új csaja. – itt mindketten csúnyán néztünk Johnra, aki csak röhögött és elment a fürdőbe.

- Igen Fanni vagyok, örülök, hogy találkoztunk. – kezet nyújtottam és mosolyogtam, de Kitty csak ennyit súgott nekem, miközben Edward is elment:

- Én kevésbe örülök. Először is:  galambocska, szállj le az égből és szállj le Edwardról, ő foglalt. Másodszor: tartsd be a szabályokat. Három: Egy szót se senkinek. – nagyon megijedtem, kirázott a hideg és gyorsan Edet kezdtem keresni. Éppen Johnnal sugdolóztak, nem hallottam semmit, mert Liam jött oda hozzám... 

Chapter 4: Londoneye

- Ki a franc az ilyenkor? – förmedt fel Ree (sosem kel fel 11 előtt és még csak 9 volt).

- Váárj, felveszem! – mondtam és kikászálódtam az ágyunkból-

- Haló?-Szia Edward vagyok, ugye nem ébresztettelek fel? (az agyam még nem volt gondolkodóképes állapotban, bambán kérdeztem)-Kii? Várj, Edward? (hirtelen feleszméltem) Ja nem dehogy, tudod minden reggel hajnalban kelek…(viccelődtem, miközben Ree tágra nyílt szemekkel figyelt)-Ez hajnal?(nevetett a telefonba)-Egy fejlődő lány szervezetnek kell a pihenés. De örülök, hogy felébresztettél. (mondtam kedvesen)-Igazából csak azt akartam kérdezni, hogy van-e kedved elmenni nekem is egy fogkefét?(nevetett)- Igen, de csak, ha te fizeted. (nevettünk)- Oké, akkor feljössz?...vagy délkörül elmegyek a lakásodhoz…-Tudod hol lakom? (kérdeztem kábán)- Nem a kabátomban van nyomkövető...(megint elnevette magát)- Jaj, tudtam én!Na akkor jó, délben!Puszi (na ezt az utolsó szót nem akartam)- Szia!

Réka óriási nevetésben tört ki, de 5perc múlva már mélyen szunyált… Én meg reggelit csináltam, Ree apja korán elment dolgozni, szerencsére a sulink is csak 5nap múlva kezdődik. Tojásrántottát akartam, de majdnem felgyújtottam a tojásokat, szóval inkább maradtam a müzlinél. Megfogtam a tálam és levágtam magam a tv elé. Nem figyeltem az időt, csak szép lassan ettem és elaludtam. Ree keltett fel 11-kor...Nekem meg eszembe jutott, hogy bármikor ideérhet Edward! Úristen! (Ilyenkor rakétává változom: hajmosás, fürdés, minimális smink (púder, szájfény, szempillaspirál), parfüm, fogmosás és láss csodát 11:45-re készen voltam.)

 A ruhám egy sötétkék deréknál szűkölő matrózmintás volt ami nem mini ruha volt, de majdnem. ( a popsimat azért nem szándékozom megmutatni mindenkinek)

Erre csörög a telefonom, anya volt az, de mivel ebben a pillanatban csöngettek, úgyhogy megkértem Ree-t, hogy beszéljen vele, de lehetőleg hazudjon, hogy fürdöm és bezárkóztam vagy valami ilyesmit -mivel anyukám szeret sokat beszélni és kérdezni.

Nagy vigyorral nyitok ajtót, mire egy öreg papa pampog nekem én meg próbáltam vele közölni, hogy nem értem amit mond. Erre egyszer csak elkezd mosolyogni, olyan ismerős volt...Kezet nyújtott és mondta Edward Grimes. Erre elnevettem magam.

- Te mégis egy éjszaka alatt 50 évet öregedtél? Én mondtam, hogy nem jó hajnalban kelni!

- Ez volt a legjobb álcám! –mondta és behívtam a lakásunkba.

- Tudod, hogy ha így megyünk, az utcán téged lecsuknak pedofíliáért? – nevettem, mire próbált komoly arcot vágni, de elnevette magát . 
Erre Ree seggbecsípett én felkiáltottam és előráncigáltam a hátam mögül.

- Na igen, ő a legjobb barátnőm, és bárkit bármikor le tud égetni, nem baj én így szeretem.- és megöleltem Rékát, Ed meg megint csak nevetett.

- ööö…Szia Ree vagyok. – mondta, mert kicsit megijedt Ed jelmezétől.

- Hali, mizu? Szóval, ha szerinted lecsuknak…akkor át kéne öltöznöm mi? Najó, itt a váltás ruhám - és egy szatyorra mutatott. – Használhatom a fürdőt? 

- Nem! – válaszoltuk egyszerre nevetve, persze csak viccből. 

- Reevel halkan kezdtünk suttogni: Úristen – kezdte- te fel tudod fogni, hogy egy világsztár van a fürdőnkben?- Aha, aszem (mosolyogtam) szerintem aranyos....erre kijött Ed, mi meg gyorsan csöndbe maradtunk és jó kislányos pofit vágtunk.

- Oké, rólam beszéltetek, mi? – nevetett, de szerintem egy kicsit zavarba hoztuk

- Nem, azon filóztam, hogy nagypapimnak pont ilyen parókája volt és eltűnt. 

- Haha, nagyon vicces. Akkor van kedved levegőzni?

- Aha, bár kész öngyilkosság őt a lakással itt hagyni, de mindegy. Szia Réka! – azzel megfogtam Ed kezét és kirángattam, amin csak nevetni tudott.

- És a kabátom? 

- Basszus, szólhattál volna előbb is! – hülyültem- most vissza kell mennem érte. – Bementem és gyorsan felkaptam a fogasról.

- Tessék  - a kezébe nyomtam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és úgy éreztem megkell csókolnom, de visszafogtam magam.

- Akkor hova menjünk? Londoneye? – kérdezte és megfogta a kezem és vezetett.

- Nekem jó. – szóval elindultunk, miközben beszélgettünk. Már az óriáskeréken voltunk amikor…

…Az egyszer csak megállt.

- Úristen! Mi volt ez? – ugrottam oda Ed mellé.

- Szerintem megálltunk. – mondta miközben átölelt, barátságosan.

- És ez most jó? vagy rossz? – kérdeztem és megszorítottam a kezét.

- Hát…a megállásrész annyira nem jó, de az, hogy tudunk beszélgetni az annál jobb. – erre elmosolyodtam.

- Tényleg és mi van Johnnal? Hogyhogy nem vagytok mindig együtt? Vagyis mint rajongótok – itt elmosolyodott- tudom, hogy imádjátok egymást… - kezdtem, de a mondandóm végére elkomolyodott.

- Hát tudod…Mostmár úgy is mindegy. Barátnője van és engem tökéletesen lesz*r. Már bocs a kifejezésért, de ez az igazság. Oké együtt kajálunk, meg hülyülünk,  de ez már nem olyan, mint az egész előtt…

- Mármint a híressé válás előtt? Az X-faktor előtt? – kérdeztem és közben átöleltem.

- Aha. Tudod, minden felpörgött. És oké adjuk a jópofát, hogy minden rendben, imádjuk a fanjainkat, de nekem már elegem van ebből az egészből…- megszólalt a telefonja, Britney Ooops I did it again volt a csengőhangja (az egyik kedvenc számom)

- Szia Liam! Jaja itt ülünk, de nincs baj. Mi? Ma estére? De hát…jó tudom. John tudja? És mit mondanak, mikor hoznak le minket innen? 1-2 óra? Jójó, vagyis nem az. Áh..oké sietek, már emennyire lehet egy beszorult óriáskeréken.

- Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? – kérdezte erőltetett mosollyal...

Chapter 3: Just a dream...

Nem is történt meg, igen az egészet csak álmodtam, ugyanis arra ébredtem fel, hogy Ree ébresztget, hogy álomszuszék nagysága! Megérkeztünk! – én meg olyan durcás lettem, majd elmeséltem neki az álmom. Nevetett és mondta, hogy miért elvégre megtörténhet és odahívott egy stuardest, hogy merre megyünk. -Aki magyar volt és- nagyon furán nézett, hogy hogyhogy nem tudjuk, de mosolyogva közölte, hogy Londonba!

Ekkor mindketten nevettünk – amit már végképp nem értett-. Leszálltunk, Ree az apja nyakába ugrott én meg csak köszöntem mosolyogva. A házához érve kipakoltunk és birtokba vettük a 4x5 méteres szobát. Nem volt túl nagy. Egy francia ágy volt benne, egy íróasztal két székkel és egy „nagy „ruhásszekrény. Azért örültünk, hogy van. A vicc kedvéért még este leszaladtunk a boltba – ami a lakás alatt volt egy szinttel- rózsát venni, hogy ha már ezt álmodtam, legalább egy része megtörténjen. Amikor leértünk a lépcsőházba nagy sikítozást hallottunk és egy óriási fekete limót láttunk elhajtani amikor kinéztünk egy – a lépcsőház oldalán lévő- kisablakon. Összenevettünk, megvettük a rózsát és felmentünk – az apja egy kicsit furán nézett ránk-. Alváshoz készülődtünk, amikor is fogat akartunk mosni…és hát nem hoztam fogkefét, de persze fogkrémet igen. Ree csak fogta a fejét, de felajánlottam, hogy lemegyek egyedül venni. Gyorsan egy póló és rövidgatya. Előzőt átgondolhattam volna…FANNI! ÉJSZAKA LONDONBA RÖVIDGATYA?! Mondtam magamnak. Bementem a boltba, ami így másodjára nagyon ismerős volt, de nem foglalkoztam vele, csak mentem. Leguggoltam a fogkefékhez és éppen fel akartam állni, amikor majdnem hátra estem, úgy megszédültem. De valaki elkapott, felsegített.

- Oh istenem! Jól vagy? – kérdezte nevetve egy férfihang

- Hahaha, annyira nem vicces! – vágtam vissza fancsali képet vágva, majd nevettem

- De az volt! :D Amúgy mit csinálsz itt ilyenkor? – hmm ismerős kérdés, felnéztem a megmentőmre és szembe találtam magam az álmommal. Edward ott állt velem szembe.

- Omg, csípjetek meg! – mondtam nevetve, amire belém is csípett

- Na most már jobb? – mondta mosolyogva

- Igen…- mondtam és tuti elpirultam. Mit csinál Edward Grimes egy londoni éjjelnappaliba éjfélkor?

- Hm…Fogkefe? – kérdezte nevetve és a fogkefére mutatott amit a kezemben tartottam

- Igen, tudod ez egy hosszú történet. – mondtam felhúzott szemöldökkel miközben bólogattam

- Van időm. – mondta mosolyogva. - Mármint inkább ne itt mesélj, mert tudod az éjjel nappalik nagyon ijesztő helyek ilyenkor. – és vámpírt játszott,majd nevetett. Elsétáltunk a kasszához és fizetett, majd a kezembe nyomta a fogkefét: 

- Ajándék! – majd újra elröhögte magát

- Óh köszi, pont erre vágytam. Vajon honnan tudhattad? – kezdtem el nevetve rájátszani a szitura. Kimentünk a boltból és nevettünk, majd megszólalt a telefonom ezzel együtt a csengőhangom a Jedwardtól – All the small things. Kínosan és mosolyogva kivettem a zsebemből, mire Ed is nevetett, istenem milyen aranyos a mosolya!

-Hol vagy kislány? – ordít a telefonba az én szeretett legjobbarátnőm.

Még a boltban, igen sokáig tart megvenni egy fogkefét. Igen, még nem megyek haza. Jóéjt. És ne zárd be az ajtót, nincs kulcsom! Puszi.- mondtam és letettem

- Ő a barátod volt? – kérdezte Ed

- Nem, dehogy! A én mélyen tisztelt legjobb barátnőm volt, aki nagyon félt engem! – nevettem, mire ő is elmosolyodott.

- Nehogy a rosszak elvigyenek, ugye?

- Igen, sose lehet tudni. – nevettünk és rám kacsintott, majd elolvadtam. Viszont egy baj volt, én hülye rövidgatyában állok egy popsztárral, éjfélkor, london egy kis utcáján egy fogkefével a kezemben. Hm. Azért sétáltunk egy kicsit, nagyon kicsit, mert megfagytam ami fel is tűnt neki.

- Nincs meleged? Olyan rétegesen öltöztél. –erre szintén fancsali fejet vágtam, amire nevetett és odaadta a kabátját ami nagyon meleg volt…

- Kösz, de már mennem kéne. Tudod, nehogy halálra izgulja magát Ree…

- Ree?

- Aha, a legjobb barátnőm. – nagyon furán nézett rám, olyan csodálkozva. – Istenem, de illetlen vagyok! Fanni vagyok. – mondtam nevetve és kezet nyújtottam, amire megfogta a kezem és mondta:

- Edward Grimes. Örülök, hogy találkoztunk. – mondta, ezután mélyen belenéztem a szemébe és elköszöntem.  Már elindultam, amikor

- Várj, ez így bunkóság! Legalább hazakísérlek! – mondta cuki képet vágva, majd hazakísért (Ree lakása kb. 500méterre volt, szóval nem volt olyan sok idő ez a hazakísérősdi) Visszaadtam a kabátját.

- Áh, hagyd csak! – mondta, mire a kezébe nyomtam egy cetlit a számommal. (ezt még az álom után megírtam) elvette és nevetett, majd megölelt és elváltunk. Ez volt életem legszebb kb. negyven perce.

Próbáltam viszonylag halkan felmenni a lépcsőházban. Ami nem sikerült, mert majdnem elestem, de végül megkapaszkodtam. 
Mire felértem mindenki aludt. Én lassan besántikáltam a szobánkba... ott egyszer csak Ree kapcsolta fel a villanyt.
- Már vártalak.- mondta és egy ördögi kacajt csatolt hozzá, amire elröhögtem magam

- Na mesélj mivolt. – kezdte és lekapcsolta a villanyt és mellém kúszott, elvette és megszagolta a kabátom…-Hmm ennek fiú szaga van. – tudniillik Ree orra olyan, mint egy kutyáé. Bármit felismer és mindent megszagol, mielőtt hozzáérne.

- Lehet....Lehet, hogy egy helyes ikerpár egyik feléjé. – mondtam suttogva, amire látnod kellett volna milyen fejet vágott, olyan WTF?!- igen, akinek a neve hasonlít Eddy…á, nem tudom valami ilyesmi. – erre fejbevágott egy párnával és ordította:

- TE A BOLTBAN EDW…EDWARD GRIMESSEL? TALÁLKOZTÁL?! - nagyon elkerekedtek a szemei.

- LÁNYOK! HALKABBAN!! VALAKI ALUDNI IS SZERETNE! – ordított ránk az apja, amire kuncogni kezdtünk.

- Igen vele. – ezek után mindent elmeséltem neki, hajnali 4-ig fent voltunk és egymáson aludtunk el. Reggel telefoncsörgés zavarta meg a szunyát...

Chapter 2: Shop in Dublin

Leültünk egy padra és vártuk a messiást, najó egy taxit vártunk amit pár perce hívtam. Egyszercsak -miközben a szótárat bújtam- Ree sikított egyet.

- ÁÁÁÚÚ, kiszakadt a dobhártyám!! Normális vagy?? – förmedtem rá, de ő a kezével egy nagy geep-re mitatott.- Jó és mi van vele? Késő van, biztos bulizni mennek! – vágtam rá

- Najó lehet, hogy igazad van… De lehet, hogy Jedwardék voltak!

- Jajj az már beteges. Komolyan ha valaha hazaérünk elviszlek egy pszicho dokihoz. – mondtam nevetve, amire fancsali képet vágott . És megérkezett a taxi.

Fél órát mentünk, majd egy középkategóriás szállodában álltunk meg, ami közel volt egy vonat állomáshoz. Megköszöntük a fuvart és fizettünk. Becsekkoltunk és a "sok csomagunkat" felvittük a szobába ahol egy nagy franciaágy várt ránk, ami meg volt hintve rózsaszirmokkal. Ekkor már szakadtunk, de ami még jobb volt, hogy egy üveg pezsgő volt a hűtőben.

- Oké, ha már leszbikusok vagyunk, akkor élvezzük ki az éjszakát nem gondolod? – mondtam nevetve, majd Rékára kacsintottam, aki elröhögte magát. Lementünk hát sétálni egyet a partra ami úgy 12perce volt. Nagyon szép lehetett,attól még, hogy nem láttunk semmit, mert korom sötét volt. Hazafelé bementünk egy éjjelnappaliba, ahol idefelé sétálva kinéztem egy tábla csokit. Bementünk és elkezdtünk nézelődni – mintha olyan sok pénzünk lett volna- majd egyszer csak Ree megszorította a kezem – igen, kézen fogva mentünk! :D- amire felkiáltottam, hogy eltöröd az ujjaimat te…  -felnéztem és elállt a szavam. Igen jól gondolod a Jedwarddal találtuk szembe magunkat. Akik amikor felkiáltottam azt hitték, hogy fan vagyok ezért kisebb szívrohammal fordultak hátra-felénk.

- Sziasztok! Mizujs? Szeretnétek egy aláírást vagy fotót… esetleg egy ölelést? – jöttek oda hozzánk, az egyszerűség kedvéért magyarul írom le a párbeszédeket-

- Ööö…Nem köszi, csak ez itt éppen eltörte a kezem azért sikítottam. – mondtam mosolyogva, mert Ree úgy le volt döbbenve, hogy rákellet –hehe- lépnek a lábára, hogy magához térjen

- Okés és hogy kerültök ide ilyenkor? – kérdezte John

- Ez egy hosszú történet…- kezdte Ree nevetve

- Igen az, mert úgy volt, hogy Londonba megyünk nyelvet tanulni, de rossz gépre szálltunk és a csomagjaink Londonban vannak, szóval most itt vagyunk és kivettünk egy szobát és az apja holnapra remélhetőleg idejön értünk.- mondtam el egyszuszra a történetünket amire mindketten nevettek.

- Áhh értem már, hogy miért ilyen a kiejtésetek!- mondta nevetve Edward, miközben rám nézett (szerintem tuti úgy elpirultam, mert mégjobban nevettek)

- Komolyra fordítva, kell valami segítség? Mármint egy kis pénz vagy nem haltok éhen? – kérdezte John, aki nagyon Reet stírölte vagy az én fantáziám gazdag ;)

- Nem, köszi, ezzel a tábla csokival kihúzzuk holnapig. – mondtam, majd óriási vigyorral megmutattam a szerzeményt, amire mindenki nevetetni kezdett.

- Nekem segíthetnétek. –kezdi Ree, nagyon furán néztem rá- Mármint tudjátok éjszaka van mi meg lányok vagyunk, szóval arra van a hotelünk- mutatott a hotelünk irányába, amire én nevetve fogtam a fejem.

- Mármint, hogy kísérjünk haza? – kérdezték egyszerre mosolyogva

- Igen. – mondta Réka egy óriási vigyorral az arcán, kicsit kínos volt mert azért ők mégiscsak sztárok..

- Figyu, szerintem ez nem jó ötlet. – kezdtem el,de nem hagyták, hogy befejezzem

- Miért nem akarod, hogy haza kísérjünk? – kérdezte Edward mosolyogva

- Én nem ezt mondtam…- habogtam, miközben ismét elpirultam

- Akkor viszont indulás! – jelentették ki- A mi időnk is véges, de hazakísérhetünk titeket! – mondta John, ennek nagyon megörültünk.

Elindultunk és közben beszélgettünk, vagyis próbáltunk, mert bármit mondtunk a fiúk megszakadtak a röhögéstől, de mire megérkeztünk a hotelhez, kijelentették, hogy jófejek vagyunk…Sőt az egyik legjobbfej fanjaik. – ennek örültem is, meg nem is. Ugyanis miközben leégettem magam Edward előtt a nyelvtudásommal, azért végig mosolyogtam és tartottam a szemkontaktust. Egy öleléssel elköszöntünk, de mielőtt elmentek volna kértem egy cetlit és ráírtam a számom és Edward kezébe nyomtam, követte a példámat Ree is, csak ő Johnnal. Amikor odaadtuk nekik a cetlit először meglepődtek, majd kérdezték, hogy- ezt most hogy?

- Hát mivel ti sztárok vagytok ezért nem kérem el a számotokat, de mivel mi még nem vagyunk sztárok – a még szónál mindketten elnevették magukat- azért nekem nincs veszíteni valóm.  – mondtam nevetve, amire elmosolyodtak és még egyszer megöleltek minket és puszit dobtak.

A hotelszobában egész este beszélgettünk Reevel és hülyültünk. De ami a legfontosabb: Soha nem képzeltem volna, hogy ez megtörténik.

Chapter 1: Go to London!

Már nagyon izgatott voltam, mivel a legjobb barátnőmmel –Rével- készültünk Londonba nyelvet tanulni. A terv az volt, hogy kimegyünk egy hónapra az apukájához, aki orvosként dolgozott – bár nem nála laktunk volna eredetileg, hanem koleszban.

Najó mármint ahogy kezdtem, nagyon izgultunk. Megterveztünk mindent! Elmegyünk mindenhova, menő arcokkal találkozunk, átmegyünk Írországba – ugyanis a kedvenc duónk (ki ne ismerné őket?) a Jedward él ott- ezen kívül még Párizs is az eszünkbe volt. De egyelőre örültünk, hogy kijutunk.

A suliban az utolsó tanítási nap volt – külön suliba jártunk sajnos, mert a szüleim kihoztak az előzőből a tanárok miatt- és az évzáró után rögtön találkoztunk. Felmentünk hozzájuk és tudtuk, hogy még 2 hét van az utazásig és, hogy elvben suliba fogunk járni majdnem egész nyáron, ami nem egy jó dolog, de magunkból kikelve ugráltunk és teli torokból énekeltük a Jedwardtól a BB-t. Jól elvoltunk, csináltunk muffin – utóbbi nyomi muffin nomnom -.

És utána néztünk a Jedwardnak, nehogy akkor legyenek turnén amikor Dublinba megyünk. Szerencsére a turnéjuk utolsó napja Londonban volt - ezt a mázlit!- és pont a haza utazásunk előtt – mázli*2 :D Ennél boldogabbak és őrültebbek nem lehettünk volna…vagyis csak hittük. Egyszer csak Réka kikeresett egy számot –az istenért sem mondta meg, hogy mit – és felcsavarta a hangerőt. Legnagyobb csodálatomra az I LIKE TO MOVE IT MOVE IT- volt! :D Mindketten felpattantunk és ráztuk magunk, közben párna csatáztunk.

Így teltek a napjaink, meg persze pár egyéb kisebb dolog…és a végén eljött a várva várt időpont!

Skypolva pakoltunk be, hogy mindenképpen se felejtsünk el  semmit – ami, mint később kiderült nem sikerült, mert fogkefét nem vittünk, ez a mi formánk- . Beraktuk az összes pólónkat és a gatyáinkat (rövidet, hosszút) és pár ruhát, cipőket és kabátot, sminket stb a bőröndjeinkbe…

Másnap reggel háromkor kellett kelni, ami nagyon nehezen ment -bár én eleve minden nap 6-kor kelek, mert egy faluban lakom-. A repülőtéren, ahogy megpillantottuk egymást a másik nyakába ugrottunk és elkezdtük a „titkos” kézfogásunkat, kicsit sem néztek hülyének. Bár minek nézhettek volna két ilyen csajt? : )

A repülő nagyon bulis volt számomra, mert ez volt életem első repülése, Ree-nek ez a sokadik volt, mert sokszor látogatta az apukáját. A repülőn Ree aludt, de én fantáziáltam. Mindent, amit tudtam: elképzeltem a találkozásunk a Jedwarddal és ahogy összejövünk, meg ahogy megnézzük egész Londont és elaludtam. (Persze sosem gondoltam volna, hogy tényleg találkozunk velük.)

Arra ébredtem fel, hogy Ree, mint aki szellemet látott rázza a kezem és kérdezi: Ugye mi LONDONBA megyünk?

- Igen, miért?

- Mert ez a gép most fog leszállni Dublinban! – mondta ijedten

- Mi a franc? De hát jó helyre szálltunk fel! Nincs az az isteen! – mondtam ordítozva, amire egy stuardess odahajolt, hogy tud-e segíteni -persze angolul. Én meg ott makogtam, végül kinyögtem, hogy:

- This airplane is going to London? – mostmár értitek, miért kell nyelvet tanulnunk.

- No no no…it takes Dublin! – mondta, ami valami olyasmit jelent, hogy Dublinba tart. Itt lefagytunk. Életünkben először engednek el külföldre kísérő nélkül és rossz gépre szálltunk??  Ilyen a mi formánk. Ami még jobb, hogy este fogunk leszállni és gőzünk sincs, hogy hogyan szerezzünk szállást. Leszállt a gép és kiderült, hogy a csomagjaink persze jó helyre tartottak. Két kézi táskánk volt amiben pénz, telefon, smink és víz volt. Elsőnek felhívtuk Réka apját, aki azt mondta –miután lecseszett minket- hogy értünk jön. Meg azt, hogy addig keressünk egy szimpatikus taxist és kérjük meg, hogy vigyen el minket egy hotelbe, persze jó sok borravalóért. Így is tettünk, de mikor kiértünk a reptérről elnevettük magunkat, hogy ilyen is csak velünk történik…