Chapter 11: Just firends

-Állj meg Fanni! – ismerős volt a hang, megfordultam és John állt velem szembe- Mi volt tegnap? - kérdezte indulatosan

-Semmi, nekünk nem szabad beszélni. – mondtam bunkón, hátha el tudom üldözni.

-Nem SZABAD? Miért ki tiltotta meg? Figyu hideg van, gyere fel és mesélj! – erősködött

-Nem érted, hogy NEM SZABAD?! – ordítoztam

-Nem érdekel, nagyon kiborítottál tegnap, úgyhogy magyarázkodni fogsz! – azzal megfogta a karom és elkezdett húzni

-Engedj el!- mondtam egyre durvábban, de nem engedett el.

 Felráncigált a londoni lakásukig. Egész úton durcás voltam, de nem használt.  

-Nézzétek kit találtam! – nyitott be John a lakásukba, elégedett vigyorral az arcán. Kitty rögtön odajött:

- Az hittem valami jót… - mondta, majd együgyűen elsétált. Én meg egyre csúnyábban néztem Johnra.

- Ez most mire volt jó? Itt van Liam? – kérdeztem flegmán.

- Arra volt jó, hogy megmagyarázd mi történt...és nincs itt. De miért is érdekel téged Leem?

- Csak úgy. És nincs mit megmagyaráznom. Vele kéne beszélnetek. – mondtam, mire bevonszolt a nappalijukba ahol egy kanapéra leültetett.

- Maradj, itt én mindjárt megkeresem Edet. – mondta mérgesen, majd pár perc múlva Ed lépett be a nappaliba. Lelapult hajjal, pizsamában és álmosan állt a nappali közepén.

- John miért keltettél fel? Tudod, hogy nem volt valami…- meglátott és abban a pillanatban nagyon összezavarodott.- És ő mit keres itt? – kérdezte mérgesen rám mutatva.

- Szerinted miért rángattalak ki? Tegnap kész ideg voltál miatta, hát tessék, itt van. Beszéljetek, én megyek tusolni! – azzal elviharzott.

- Szia. – mondtuk egyszerre halkan, majd csönd volt, percekig. - Figyu, sajnálom. – mondtuk megint csak egyszerre, ezen elmosolyodtunk, majd megöleltük egymást.

- Tegnap Liam egy kicsit túllőtt a célon, de amúgy is beszélnünk kell.

- Igen kéne. – komolyodtam el. – De ez csak négyszemközt megy.

- Igen…- elment, majd visszajött- Johnék úgyis mennek valahova, szóval, ha nem zavar a pizsim akkor itt is beszélhetünk. – mosolyodott el. Egy húsz perc múlva üres lett a lakás.
- Szóval hol is kezdjük? – kérdezte és rám nézett.

- Szerintem ott, hogy mindketten tudjuk… - kezdtem szomorúan.

- …hogy ez így nem jó. Igen, tudom. A munka és a karrier az első nekem. Ezt az egészet át kell gondolnunk... – nagyon szomorú lettem, szinte sírtam.

- Nem egyszerűbb kimondani? Barátok. Csak barátok. – mondtam és már szinte könnyezett a szemem. Elindultam a kijárati ajtó  felé, de elkapta a kezem.

- Nem egészen. – és visszahúzott- Te sírsz? – kérdezte

- Nem…-  mondtam, mint amikor a 4 éves kisfiúkat kérdezik miután beverték a fejüket: bőgsz? amire azt mondják, hogy nem, de potyognak a könnyeik... Nagyon szorosan magához ölelt és leültetett.

- De tudnod kell, hogy te vagy a legjobb barátom. – és mélyen a szemembe nézett. És megint elkezdtem sírni, de közben próbáltam nevetni. – Ne sírj! Nem olyan rossz ez így… - kezdte el simogatni a hajam.

- Nem csak ez a bajom, hanem az, hogyha Liam megtudja, hogy itt voltam akkor kinyír. – böktem ki amire nagyon meglepődött

- Mi? Liam? Téged bántani akar? – kezdett habogni

- Nem csak akar, fog is. – kezdtem újra sírni

- Tudod mikor. – láttam, hogy előtört benne a férfi ösztön. – Azt nem hagyom.

- Ha elfelejtjük egymást, akkor nem fog. – mondtam közömbösen, még mindig küzdöttem a könnyeimmel.

- Azt végképp nem! – mondta indulatosan- Akkor sem fog, ha együtt leszünk. – mondta erősködve

- Lehet, de ez baromság. Neked karriered van! Interjúkban is mondtad a munka az első! Egy lány csak belezavarna az egészbe! És most mondtad, csak barátok!– válaszoltam idegesen

- Nem belezavarna, hanem belezavart. És nem én, hanem te mondtad.– mosolyogott

- Oké, sikerült teljesen összezavarnod. – nevettem- Veled reggel nem szabad beszélgetni. – mosolyodtam el-

- Haha, nagyon vicces. – kinyújtotta a nyelvét. – Akkor is, ha ez egy kicsit csöpögős: ÉN, MEGVÉDELEK! – állt fel a fotelről, mint egy harcos. Amire elnevettem magam és visszahúztam magam mellé a fotelre és átöleltem.

-Az én hősöm. –nevettünk, majd felém fordult és megcsókolt. Nagyon meglepődtem. – Te tudod…a barátok nem szoktak ilyen csinálni. – toltam el magamtól gyengéden

- Nem szoktak, de kivétel erősíti a szabályt. – mosolygott, majd újra megcsókolt. Talán, történt volna több is, ha John haza nem ér.

- Hahó, itthon vagyok! – lépett be John a nappaliba, majd meglátott minket. – Látom jól sikerült ez a megbeszélés, vagy amit csináltok. – nevetett. Amire leszálltunk egymásról és mindketten elpirultunk.

- Akkor én… megyek reggelizni. – nevetett Ed.- Te is kérsz?

- Aha. – és odasétáltam a hűtőhöz és bekukkantottam. 

- De kis kíváncsi valaki. – mosolygott, majd kinyitotta hűtőt. – Oké, van tej…meg tej és óó, tej. – nevetett. – Akkor kérsz tejet?- nevettünk.

-Köszönöm inkább lemegyek a boltba, oké? – veregettem meg a vállát a tejjel teli hűtőre nézve.

-Jó, de csak, ha nem gond.

- Persze, hogy nem. – nyomtam egy puszit az arcára és az ajtó felé vettem az irányt. – Ja és én főzök!