Bye bye 2011! Hy 2012!

I WISH YOU 
A
WONDERFUL
NEW YEAR!

Chapter 17: Sushi and hot love

- Úgy imádom a sushit, mint téged. – nevettem, amikor kihozták a rendelésünket.

- Na, mégegy közös pont. – nevettünk. Az emberek egyre furábban néztek amikor szerencsétlenkedtünk a pálcikákkal és egymást próbáltuk etetni. Megettük (valahogy) a sushit, majd kiértünk az utcára ahol egy csaj jött oda hozzánk.

- Te nem Edward Grimes vagy a Jedwardból? – na de jó, márcsak ez hiányzott!

- Én vagyok, légy szi ne ordítsd. Szeretnél egy aláírást vagy ölelést? – kérdezte kedvesen.

- Aha. – odahívta pár barátnőjét, Edward állt rendelkezésükre, puszik, képek, aláírás. Fél óráig álltunk ott, majd sikerült elszabadulnunk. Visszamentünk volna a kórházba, ha nem szól előre John, hogy ő ment el látogatóba. Akkor nem zavarunk. – gondoltuk egyszerre. Sétálgatni kezdtünk kézen fogva. Nagyon furán néztek az emberek, mivel még mindig úgy néztem ki, mint egy fiú.

- Téged nem zavar, hogy melegnek néznek? – kérdeztem nevetve.

- Ha veled lehetek, akkor nem. – mosolygott.

- Nem megyünk fel hozzánk, hogy összepakoljak az ottalváshoz? – kérdeztem kedvesen.

- És, hogy átöltözhess? – nevette el magát. – De, persze.- lassacskán felballagtunk, de előtte még ettünk egy fagyit (vacsora gyanánt). Késő délután volt mire, mint mondtam lassan felértünk. Felmentünk a lépcsőházban.

- Hahó, van itt valaki? – kérdeztem, miközben nyitottam az ajtót… de miért is lenne, Ree kórházban az apja meg dolgozik. – Úgy tűnik nincs. – nevettem el magam.

- Akkor te ülj le ide, én meg összepakolok. – vezettem kézen fogva a Reevel közös franciaágyunkhoz. Ő leült és én megálltam előtte, majd mellé ültem. Egyszer csak megfogta az arcom és az övéjéhez húzta és megcsókolt. Nagyon jó érzés volt. Majd magához húzott... Nem ellenkeztem, de tudtam, hogy nem szabad megtörténni. Nem itt és nem most!

 Levette a pólóját, majd megölelt... nem sokkal később rajtam sem volt póló... ha nem történik valami, akkor meg történt volna az. Ugyanis miközben mi elvoltunk egyszercsak lépteket hallottunk, majd kulcscsörgést és gyorsan leszálltunk egymásról. Felkaptuk a pólónkat, majd pár másodperc múlva:

- Hahó, van itt valaki? – Bob ért haza. Gyorsan megigazítottam a séróm és kinyitottam az ajtót.

- Csak mi. – nevettem.

- Oh, remélem nem zavartam meg semmit. – mondta miközben rám nézett egy kissé összezavartan.

- Ugyan mit? – próbáltam nevetni, de nem nagyon ment. Egyszerre csak Ed lépett mögém.

- Mi csak összepakoltunk, mert… hát, ha nem baj szükségem lenne most egy barátra. – mondta és közben megfogta a kezem.

- Mármint éjszakára? – értetlenkedett Ree apja, igen ő volt az én másod apukám (amíg az igazi távol volt).

- I…Igen. – mondta bátortalanul Ed.

- Oké, jól van. Mehetsz, de – jajj istenem de jó!- épségben haza kell érned, holnap be kell menned a kórházba és holnap kezdődött volna elvben a suli, de ez most elmarad Ree miatt, na mindegy ez nem ide tartozik! – kicsit mérges volt, majd megnyugodott. – Fanni, légy szíves elmennél összepakolni, addig én beszélnék Eddel. Ha nem gond? – nézett ránk.

- Nem dehogy. – mondtuk egyszerre egy kissé ijedten. Elmentem hát bepakolni. Fogkefe, fogkrém… Vajon miről beszélnek? Te jó ég… Póló, bugyi… Annyira idegesítő! Miért nem maradhatok...Oké beraktam még pár dolgot, átöltöztem és kiléptem a bőrönddel a szobából...

Chapter 16: I'm like a boy

- Hát nagyon, hogy is mondjam… csini vagy! – kezdett el hülyülni Ed, mert tökéletesen fiúnak néztem ki.

- Fogd be! – nevettem és elindultunk. Rögtön a kórház felé vettük az irányt. Felmentünk Reehez.

- Szia! – mondtam és megsimogattam a haját, amire ébredezett és nagyon furán nézett.

- Sziasztok… - egyre furábban nézett, amire Ed nevetni kezdett. – Ööö…bocs, de ismerjük egymást? – nézett rám.

- Igen, 8 éve vagyunk legjobb barátnők. – és kiöltöttem a nyelvem, amire Ed már majdnem megszakadt a röhögéstől.

- Téényleg. – codálkozott- És mi ez a…ez az izé rajtad?

- Ez Ed egyik ruhája, de ez egy hosszú sztori.

- Hogy vagy? – kérdezte Edward Reet, még mindig egy kicsit nevetve.

- Nagyon jól, bár fáj a fejem.

- És mondtak valamit, hogy mikorra épülsz fel?

- Ja, a kezem egy hét és a többi is még egy hét. Szóval két hét.  – igen Reet is az eszéért szeretjük. Ebben a perceb az apja lépett be az ajtón.

- Jaj istenem, kicsikém jól vagy? – gyorsan az ágyához futott.

- Igen apa, minden oké.

- Jaj olyan sápadt vagy, de örülök, hogy jól vagy. – kezdett megnyugodni, mert nagyon kilehetett már. – Jaj, de udvariatlan vagyok! – fordult felénk- Szia Fanni! – puszit adott- És szia Fanni barátja, Bob vagyok. Ree apja. – nyújtott kezet.

- Örülök, Edward Grimes.

- Mi kimegyünk egy kicsit. – mondtam és megfogtam Ed kezét és az ajtó felé húztam. Kimentünk a folyosóra és beszélgettünk, majd megcsörrent a telefonja. John hívta.

- Heló! Igen jól van. Mi is megvagyunk. Igen, jól telt az estént. (nevetett) Szerintem nem fogja kinyírna, ha idehozod. (gondolom Kittyre célzott, de nagyon ráztam a fejem) Najó, lehet, hogy kinyírja. Inkább ne kísérletezzünk! (nevetett) Ok, csá! Ma is? De mit fogok…jó jó, oké, értem! Szia! – mondta, majd letette.

- Hát ma is egyedül alszom. – közölte.

- Hogy hogy? Mi van velük? – kérdeztem.

- Elmennek ma is egy ilyen hotelbe, holnap meg indulás. Ja megvannak, de mondtam, hogy Kittyt ne hozza be.

- Hát jobb is, mert akkor… Ja nekem is holnaptól suli…aszem. – nevettem.

- Aludhatsz nálam? – kérdezte mosolyogva. Hűha, meglepett ez a kérdés.

- Aszem. – nevettem- Miért félsz egyedül?

- Ja tudod ez a nagyfiúk hobbija, félni a sötétben. – és megbökött, majd leültünk egy padra. Tovább beszélgettünk, hülyültünk és egy óra múlva kijött Ree apja, akivel váltottam pár szót, majd bementünk Reehez, de aludt szóval inkább elmentünk sétálni. Egy parkhoz értünk, gyönyörű volt. Zöldellő fák és bokrok mindenhol, madarak csicseregtek, minket meg melegnek néztek. És ez még rímelt is.

Leültünk egy padra.

- És hiányzik anyukád? - kérdeztem

- Igen, tudom furán hangzik, de mi anyuci pici fiai vagyunk. – mosolygott.

- És anyukád mit fog hozzám szólni?

- Hát. – nevetett, amire viccből bedurciztam- Nem, szerintem kedvelni fog. Bár nem fogja megérteni, hogy hogyan szereztem egy ilyen értelmes csajt. – magáhozölelt. – Csak az lesz vicces, amikor megtudja hány éves vagy. – nyújtotta ki a nyelvét.

- Hahaha, de vicces vagy ma. – mondtam gúnyosan és nevettem – Miért azzal nincs baj amíg…tudod… - célozgattam elég erősen arra.

- Amíg le nem fekszünk? – kérdezte egyenesen.

- Igen, addig. – mondtam és belenéztem a nagy zöld szemeibe.

- Vagy amíg nem tudják meg. – sütötte el egy poénnal a beszélgetést, amire megint csak nevettünk. Kettőig beszélgettünk, majd elmentünk egy sushi bárba és kajáltunk. Már nagyon éhes voltam. 

Chapter 15: Good morning!

Majd reggel egy ágyban találtam magam. Nagyon meglepődtem, egy fiú póló volt rajtam és egy bugyi. A szétázott ruháim sehol. Lassan felültem az ágyban, ismerős volt ez a hely. Ez Ed szobája – mondtam magamban. Lassan kisétáltam a nappaliba, ahol Ed aludt egy kanapén, félmeztelenül és gatyában. A nap már fent volt, olyan 9 lehetett. Lassan odaléptem a kanapéhoz és leültem mellé, amire pislogni kezdett és álmosan nézett rám, befeküdtem mellé. Erre elmosolyodott.

- Már jobban vagy? – kérdezte

- Igen, de, hogy kerültem ide?

- Gondolom a sok izgalom kiütött és elaludtál a vállamon. Ree jól volt, aludt amikor elhoztalak. John egy kicsit felhúzta magát, szóval őket elküldtem egy hotelbe estére és beraktalak aludni.

- Köszi… És bocsánat a tegnapirért- mondtam és megpusziltam az álmos arcát.

-Megértem. Ő nagyon fontos neked és Kitty elültötte. Teljesen igazad volt. –mondta, pár másodperc csönd következett, majd felvetettem viccesen egy kérdést:

 – Na és miért nem aludtál velem egy ágyban? – nevettem.

- Nem tudtam mit szólnál hozzá...délután egy kicsit berágtál rám…vagy nem tudom…így biztosabbnak éreztem. – mosolygott.

- Oké, akkor már csak egyet nem értek… Hogy kerül rám a pólód? – nevettem, amire ő is elkezdett nevetni.

- Hát az úgy volt, hogy nem tudtam hol a kulcsod, hogy pizsit hozzak neked…és nekem volt egy pólóm és így. – nevetett.

- Aha… értem – bólogattam. – És gatyát miért nem adtál? – böktem meg, amire cukin elmosolyodott.

- Az úgy volt, hogy… Nem akartalak felébreszteni, meg fáradt voltam– nevetett.

- Aha, de levetkőztetni volt erőd, ugye? .

- Tudod egy ilyen tökéletest, lányt, nem olyan nagy fáradság levetkőztetni. – kacsintott, majd felálltunk a fotelről és reggelizni készültünk.

- Réka apjának szóltatok? – néztem Edre.

- Ööö… Nem.

- MI VAN? – kerekedett el a szemem.

- Nyugi, nyugi csak viccelek. – mondta gyorsan nevetve.

- Te, ha ilyennel viccelődsz azt nagyon megfogod bánni. – mondtam fancsali képet vágva.

- Jól van, na! Szeretlek. –jött oda hozzám, még mindig póló nélkül. Meleg volt a teste, olyan jó volt, ahogy megölelt. Nem akartam elengedni, pár percet álltunk, majd korgott a hasa. – El kell engedned, ha nem akarod, hogy éhen haljak. - nevette el magát.

- Hahaha… - nevettem, majd elengedtem és kiöltöttem rá a nyelvem. Ma ő csinált reggelit, tej és müzli. Egyszerű, de nagyszerű. Ezután elmentünk öltözni.

- És mit fogok felvenni? – néztem Edre és közben a tegnapi ruhámra mutattam ami koszos és gyűrött volt.

- Majd adok neked én ruhát. – mosolygott. – Csukd be a szemed! – nevetett.

- Te jó ég. – nevettem el magad és becsuktam a szemem. Pár perc múlva odajött hozzám.

- Oké, kinyithatod. – lépett oda hozzám. – Tessék. – és a kezembe nyomott egy nagy csomag ruhát.

- Köszi. – mondtam és elkezdtem öltözni, amire csak úgy nézett. – Na mivan, levetkőztetni letudsz, de ha magamtól öltözöm fel az már ilyen fura? – nevettem és közben levettem a pizsama pólóm, ami alatt egy melltartó volt.

- Kifejezetten jobb nézni. – mondta majd kacsintott egyet.

- Na jó, elmentem fürödni. – mondtam és elmentem letusolni, majd kijöttem egy törülközőben. Ed az ágyán feküdt és nézett (ő persze már rég kész volt). Felöltöztem...

MERRY CHRISTMAS!

XXX

Chapter 14: Hospital

- Ki…Kitty volt… - Ed lesütötte a fejét.

- MI VAN?? NEM MONDOD KOMOLYAN? AZ A RIBANC ELÜTÖTTE A BARÁTNŐMET???!!! – szegénnyel ordítozni kezdtem.

- Igen, de nem szándékos volt… - amikor ezt mondta, majdnem lekevertem neki egy pofont. Az mentette meg, hogy megérkeztünk a kórházhoz. Kiszálltam, befutottam – a zuhogó esőbe, bőrig áztam, de ez volt a legkisebb gondom- Gyorsan megkérdeztem, hogy hol van Ree. Egy nővérke eligazított, felfutottam hát a szobájához ahol Johnt és Kittyt pillantottam meg. John rámnézett, oda akart jönni lefogni, mert látta, hogy neki akarok ugrani a "barátnőjécskének".

- Te meg ne próbálj lefogni! – ordítottam neki, majd Kittyhez fordultam (aki sírást színlelt)- És te még azt is meg fogod bánni, hogy megszülettél! – ordítoztam vele.  Oké, oké lehet, hogy agresszívnak tűntem, de örülök, hogy nem fogtam vissza magam. Megérdemelte azok után amit tett...

 Nem sokkal ezután egy orvost láttam kijönni Ree szobájából, szóval odamentem hozzá.

- Elnézést, hogy van? Túléli? Stabil az állapota? Bemehetek hozzá? – rohamoztam meg kérdésekkel.

- Igen, túléli. Ami azt illeti egy kicsit beverte a fejét és megreped a jobb karja, de kisebb sérülésekkel megúszta. Egy hétig bent tartjuk, majd haza mehet. Bemehet hozzá, de nyomatékosan megkérem, hogy hagyja pihenni! – mondta, majd továbbált.

- Köszönöm! – kiáltottam utána és beléptem a szobába. Ree aludt.  Fehér falak, fehér ágy, fehér lepedő, fehér függöny egy kis ablakon. Félelmetes volt.

- Jaj istenem Ree. Hogy engedhettelek el egyedül…Úgy sajnálom, esküszöm… könyörgöm, nézz rám! – mondtam sírva és leültem az ágya mellé egy kis (szintén fehér) székre. Ültem és ültem, majd 10perc után lassan pislogni kezdett.

- Hol…Hol vagyok? – nézett rám, majd lassan körbe- És mi a francér fáj így a fejem? – elmosolyodtam. – Min mosolyogsz, épp szenvedem! – nevetett, amire én is elkezdtem mosolyogni és sírni.

- Butuskám, nem emlékszel semmire? – lassan megfogtam a kezét.

- A-a, szóval igazán mondhatnál valamit. – próbált nevetni, de még nagyon gyenge volt. Egyszerre csak elfordult a kilincs és John majd Kitty és Ed lépett be. Kitty rögtön kezdte.

- Jaaj istenem! Úgy sajnálom. – gyorsan megölelte Reet és folytatta a színjátékot, vagyis folytatta volna, ha meg nem szakítom.

- Kitty, hagyd ezt a színjátékot. Többet ártasz, mint használsz. Csak toldd el inenn azt a ritka rusnya képedet. – mondtam lekezelően és az ajtó felé mutattam, amire sértődötten kiment.- John, légyszives hagyj te is magunkra. – mondtam szintén nem túl kedvesen.

- Oké. – mondta szomorúan és kiment, vele együtt Ed is.

- Najó, teljesen összezavartatok. – kezdte fáradt hangon Ree.

- Johnnal mentetek sétálni. – erre bólogatni kezdett. – És nem tudom pontosan, hogy hogy, de ez a ribanc elütött egy kocsival ami pont arra ment, pont akkor amikor ti is. – mondtam, mire kissé meglepődött.

- Hogy mi? Elütöttek? – csodálkozott.

- Igen, de jól vagy. – nevettem, amire elmosolyodott. – Most pihenj, akarsz valakivel beszélni?

- Talán Johnnal…

- Oké – mosolyogtam és megpusziltam, majd kimentem.

- Bemehetsz. – mondtam flegmán John felé fordulva. Ed odajött hozzám.

- Hogy van?

- Jól. – mondtam közömbösen, hosszú csend következett. Nagyon elfáradtam, csak arra emlékszem, hogy John láttam kijönni Ree szobájából...

Chapter 13: The big trouble

- Jó, hogy kérdezed, mert ami azt illeti nekünk pár nap múlva elkezdődik a suli ami 4 hétig tart (kicsivel több, mint egy hónap) és utána még maradunk valamennyit, majd… visszamegyünk Magyarországba. – most én hajtottam le a fejem.

- Ed tudja?

- Még nem. – Edward lépett oda hozzánk.

- Mit tudok? – nézett kérdőn

- Hogy haza kell mennünk 6 hét múlva. – mondtam szomorúan.

- Mi? Miért? Nem maradhattok? – kezdett el habogni

- Csak akkor, ha átiratkoznánk ide suliba és itt járnánk ki a következő osztályt. – mondtam szomorúan. – Majd megkérdezem. Remélem. – mondtam egyhangúan

- De most még itt vagytok, szóval ne szomorkodjunk. – mosolygott John amivel sikerült oldania a feszültséget.

- Igazad van. Na szóval, holnap után haza utazunk Dublinba… Addig ti…? – mosolygott Ed és leült mellém.

- Addig mi suliban leszünk. – közölte Réka, aki most jött ki a fürdőből.

- Basszus. – szomorodott el.

- Megkéne beszélnetek valamit. – törte meg a csendet John és oldalba bökte Edet, amire mindenki felé fordult.

- Mit? – kérdeztük egyszerre.

- Azt. – nézett rám John és azzal megfogta Ree kezét. – Mi meg elmegyünk sétálni, kb. egy óra lesz. Ésszel gyerekek! – mosolygott és kimentek az ajtón.

- Mit is? – nézett ráncolt szemöldökkel Ed.

- Azt, hogy mi…most barátok, vagy mi? – ültem hozzá közelebb.

- Szóval, hogy járunk-e? – mosolygott, amire bólogattam és összegömbölyödtem, mint egy kiscica. (Még csak pár „barátom” volt, ha lehet őket így nevezni.) – Hát, jóval idősebb vagyok nálad és nem tölthetünk együtt sok időt a munkám miatt. És lecsuknak, ha többet csinálok veled, mint egy csók…

- Akkor barátok. – mondtam elkenődve, de hisz erre számítottam...

- Állj! Nem fejeztem be… - mosolyodott el és megölelt. – Igen, járunk. – nagyon, nagyon, nagyon meglepődtem, mint még soha. Csak néztem rá, majd megpusziltam.

- És mikor jöttök haza Dublinból?

- Egy hét, szerintem.

- Az elég sok idő. – mondtam szomorúan.

- És neked meddig van suli?

- Szintén holnaputántól 4hétig, de utána még maradunk egy kicsit. – mondtam egyhangúan.

- Beszéljünk inkább valami boldogabb témáról. – nevetett. – Mit csináljunk?

-   Szerintem sakkozzunk. – nevettem el magam, miközben oldalbaböktem. – Najó, mondjuk körbevezethetnél a lakásban. – néztem körbe.

- Rendben. – mosolygott és megfogta a kezem. Megmutatott mindent a házban, az egyetlen szoba volt ahol megálltunk. Méghozzá egy hatalmas ablakos, „elmélkedő” szoba, vagy valami ilyesmi. Csak egy picike fotel volt benne meg az említett hatalmas ablak.

- De gyönyörű a kilátás! – gyönyörködtem.

- Pont, mint te. – mosolyodott el, amire elpirultam. Közelebb jött hozzám, majd megállt mellettem és megfogta a kezem. Csak álltunk ott és néztük Londont. Pár perc múlva, mikor a nappalifelé vettük az irányt, pár esőcsepp koppanást hallottunk. Majd egyre többet, csak kipp-kopp. Nagyon romantikus volt. Vagyis lett volna, ha nem rontja el valami a pillanatot…

…Megszólalt Ed telefonja.

- Már csak ez hiányzott…- elkullogott a telefonjáért, John hívta. – Heló, mizu? Miért hívsz? – hirtelen elsápadt.- Mi? De hát hogyan? Jó, persze rohanunk! – nagyon szomorú lett, megfogta a kezem felkaptuk a kabátunkat és mentünk. Nem tudtam, hogy hova, csak éreztem, hogy nagy a baj. Nagyon nagy.

- Mi történt? – kérdeztem, miközben rohantunk le a lépcsőn.

- Majd lent elmondom. – válaszolt idegesen. Mikor leértünk egy autó várt ránk. Beszálltunk és elindultunk valahová.

- Istenem, mondj már valamit! – néztem rá ijedten.

- Baj történt. Rékát baleset érte. – kezde lesütött eszemmel.

- MI? HOGYAN? MIKOR?? – sírni kezdtem.

- Elütötték. – ölelt át Ed, de eltoltam magamtól.

- És jól van? Él még? Mi történt? Istenem, mondd már! – mondtam remegő hangon.

- Eszméletét vesztette, de mentőt hívtak, ami ellátta. – próbált vigasztalni.

- És elkapták azt a barmot, aki elütötte?

- Ami azt illeti… - habogni kezdett.

- Beszélj! Ki volt az? – néztem rá könnyes szemekkel.

Chapter 12: Pancake

Lementem egy boltba, vettem tojást, lisztet, cukrot és még pár dolgot. Meglepetés palacsintát akartam készíteni. Már fizettem és indultam volna vissza, amikor egy fekete geep fékezett le a fiúk lakása előtt, majd Liam szállt ki belőle. Hirtelen lefagytam és előkaptam a telefonom. Írtam egy sms-t Ednek, hogy szóljon mikor végez náluk Liam, hogy nyugodtan felmehessek, mire csak ennyit válaszolt: Gyere nyugodtan, nem lesz baj. Oké, ha ő mondja – gondoltam. Lassan elindultam felfelé, majd benyitottam.

- Helló. – mondtam, majd amint beléptem a nappaliba (nagyzacskókkal) Liamot pillantottam meg, akinek az arcán erőltetett mosoly volt.

- Olyan rég láttalak? Hogy vagy mindig? – jött oda hozzám nyájasan és mondani akart valamit, de Ed is belépett a szobába.

- Helló, na mi jót vettél? – nézte kíváncsian a zacskókat

- Majd meglátod. – nevettem és csörögni kezdett a telóm. Ree keresett.

Hali!- Heló, hát te hol vagy?-A fiúknál… - Úristen és nincs baj?- Nem, minden oké. Épp meglepi reggelit készítek.- Átmehetek?- (Edwardra néztem és eltátogtam neki, hogy mit akar Ree amire hevesen bólogatni kezdett) Aha, csak hozz serpenyőt. (mondtam, mire Ed értetlenkedve nézett rám) Najó, puszi!

- Serpenyőt? Te jó ég… - fogta a fejét Ed miközben egyre csak nevetett. – Azért ne gyújts fel semmit!

- Én nem ígérhetek semmit. – kacsintottam.

Elkezdtem főzni. Először a hozzávalókat kevertem össze és mindent sorjában. Nem sokkal később megérkezett Réka is aki elhozta a kért serpenyőt, majd Eddel és Johnnal kezdett beszélgetni. Pár perc múlva Réka és John jött be a konyhába, miközben Liam (szerencsére) elment.

- Minek van ilyen illata? – néztek össze, majd elkerekedett a szemük, amikor látták, hogy épp palacsintákat dobálok és próbálom (több-kevesebb sikerrel) megsütni őket.

- Nane, te palacsintát csinálsz? – mosolyogtak.

- Nem, tudod ez a borjúpástétom legújabb verziója. – nevettem el magam. – Mindjárt kész.

Ők helyet foglaltak és megterítettek én meg reménykedtem, hogy ehető lett.

- Ed hol van? – érdeklődtem.

- Valahol ott. – mutatott egy ajtóra John.

- Annyira bírom, hogy ilyen segítőkész vagy. – öltöttem ki rá a nyelvem. Majd elindultam az ajtó felé. Benyitottam és megpillantottam Edwardot, aki épp hajat szárított. Odamentem hozzá.

- Kész a meglepi.

- Elárulod végre, hogy mit csináltál? Légy szi... – és adott egy puszit, ahogy hozzámért a vizes haja kellemesen kirázott a hideg.

- Nem mondom meg, gyere enni – közöltem és a kezénél kezdve kivonszoltam a szobájából a konyháig.

- Palacsinta? – szagolt bele a levegőbe- PALACSINTA! – nevetett, amikor meglátta a nagy tál finomságot az asztalon.

- Te Ed, tudom, hogy nem aktuális, de Fanni tud valamit. – bólogatott elismerőn John egy palacsintát majszolva.

- Mostantól te csinálod a vacsorát! – bökött meg Ree. Én is vettem kettőt és szépen megettem.

- Ízlik? – néztem Edre, bár hülye kérdés volt, mert épp evett egyet.

- Nagyon. – jelentette ki.

Végre hosszú idő óta úgy éreztem, hogy minden rendben. Ezen túl a legvadabb álmaim teljesülnek: Londonban vagyok a legjobb barátnőmmel, két világsztárral és úgy éreztem, hogy nagyon alakul valami. Ezen kívül még egy dolgon kattogtam: a közelgő szülinapomon, 15 leszek. Hűha! Ha valaki 15 lesz, akkor egy új „időszámítás” kezdődik. Végre kiléphet a „kicsi vagy” szerepből, aminek nagyon örültem. A közelgő nagyon közelgő volt, két hónap…akkor már nem leszek itt és nem leszek Edwarddal, ettől szomorú lettem, de megmagyaráztam magamnak: a mának élj és még vele vagy. Használd ki. 

Nemsokára mindenki befejezte az evést Ed még elment a fürdőbe, Ree pedig körülnézett a lakásban. Johnnal kezdtem beszélgetni:

- Szóval, hogy bírod a sztárságot?

- Imádom, bár van árny oldala, de ettől eltekintve… - mondta mosolyogva. – Most én kérdezek…Ti Eddel most…?

- Járunk-e? Kitűnő kérdés, ezt én is szeretném tudni. – nevettünk

- Eddig nagyon tartotta magát a „nekem márpedig nem lesz barátnőm” és a „munkám a legfontosabb” elvhez. Fura, hogy most kivételt tett veled.

- Hát nem tudom… És mi  van a turnékkal?

- Egész október és november turné időszak. – közölte gondterhelten. – Nehéz, de lenyomjuk.

- Nem úgy volt, hogy azt utolsó turné-nap nemsokára…olyan 4-5 hét múlva lesz? – néztem kigúvadt szemekkel

- Az az eurpópai turné, de Young Love turné is lesz. – lehajtotta a fejét, majd felnézett. – És veletek milesz addig? – oké, közölnöm kell velük, hogy sulink van és haza fogunk utazni. Vettem egy nagy levegőt...

Chapter 11: Just firends

-Állj meg Fanni! – ismerős volt a hang, megfordultam és John állt velem szembe- Mi volt tegnap? - kérdezte indulatosan

-Semmi, nekünk nem szabad beszélni. – mondtam bunkón, hátha el tudom üldözni.

-Nem SZABAD? Miért ki tiltotta meg? Figyu hideg van, gyere fel és mesélj! – erősködött

-Nem érted, hogy NEM SZABAD?! – ordítoztam

-Nem érdekel, nagyon kiborítottál tegnap, úgyhogy magyarázkodni fogsz! – azzal megfogta a karom és elkezdett húzni

-Engedj el!- mondtam egyre durvábban, de nem engedett el.

 Felráncigált a londoni lakásukig. Egész úton durcás voltam, de nem használt.  

-Nézzétek kit találtam! – nyitott be John a lakásukba, elégedett vigyorral az arcán. Kitty rögtön odajött:

- Az hittem valami jót… - mondta, majd együgyűen elsétált. Én meg egyre csúnyábban néztem Johnra.

- Ez most mire volt jó? Itt van Liam? – kérdeztem flegmán.

- Arra volt jó, hogy megmagyarázd mi történt...és nincs itt. De miért is érdekel téged Leem?

- Csak úgy. És nincs mit megmagyaráznom. Vele kéne beszélnetek. – mondtam, mire bevonszolt a nappalijukba ahol egy kanapéra leültetett.

- Maradj, itt én mindjárt megkeresem Edet. – mondta mérgesen, majd pár perc múlva Ed lépett be a nappaliba. Lelapult hajjal, pizsamában és álmosan állt a nappali közepén.

- John miért keltettél fel? Tudod, hogy nem volt valami…- meglátott és abban a pillanatban nagyon összezavarodott.- És ő mit keres itt? – kérdezte mérgesen rám mutatva.

- Szerinted miért rángattalak ki? Tegnap kész ideg voltál miatta, hát tessék, itt van. Beszéljetek, én megyek tusolni! – azzal elviharzott.

- Szia. – mondtuk egyszerre halkan, majd csönd volt, percekig. - Figyu, sajnálom. – mondtuk megint csak egyszerre, ezen elmosolyodtunk, majd megöleltük egymást.

- Tegnap Liam egy kicsit túllőtt a célon, de amúgy is beszélnünk kell.

- Igen kéne. – komolyodtam el. – De ez csak négyszemközt megy.

- Igen…- elment, majd visszajött- Johnék úgyis mennek valahova, szóval, ha nem zavar a pizsim akkor itt is beszélhetünk. – mosolyodott el. Egy húsz perc múlva üres lett a lakás.
- Szóval hol is kezdjük? – kérdezte és rám nézett.

- Szerintem ott, hogy mindketten tudjuk… - kezdtem szomorúan.

- …hogy ez így nem jó. Igen, tudom. A munka és a karrier az első nekem. Ezt az egészet át kell gondolnunk... – nagyon szomorú lettem, szinte sírtam.

- Nem egyszerűbb kimondani? Barátok. Csak barátok. – mondtam és már szinte könnyezett a szemem. Elindultam a kijárati ajtó  felé, de elkapta a kezem.

- Nem egészen. – és visszahúzott- Te sírsz? – kérdezte

- Nem…-  mondtam, mint amikor a 4 éves kisfiúkat kérdezik miután beverték a fejüket: bőgsz? amire azt mondják, hogy nem, de potyognak a könnyeik... Nagyon szorosan magához ölelt és leültetett.

- De tudnod kell, hogy te vagy a legjobb barátom. – és mélyen a szemembe nézett. És megint elkezdtem sírni, de közben próbáltam nevetni. – Ne sírj! Nem olyan rossz ez így… - kezdte el simogatni a hajam.

- Nem csak ez a bajom, hanem az, hogyha Liam megtudja, hogy itt voltam akkor kinyír. – böktem ki amire nagyon meglepődött

- Mi? Liam? Téged bántani akar? – kezdett habogni

- Nem csak akar, fog is. – kezdtem újra sírni

- Tudod mikor. – láttam, hogy előtört benne a férfi ösztön. – Azt nem hagyom.

- Ha elfelejtjük egymást, akkor nem fog. – mondtam közömbösen, még mindig küzdöttem a könnyeimmel.

- Azt végképp nem! – mondta indulatosan- Akkor sem fog, ha együtt leszünk. – mondta erősködve

- Lehet, de ez baromság. Neked karriered van! Interjúkban is mondtad a munka az első! Egy lány csak belezavarna az egészbe! És most mondtad, csak barátok!– válaszoltam idegesen

- Nem belezavarna, hanem belezavart. És nem én, hanem te mondtad.– mosolyogott

- Oké, sikerült teljesen összezavarnod. – nevettem- Veled reggel nem szabad beszélgetni. – mosolyodtam el-

- Haha, nagyon vicces. – kinyújtotta a nyelvét. – Akkor is, ha ez egy kicsit csöpögős: ÉN, MEGVÉDELEK! – állt fel a fotelről, mint egy harcos. Amire elnevettem magam és visszahúztam magam mellé a fotelre és átöleltem.

-Az én hősöm. –nevettünk, majd felém fordult és megcsókolt. Nagyon meglepődtem. – Te tudod…a barátok nem szoktak ilyen csinálni. – toltam el magamtól gyengéden

- Nem szoktak, de kivétel erősíti a szabályt. – mosolygott, majd újra megcsókolt. Talán, történt volna több is, ha John haza nem ér.

- Hahó, itthon vagyok! – lépett be John a nappaliba, majd meglátott minket. – Látom jól sikerült ez a megbeszélés, vagy amit csináltok. – nevetett. Amire leszálltunk egymásról és mindketten elpirultunk.

- Akkor én… megyek reggelizni. – nevetett Ed.- Te is kérsz?

- Aha. – és odasétáltam a hűtőhöz és bekukkantottam. 

- De kis kíváncsi valaki. – mosolygott, majd kinyitotta hűtőt. – Oké, van tej…meg tej és óó, tej. – nevetett. – Akkor kérsz tejet?- nevettünk.

-Köszönöm inkább lemegyek a boltba, oké? – veregettem meg a vállát a tejjel teli hűtőre nézve.

-Jó, de csak, ha nem gond.

- Persze, hogy nem. – nyomtam egy puszit az arcára és az ajtó felé vettem az irányt. – Ja és én főzök!

Chapter 10: I'm puzzled

-Szia, HOL VAGY? – Hol lennék? Itt ülünk egy étteremben? Miért? – nagyon sikerült felhúznia, de csak annyit mondtam sírva- Haza megyek, oké?- Miért? Mi baj? FANNI??- Most dobatott ki Liam két pacákkal London kihalt utcájára zuhogó esőben. Ennyi a baj. – Te jó ég! Megyek, de mi, hogy? Istenem, mindjárt ott vagyok… - és lerakta a telefont. Egyszer csak kinyílt az előttem lévő ajtó – ahonnan kidobtak- Liam jött ki.

-Figyelj, mert csak egyszer mondom el: Ha most elmész, és nem látlak többé, akkor biztosítalak róla – rázott meg- nem lesz több bántódásos. Oké? Meg kell értened – kezdte kicsit kedvesebben- a fiúknak a karriere múlik ezen! AZ EGÉSZ JEDWARD! GONDOLJA RAJONGÓKRA! Értve?

-…Igen. – bőgtem, ő pedig visszament az épületbe. Nemsokára Ree futott oda hozzám miután kiszállt egy taxiból.

-Istenem, minden oké? Hülye kérdés… Bántottak? – és közben az arcomat vizsgálta

-Nem… nem. – ismételtem- El kell mennünk és nem jövünk vissza!

-Mi hova? Haza? Mármint Budapestre? – értetlenkedett, miközben a taxihoz kísért

-Az lenne a legjobb, de most a lakásod is megteszi… - mondtam és elindult a taxi. Nemsokára megérkeztünk és gyorsan felmentünk, Bob aludt. Csörgött a telefonom –szerencsére rezgőn volt- gyorsan elővettem, de nem vettem fel, hanem kinyomtam, mert Ed hívott.

-Ki volt az?  - nézett rám Réka miközben vigasztalni próbált

-Senki… - mondtam és elmentem leszedni a sminkem a fürdőben – közben végig rezgett a telefonom, de nem vettem fel . Féltem, de közben a szívem szakadt meg. 

Este gyorsan elmentünk aludni és egy szót se szóltunk. Alig bírtam aludni, így reggel 6-kor feladtam az alvást és el elmentem sétálni. Tusoltam, felöltöztem és indultam. Közben vittem a telefonom, mert arra gondoltam, hogy fel kéne hívni Edwardot. De Liam megtiltotta, sőt megfenyegetett. Nem tudtam mire gondoljak, csak mentem és zenét hallgattam. Besétáltam a belvárosba és leültem egy padra. Ültem és csak ültem… tanácstalan voltam. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállam, megijedtem, de hátrafordultam… Óriási meglepetés várt, bár a legrosszabbkor. Egy rég nem látott barátnőm állt velem szembe.

-Úristen, tényleg te vagy? – ugrott a nyakamba

-Szerintem igen. – próbáltam nevetni- Hogy kerülsz ide?

-Ezt én is kérdezhetném. – nagyot kacagott- Csak pár napig vagyunk a családommal aztán megyünk vissza Írországba. – itt elkerekedett a szemem

-Írországba? És ott mit keresel? – kérdeztem idiótán

- Nem is mondtam? Tudod elköltöztünk Amsterdamba, mert apum ott kapott állást, de két év után kapott egy másik ajánlatot Dublinban ezért felmondott, így Írországba költöztünk és most átjöttünk ide „nyaralni”. És te?

-Én nyelvet tanulni jöttem egy hónapra Rékával. – mosolyogtam

-Ó igazán? És ő hol van? – tudnod kell, hogy utálták egymást már óvoda óta.

-Még alszik én eljöttem kiszellőztetni a fejem, mert túl sok dolog történik most. – mondtam és próbáltam terelni a témát.- És milyen Dublin?

-Nagyon király! Imádom! Mindenki a haverom, van strand meg ott van az a cuki ikerpár is. – ne istenem, NE!- Tudod az a…Jedward vagy mi! – itt a sírás kerülgetett- Jól vagy? Úgy elsápadtál!

-Ja megvagyok, csak meglepődtem, hogy…szereted őket…vagy nem tudom. – mondtam erőltetett mosollyal

-Ja! Képzeld a szomszédjaink, vagyis majdnem, mert négy ház van köztünk! Hát nem király?

-De…de az…

-Eljöhetnél látogatóba! Mi holnap után megyünk vissza, jössz? – hálát adtam Istennek, hogy sulim lesz.

-Bocs, de kezdődik a sulim.

-MI? Te nyáron suliba jársz?

- Tudod, nyelvet kell tanulnom, amit általában iskolában, lehet. – mosolyogtam, amire elnevette magát

-Jaa! Mindig olyan stréber voltál! – és belém bokszolt- Akkor én megyek, mert már fél nyolc! Pusszantalak! – és majdnem lesmárolt.

-Oké, szia! – köszöntem és elindultam a másik irányba amilyen gyorsan csak tudtam. Le tudtam vágni az utat egy sikátoron keresztül és mivel úgy gondoltam, hogy reggel nem történhet semmi elindultam. Közben csak Eden járt a fejem, meg azon amit Liam mondott...

Egyre sivárabb utcák, egy lélek sincs sehol. Köd volt. Egyszerre lépteket hallottam egyre közelebbről és közelebbről. Nagyon féltem, már majdnem sikítottam amikor:

Chapter 9: Complications

...szóval szétválasztottam őket és bepasszíroztam magam közéjük.  

-1…2…3-számoltak egyszerre, nem értettem meg csak akkor amikor mindketten elkezdtek csikizni

-Neee! Hagyjátok abba! Ree segíts – de ő csak az "ellenségnek" segített - Héé ebbe bele lehet halni – nevettem egyre hangosabban, de csak nem hagyták abba. – Bármit megteszek! – nevettem ordítva, mire abbahagyták. – Na mi van? Ennyi volt? – nevettem még mindig vörös fejjel

-BÁRMIT? – kérdezték egyszerre

-A józan ész határain belül. – kacsintottam. Ree és John gyorsan sugdolózni kezdett Ed és én csak ültünk és néztünk. Mindkettőnknek egymás és a sugdolózók között ingadozott a szeme.

-Oké megvan! – kiáltott fel John. – Vagy belehaltok, vagy élvezni fogjátok. – itt már fogtam a fejem, Réka kuncogni kezdett. – Egy éjszaka. Csak ti ketten. – nevettek, majd kirohantak a szobából. Mi meg csak WTF?! arckifejezéssel meredtünk a tárva nyitva lévő ajtóra. Egyszerre kérdeztük dadogva:

-Ez most…mi történt? – majd nevettünk és kisétáltunk a szobából ( ők persze nem voltak sehol )

-Hát akkor ketten maradtunk. – mondtam és ránéztem.

-Ja, úgy tűnik. – mosolygott- Akkor van kedved mondjuk…vattacukrot enni? – nevetett és közben cukin mosolygott.

-Ööö… Eltekintve attól, hogy este van és egy szál semmiben vagyok na meg hizlal, meglepően nagy kedvem van vattacukrot enni. – jelentettem ki, mire elkezdett húzni magavál. Gyorsan az öltözőjébe mentünk, ahol el kellett fordulnom, mert „átöltözött” istenem...mint egy kislány nevettem magamban.

-Oké, idenézhetsz. – nevetett és egy szál alsógatyában állt, én meg viccből gyorsan eltakartam a szemem. – Na mivan nem bírod supermant? – és az alsógatyájára mutatott majd nevetni kezdett.

- Haha, na vegyél fel valamit. – nevettem – Még kiskorú vagyok… - ezt csak viccből mondtam, bár igaz volt. Igaz, mindenki 16-nak nézett (komolyan!) pedig csak 14 voltam, aki 2 hónap múlva lesz 15.

- Mi? Te kiskorú? Mint aki még nem töltötte be a 16-ot? – kerekedett el a szeme, én meg csóváltam a fejem. – Hány éves is vagy? Egyáltalán vagy 15? – nézett egyre furcsábban

- Ami azt illeti nem…- olyan kínos volt, biztos voltam benne, hogy kidob most azonnal.

- Most nem mondod komolyan, hogy egy 15 év alatti lánynak mutatom az alsógatyám…Te jó ég! – nevetett, pedig azt hittem ki fog akadni. – Végén még tényleg lecsuknak. – nevetett én meg felálltam és hozzá sétáltam, csak az ösztöneim vezéreltek… olyan jó volt közel menni hozzá, majd megölelni. Először tetszett neki, mert ő is magához húzott és megcsókolt. Olyan…olyan leírhatatlan volt… Életem első csókja… A puha ajkai ahogy ez enyémekhez értek, az a mámor, mint a legédesebb méz...

Az gyönyörű pillanatot a hercegem törte meg: ellökött magától.

-Nem ezt nem szabad…- kezdte – Te még túl kicsi van…- csak ne ezt mondta volna! Igen, na bumm 14 éves vagyok…Mindenki ezzel jön, pedig vannak álmaim, céljaim és koraérő vagyok! Igen, fiatal vagyok, de NEM KICSI!

- Ne gyere már ezzel. – mondtam, majd mélyen a szemébe néztem

- De sajnos… - közölte fapofával - De tudnod kell hogy, a szabályok megszegése John szakterülete,de én sem maradok alul. – majd megint magához húzott és csak csókolóztunk. Ott állt egy szál semmiben, olyan tökéletes volt. Magamban nem hittem el, hogy ez most velem igazából megtörténik.

De, hogy az élet ne legyen tökéletes ezért egy hívatlan vendég nyitott be. Oké lehetett volna rosszabb, így „szerencsére” John és Ree volt az, akik nagyon nevettek valamin. Majd megláttak minket és leblokkoltak, de minket nem zavart. Amit egyszer elkezdtél, azt be kell fejezni.

-Oké, ezt most nem láttuk. Jó szórakozást! – mondta nevetve John és becsukta az ajtót. Egy pillanatra szétváltak az ajkaink és nevettünk, majd megint csókot váltottunk. Örökké ott tudtunk volna állni, de persze megint meg kellett, hogy zavarjon minket valaki. Egyszer csak Liam nyitott be.

-Hát ti meg? Rajtad csak egy alsógatya van?? Te jó ég! Ebből elég volt! Fiúk, kisérjétek ki a „kedves vendégünket”. – ordított Liam, én és Ed összerezzentünk. Engem két pacák megfogott és „kikísért”. Hallottam, ahogy Ed utánam jön, de Liam leállítja. Mikor kiraktak az esőbe nem tudtam, hogy mi történt. Minden olyan szép volt, most meg itt állok London egy kihalt utcáján, zuhogó esőben.  Elkezdtem sírni, pedig edzett vagyok az ilyen váratlan helyzetekben.  Gyorsan előkapartam a telefonom és felhívtam Ree-t, aki csak ötödjére volt hajlandó felvenni. Lelkileg összetörtem, miért kell mindennek elromolnia? 

Chapter 8: Fanmail

- Holnap ráérsz?

- Igen, persze.

- Akkor beszélünk. – nagyon gondterheltnek tűnt, megfogta a kezem… és mondta volna tovább, mikor a legeslegrosszabb pillanatban John nyitott be, de Ed ráförmedt.- Neked muszáj mindent megzavarni?

- Nem, nem muszáj. És neked ilyen bunkónak lenni? – már elindult, kifelé amikor még visszakiáltott- ja és kezdünk kanoskám…- mondta flegmán és elsétált

- Bocs, tudod a koncert miatt nagy a nyomás… Mindegy is. Mennem kell. – mondta és elengedte a kezem.- Rövid lesz, úgy max. 1óra. Ha vége itt találkozzunk.

- Oké, sok sikert. – mondtam neki és integettem.

Ezután megkerestem Rékát aki majdnem elolvadt a gyönyörűségtől, majd az egész koncert alatt Johnról áradozott nekem, amit persze Kitty meghallotta és odajött hozzánk:

- Kis cafkarongyok…azt hiszitek akarnak tőletek valamit? Gondoljatok már bele…ők sztárok ti meg senkik vagytok! Ne vesztegessétek az időt, nem késő elmenni a kijárat arra van. – és egy ajtó felé bökött

- Légy szíves Kitty hagyd ezt abba. Nem értem miért utálsz ennyire, de egész nyugodtan…nem érdekel! A fiúk is mindig mondják: Higgy magadban és az álmaidban. Én hiszek bennük, te meg nem érdekelsz. Ja és arra van a kijárat! – böktem vigyorogva az ajtó felé. Nagyon bátornak éreztem magam. Büszke voltam magamra, Ree is az volt.

Nemsokára vége volt a koncertnek és találkoztunk a fiúkkal.

- Nagyon jók voltatok, főleg te Johnym! – ugrott John nyakába mrs. bunkó királynő nyávogva, és puszilgatni kezdte. Rékának rosszul esett, majdnem sírt, de erős maradt és csak mosolygott.

- Ügyesek voltatok. – mondtam mosolyogva, amire ők is elmosolyodtak.

- Oké lányok, szeretnétek még valamit? – fogta meg mindkettőnk vállát Liam- Mert tudjátok a srácoknak van magánéletük és imádják a fanjaikat, de menniük kell. – ezt úgy mondta, mintha 8 éves csajok lennénk, akikre anyukájuk ráparancsolt, hogy menjen aludni délután 6-kor...

- Há!  - mondta gúnyosan Kitty

- Liam, ezt most te sem gondoltad komolyan? – kezdte Ed – Nem küldheted csak így el őket…ez nem helyes. – örültem, hogy kiállt mellettünk.

- Figyelj ti vagytok a sztárok, én meg az atyaúristen. Úgy táncoltok, ahogy fütyölök. Értve? – mondta egyre mérgesebben Liam, gúnyos mosollyal az arcán. Hisz elvégre igaza van, ők sztárok, mi meg csak két csaj vagyunk aki idekerült.

- Figyu, kösz az estét. Még remélem beszélünk. Jedward Rock! – mondtam azzal magammal húztam Reet és a kijárat felé mentünk.

- Na ezt meg ti nem gondoltátok komolyan. Ide hívunk és csak így elmennétek? Na nem, mostmár itt maradtok. – nevetett John és visszahúzott minket. Erre Liam a szemét forgatta (Kittyről nem is beszélve)

- Oké, akkor mi a terv? – kérdezte Ree

- Először is Louissal kell beszélnünk, aztán elmehetnénk vacsizni vagy ilyesmi… Persze ha nem baj édes. – mondta kedvesen John,majd Kittyre nézett aki majd fel robbant, de csak ennyit bökött ki:

- Oké! De ha estére nem jössz haza nagyfiú…- azzal elkezdtek smárolni, de John elhúzta a száját aminek Ree nagyon örült. Elindultunk hát Louishoz.

- Helló fiúk! Mizujs? És kik a vendégeitek? – mosolygott

- Helló. Fanni vagyok, ő pedig Ree. – mosolyogtunk

-Örülök, hogy találkoztunk. Szóval a fanmail-ről lenne szó fiúk. Ma este befejezitek az ehetit? Még lehet vagy száz...

-Ja lenyomjuk. Oké csajok, remélem, nem vagytok éhesek, mert munka vár ránk. – nevettek, majd három órán át csak fan levelekre válaszoltak mi meg szórakoztattuk őket a kiejtésünkkel és hülyültünk. Nagyon jó este volt. Elkezdtünk egy ott lévő gépről youtube-ozni és beraktunk egy ismerős számot. a My miss america-t. Ők csak még hangosabban nevettek, majd együtt énekeltük a refrént. A go getter következett amikor Louis benyitott.

-Na mivan? Partyhard? – nevetett- Na, végeztetek?

-Asszem…- mondta Edward, majd egy nagy zacskó levelet emelt fel

-Akkor jól van dalos pacsirtáim. És ti lányok gondoltatok az énekesi pályára? – kérdezte amire összenéztünk.

-Nem. – mondtuk egyszerre.

-Szerencsére.- nevettek a fiúk, amire mindketten kiöltöttük a nyelvünket rájuk.

-Én nem zavarok tovább, jó éjszakát! – mondta Louis és kiment a szobából.

-10 óra körül lehet, szóval megtudunk vacsizni vagy amit gondoltok. – mondta Ed

-Nekem lenne ötletem. – nevetett John és "végigmért" minket, amire Ed oldalba bökte, hogy neked van barátnőd.

-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni, de örülök, hogy attól, hogy neked nincs, még férfi fantáziád van. – nevetett John és elkezdtek játékból verekedni, szóval szétválasztottam őket és bepasszíroztam magam közéjük...

Chapter 7: The koncert

…A szám is tátva maradt! Egy gyönyörű ruha volt benne! El sem tudtam képzelni, hogy ez tényleg megtörténik!

- Istenem, de szép! – mondtam hangosan és gyorsan Bob nyakába ugrottam, aki egy kicsit meglepődött, majd letett.

- Az egyik kolléganőm adta Ree szülinapjára – ami egy hónapja volt- utó ajándéknak, de biztos kölcsönadja neked. – mosolygott és megveregette a vállam. Én megköszöntem és berontottam a fürdőbe.

-Nézd! Ezt most hozta apukád egy kolléganőjétől ajándékba! – mondtam mire neki is tátva maradt a szája. Nagy boci szemekkel néztem rá.

- Igen, felveheted. – mondta, majd megöleltem. Ami rossz ötlet volt, mert csurom víz lettem. Ree kiszállt a kádból és elment öltözködni (már csak fél óra!!) meg gyorsan letusoltam, majd fogat mostam, deó, parfüm, a hajamat felcopfoztam (ami mindenki szerint nagyon jól állt, most is Ree tanácsolta, de én utáltam) pár karkötő és szolid smink. Ránéztem az órára és még 27 perc volt. Gyorsan keresni kezdtem a ruhához illő cipőt, Ree is így tett. Pár perc múlva kész voltunk. A nappalink közepén volt egy nagy tükör. Ott megáltunk és hülyéskedtünk:

- Oh, ha nem én lennék tuti elhívnám magunkat randizni! – mondta Ree, mire mindketten röhögni kezdtünk.

- Ó kicsilány szia heló! – kezdtük el ezt az ismerős magyar „pop dalocskát” énekelni, majd Bob jött be a szobába és próbált fütyülni, de elnevette magát.

- Nagyon szépek vagytok, úgyhogy NAGYON vigyázzatok magatokra! – kacsintott, adott egy kis pénzt és indultunk.

Taxival mentünk, viszonylag gyorsan odaértünk. Még 25 perc volt kezdésig szóval 5 percet késtünk, de ügyesek voltunk. Megkerestük a hátsóbejáratot, ahol ki is volt írva: IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! mi szépen benyitottunk és ott két pacák fogadott minket:

- Hát maguk nem tudnak olvasni? – kérdezte a nagyobb darab

- De kérem, tudunk és van engedélyünk. – mondtam magabiztosan

- Igen, láthatnám? – szólt a másik

- Szóbeli, ugyanis én vagyok Edward barátnője. – mondtam, mire elcsodálkoztak és nevetést hallottunk mögölük. Arréb álltak és John pillantottuk meg.

- Tudtam én! Edward kanos, mi? Na, gyertek be. – hülyült, amire egy vállon ütéssel és egy köszi-vel reagáltam. Ree viszont, teljesen belezúgott. 

- És ki a csinos barátod? – vetette be magát John, hát igen nem fogja vissza magát az egyszer fix.

- Ő a legjobb barátnőm: Ree – mondtam és előrébb toltam, bemutatkoztak és elkezdtek beszélgetni.

- Bocs, hogy közbevágok, de Edward hol van? – néztem Johnra

- Valahol itt. – mondta, majd elővett egy vizet és ivott.

- Kösz, sokat segítettél. – erre nevetett. – Haha.- mondtam, majd elkezdtem bolyongni. Egyik kis folyosó végén egymásba botlottunk. Szószerint.

- Aú…Jaj bocs, nem akartam.  – kezdte, majd meglátott és megöleltük egymást.- Hű, te aztán nagyon kicsípted magad…

- Úgy érted szép vagyok? – vágtam vissza mosolyogva

- Igen úgy. – nevetett.- Mióta vagy itt?

- Amióta az ikertesód csak Reevel foglalkozik és nem segített megkeresni téged…szóval úgy 5 perce. Ja és John azt hiszi járunk.- nagyon kérdőn nézett rám. – Tudod az őrök, mondtam, hogy tudod…és John meghallotta. – erre elkezdett mosolyogni. Elindultunk az öltözőjébe, ami meglepően nagy volt. Ő még átöltözött, szóval előttem ment félmeztelenül ami egy kicsit kínos volt, de nem zavart.Miután végre sikerült felöltöznie vagyis inkább átöltöznie, leült mellém és komolyan kérdezni akart valamit, de csak ennyit mondott...:

Chapter 6: Unbelievable

- Szóval mi is ez? Rajongó vagy, vagy mi? – kezdte „egész” barátságosan Liam.

- Vagy mi, inkább. Nagyon bírom a Jedwardot, de nem vagyok őrült, fanotikus gyilkos. – nevettem, de ő csak komoly arcot vágott.

- Oké, maradhatsz és jöhetsz a „barinőddel” a koncertre, de aztán ennyi volt. Értve? – ezt már nagyon gorombán és erőltetett mosollyal mondta. Csak ennyit nyögtem ki: Értve.

Hát igen, a fiúk élete nem habos torta. Már értem miért kezd elege lenni ebből Ednek. Pont ekkor jött oda hozzám.

- Na, nekünk készülődnünk kell…szóval maradsz vagy mész? – kérdezte mosolyogva…istenem, de cuki a mosolya 

- Ööö… Maradhatok? – kérdeztem nevetve 

- Hát, ha látni akarod, ahogy átöltözünk és veszekszünk azon, hogy mit veszünk fel akkor igen. -tátott szájjal vigyorgott

- Az első része egész jól hangzott, de nem kösz. Megyek. - mondtam és puszit nyomta az arcára, amin meglepődött.

- Oké, akkor a koncert itt lesz - elővett egy cetlit a pontos címmel- Mivel 6-kor lesz, a legjobb, ha legalább fél órával előtte bejöttök a hátsó bejáraton. Mond a neved és, hogy a barátnőm vagy. – na itt tuti,hogy olyan vörös lettem, mint egy alma.-

- Vááárj, a barátnőd? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel

- Igen, így egyszerűbben bejutsz. – mondta mosolyogva- Miért baj?- és halkan kuncogott

- Én nem ezt mondtam! – nevettem, majd elvettem a cetliket. Már kint voltunk az ajtónál, amikor eszembe jutott Réka.

- És Ree-t hogy vigyem be? Mint az elmebeteg kishúgom? – nevettem

- Nem, ő legyen…Mondjuk John barátnője, oké? – mosolygott- Szerintem feltalálod magad. – majd megölelt és elköszöntünk.

Mikor haza sétáltam, Ree már az ajtóban várt ugrándozva. Mindent elmeséltem neki, amitől olyan izgatott lett, hogy akkorát ugrott, hogy beverte a plafonba a fejét. Egy kicsit túlpörgött, de hogy megnyugtassalak, nem lett baja.

A következő napirendi pont a ruha kérdése volt. Valami nem túl kihívó, de csajos legyen. (Ree-nek csak a Kittyvel való társalgásomat nem beszéltem meg. Az jobb, ha titok marad.)

- Szóval ez jó? – előhúzott egy piros mini ruhát

- Te figyelj, nem egy sztírptízbárba megyünk. – nevettem, amire hozzám vágta a ruhát

- És ez? – előhúzott egy az előzőnél is rövidebb, de kevésbé kivágott fehér ruhát…

- Te figyelj…- és kotorászni kezdtem- ez jó lesz. – és a kezébe nyomtam egy sötétlila ruhát ami szintén derékig szűkült, majd ott kiengedett és buggyok voltak rajta. nem volt rövid, a popsiját bőven eltakarta.

- Ezt? De hát…ez a kedvenced…- és majdnem sírni kezdett

- Mindegy, tökéletesen fog állni rajtad. – nevettem- és én mit vegyek fel? És mennyi az idő? – ránéztem a telőmra…HÁROMNEGYED ÖT?! ordítottam.

- Te jó ég! 45 percünk van elkészülni és odaérni! – mindketten bepánikoltunk, de urai voltunk a helyzetnek. beraktunk egy pörgős számot, majd Ree elment fürödni én meg kerestem egy jó ruhát. 

Ebben a pillanatban Ree apja Bob jött be és köszönt, majd mondta, hogy van egy ajándéka számunkra. Nagyon meglepődtem, mondtam, hogy Ree fürdik. Így rám maradt a kinyitás.

Kinyitottam…

Chapter 5: The row of surprises

-A Rosszal. Mindig a rosszal kell kezdeni. – mosolyogtam

- Miután elindult az óriáskerék azonnal haza kell mennem, mert Liam beszervezett még egy koncertet ma estére. – a válaszom erre egy szomorú, oh volt.- De a jó hír, hogy jöhetsz és Ree is jöhet. – erre nevettünk. Megszólalt a telefonom, Ree volt az.

-Szia!-Az óriáskeréken vagytok?-Igen itt vagyunk, miért?-Tudod, hogy beragadt?- Igen, észrevettük (nevettem)-És azt is tudtad, hogy két óra amíg lehoznak?-Micsoda?Mennyi?KÉT ÓRA?-Vigyázz magadra csajszi!- Oké, oké…már amennyire ura vagyok a helyzetnek.- Puszi- Pusz

- Aggódik? – kérdezte Ed

- Egy egész kicsit…képzelheted, ha a boltnál, hogy féltett. – mosolyogtam

- Mindentől próbál védeni?

- Igen…vagyis nem. Csak mindketten tisztában vagyunk vele, hogy egymást megértjük és erre senki más nem képes. – rövid csönd következett. Még mindig a kezét szorítottam, de lassan elengedtem.

- Szóval bírod a zenénket?

- Aha, neked melyik a kedvenc számod? – néztem rá nagy szemekkel

- Mármint saját? Talán…a WoW oh WoW, Everyday Superstar...– mosolygott- Neked?

- Én az összeset imádom! – ezen nevettünk

Sokat beszélgettünk az elkövetkező másfél órában, amikor végre elindultunk. Egyre jobban lettünk és közelebb kerültünk egymáshoz...nem úgy! :D

- Oké, mindjárt lent leszünk. Akkor hozzád? – kérdeztem, de nagyon furán nézett rám. – Mi rosszul mondtam?- kezdtem furán

- Ja bocs, rosszra gondoltam. – nevetett fülig érő szájjal.- Igen, hozzám. Ha John otthon lesz (otthon kell lennie). Akkor ne mondj semmi, valószínűleg elfog árasztani kérdésekkel, sőt a barátnője elég fura szóval…

- Van barátnője? – nagyon meglepődtem, bár már említette, de csak most jutott el az agyamig.

- Igen, Kittynek hívják. Nyávogós egy csaj, de ha Johnnak tetszik… Amúgy miért lepődtél meg ennyire?

- Semmi…Csak Ree…Mindegy, hagyjuk. – nevettem és megböktem

Lassan leértünk, gyorsnak kellett lennünk, mert páran észrevették Edwardot. Kb. 20percig „vacakoltunk” majd végre elsétáltunk hozzájuk. Nagyon szép volt a londoni lakásuk. Egy irodaház mellett volt a belváros szélén. Jól mondta Ed, ahogy beléptünk „meglepetések” sora fogadott minket…

Először Liam kezdte volna leszidni Edet ahogy kinyitotta az ajtót, majd  meglátott engem és kezet nyújtott majd beljebb hívott – eközben Ed a fülembe súgta: Kösz, hogy megmentettél- és nevetett.

- Heló Ed! Mizu? Hol voltál egész nap? – kezdte John, miközben fiúsan vállat koccoltak

- Csá, csak elugrottunk az óriáskerékhez.

- Mármint kivel...? – majd meglátott- Óh és ki ez? Én mondtam, hogy csajozni voltál! – John rögtön odalépett hozzám.

- Csak barátok. – mondtuk egyszerre Edwarddal, bár fájt, de ez volt az igazság- Amúgy Fanni vagyok és ide jöttünk nyelvet tanulni a barátnőmmel, Reevel. Ha minden igaz, akkor a koncerten összefuthatunk és bemutatunk titeket egymásnak. – mondtam, bár a kiejtésem nem volt a legjobb. 

- Igen, értem miért kell nyelvet tanulnod. – mondta nevetve John, mire Ed csúnyán nézett rá.

- Oké, oké. – fejezte be nevetve, később egy csaj jött ki egy szemközti szobából, ő lehet Kitty, egyszerű lánynak tűnt. Szőke haj, kék szem, modell alkat, nagy cicik- amiket véletlenül sem takart el.

- Na igen, ő az én… -kezdte John.

- Nyugodtan, nem elvetemült újságíró vagy paparazzi.- szólt Ed, amikor látta, hogy John nem tudja mit mondjon

- Akkor oké, ő a barátnőm Kitty. Kitty ő Fanni, Edward új csaja. – itt mindketten csúnyán néztünk Johnra, aki csak röhögött és elment a fürdőbe.

- Igen Fanni vagyok, örülök, hogy találkoztunk. – kezet nyújtottam és mosolyogtam, de Kitty csak ennyit súgott nekem, miközben Edward is elment:

- Én kevésbe örülök. Először is:  galambocska, szállj le az égből és szállj le Edwardról, ő foglalt. Másodszor: tartsd be a szabályokat. Három: Egy szót se senkinek. – nagyon megijedtem, kirázott a hideg és gyorsan Edet kezdtem keresni. Éppen Johnnal sugdolóztak, nem hallottam semmit, mert Liam jött oda hozzám... 

Chapter 4: Londoneye

- Ki a franc az ilyenkor? – förmedt fel Ree (sosem kel fel 11 előtt és még csak 9 volt).

- Váárj, felveszem! – mondtam és kikászálódtam az ágyunkból-

- Haló?-Szia Edward vagyok, ugye nem ébresztettelek fel? (az agyam még nem volt gondolkodóképes állapotban, bambán kérdeztem)-Kii? Várj, Edward? (hirtelen feleszméltem) Ja nem dehogy, tudod minden reggel hajnalban kelek…(viccelődtem, miközben Ree tágra nyílt szemekkel figyelt)-Ez hajnal?(nevetett a telefonba)-Egy fejlődő lány szervezetnek kell a pihenés. De örülök, hogy felébresztettél. (mondtam kedvesen)-Igazából csak azt akartam kérdezni, hogy van-e kedved elmenni nekem is egy fogkefét?(nevetett)- Igen, de csak, ha te fizeted. (nevettünk)- Oké, akkor feljössz?...vagy délkörül elmegyek a lakásodhoz…-Tudod hol lakom? (kérdeztem kábán)- Nem a kabátomban van nyomkövető...(megint elnevette magát)- Jaj, tudtam én!Na akkor jó, délben!Puszi (na ezt az utolsó szót nem akartam)- Szia!

Réka óriási nevetésben tört ki, de 5perc múlva már mélyen szunyált… Én meg reggelit csináltam, Ree apja korán elment dolgozni, szerencsére a sulink is csak 5nap múlva kezdődik. Tojásrántottát akartam, de majdnem felgyújtottam a tojásokat, szóval inkább maradtam a müzlinél. Megfogtam a tálam és levágtam magam a tv elé. Nem figyeltem az időt, csak szép lassan ettem és elaludtam. Ree keltett fel 11-kor...Nekem meg eszembe jutott, hogy bármikor ideérhet Edward! Úristen! (Ilyenkor rakétává változom: hajmosás, fürdés, minimális smink (púder, szájfény, szempillaspirál), parfüm, fogmosás és láss csodát 11:45-re készen voltam.)

 A ruhám egy sötétkék deréknál szűkölő matrózmintás volt ami nem mini ruha volt, de majdnem. ( a popsimat azért nem szándékozom megmutatni mindenkinek)

Erre csörög a telefonom, anya volt az, de mivel ebben a pillanatban csöngettek, úgyhogy megkértem Ree-t, hogy beszéljen vele, de lehetőleg hazudjon, hogy fürdöm és bezárkóztam vagy valami ilyesmit -mivel anyukám szeret sokat beszélni és kérdezni.

Nagy vigyorral nyitok ajtót, mire egy öreg papa pampog nekem én meg próbáltam vele közölni, hogy nem értem amit mond. Erre egyszer csak elkezd mosolyogni, olyan ismerős volt...Kezet nyújtott és mondta Edward Grimes. Erre elnevettem magam.

- Te mégis egy éjszaka alatt 50 évet öregedtél? Én mondtam, hogy nem jó hajnalban kelni!

- Ez volt a legjobb álcám! –mondta és behívtam a lakásunkba.

- Tudod, hogy ha így megyünk, az utcán téged lecsuknak pedofíliáért? – nevettem, mire próbált komoly arcot vágni, de elnevette magát . 
Erre Ree seggbecsípett én felkiáltottam és előráncigáltam a hátam mögül.

- Na igen, ő a legjobb barátnőm, és bárkit bármikor le tud égetni, nem baj én így szeretem.- és megöleltem Rékát, Ed meg megint csak nevetett.

- ööö…Szia Ree vagyok. – mondta, mert kicsit megijedt Ed jelmezétől.

- Hali, mizu? Szóval, ha szerinted lecsuknak…akkor át kéne öltöznöm mi? Najó, itt a váltás ruhám - és egy szatyorra mutatott. – Használhatom a fürdőt? 

- Nem! – válaszoltuk egyszerre nevetve, persze csak viccből. 

- Reevel halkan kezdtünk suttogni: Úristen – kezdte- te fel tudod fogni, hogy egy világsztár van a fürdőnkben?- Aha, aszem (mosolyogtam) szerintem aranyos....erre kijött Ed, mi meg gyorsan csöndbe maradtunk és jó kislányos pofit vágtunk.

- Oké, rólam beszéltetek, mi? – nevetett, de szerintem egy kicsit zavarba hoztuk

- Nem, azon filóztam, hogy nagypapimnak pont ilyen parókája volt és eltűnt. 

- Haha, nagyon vicces. Akkor van kedved levegőzni?

- Aha, bár kész öngyilkosság őt a lakással itt hagyni, de mindegy. Szia Réka! – azzel megfogtam Ed kezét és kirángattam, amin csak nevetni tudott.

- És a kabátom? 

- Basszus, szólhattál volna előbb is! – hülyültem- most vissza kell mennem érte. – Bementem és gyorsan felkaptam a fogasról.

- Tessék  - a kezébe nyomtam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott és úgy éreztem megkell csókolnom, de visszafogtam magam.

- Akkor hova menjünk? Londoneye? – kérdezte és megfogta a kezem és vezetett.

- Nekem jó. – szóval elindultunk, miközben beszélgettünk. Már az óriáskeréken voltunk amikor…

…Az egyszer csak megállt.

- Úristen! Mi volt ez? – ugrottam oda Ed mellé.

- Szerintem megálltunk. – mondta miközben átölelt, barátságosan.

- És ez most jó? vagy rossz? – kérdeztem és megszorítottam a kezét.

- Hát…a megállásrész annyira nem jó, de az, hogy tudunk beszélgetni az annál jobb. – erre elmosolyodtam.

- Tényleg és mi van Johnnal? Hogyhogy nem vagytok mindig együtt? Vagyis mint rajongótok – itt elmosolyodott- tudom, hogy imádjátok egymást… - kezdtem, de a mondandóm végére elkomolyodott.

- Hát tudod…Mostmár úgy is mindegy. Barátnője van és engem tökéletesen lesz*r. Már bocs a kifejezésért, de ez az igazság. Oké együtt kajálunk, meg hülyülünk,  de ez már nem olyan, mint az egész előtt…

- Mármint a híressé válás előtt? Az X-faktor előtt? – kérdeztem és közben átöleltem.

- Aha. Tudod, minden felpörgött. És oké adjuk a jópofát, hogy minden rendben, imádjuk a fanjainkat, de nekem már elegem van ebből az egészből…- megszólalt a telefonja, Britney Ooops I did it again volt a csengőhangja (az egyik kedvenc számom)

- Szia Liam! Jaja itt ülünk, de nincs baj. Mi? Ma estére? De hát…jó tudom. John tudja? És mit mondanak, mikor hoznak le minket innen? 1-2 óra? Jójó, vagyis nem az. Áh..oké sietek, már emennyire lehet egy beszorult óriáskeréken.

- Van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? – kérdezte erőltetett mosollyal...