Chapter 13: The big trouble

- Jó, hogy kérdezed, mert ami azt illeti nekünk pár nap múlva elkezdődik a suli ami 4 hétig tart (kicsivel több, mint egy hónap) és utána még maradunk valamennyit, majd… visszamegyünk Magyarországba. – most én hajtottam le a fejem.

- Ed tudja?

- Még nem. – Edward lépett oda hozzánk.

- Mit tudok? – nézett kérdőn

- Hogy haza kell mennünk 6 hét múlva. – mondtam szomorúan.

- Mi? Miért? Nem maradhattok? – kezdett el habogni

- Csak akkor, ha átiratkoznánk ide suliba és itt járnánk ki a következő osztályt. – mondtam szomorúan. – Majd megkérdezem. Remélem. – mondtam egyhangúan

- De most még itt vagytok, szóval ne szomorkodjunk. – mosolygott John amivel sikerült oldania a feszültséget.

- Igazad van. Na szóval, holnap után haza utazunk Dublinba… Addig ti…? – mosolygott Ed és leült mellém.

- Addig mi suliban leszünk. – közölte Réka, aki most jött ki a fürdőből.

- Basszus. – szomorodott el.

- Megkéne beszélnetek valamit. – törte meg a csendet John és oldalba bökte Edet, amire mindenki felé fordult.

- Mit? – kérdeztük egyszerre.

- Azt. – nézett rám John és azzal megfogta Ree kezét. – Mi meg elmegyünk sétálni, kb. egy óra lesz. Ésszel gyerekek! – mosolygott és kimentek az ajtón.

- Mit is? – nézett ráncolt szemöldökkel Ed.

- Azt, hogy mi…most barátok, vagy mi? – ültem hozzá közelebb.

- Szóval, hogy járunk-e? – mosolygott, amire bólogattam és összegömbölyödtem, mint egy kiscica. (Még csak pár „barátom” volt, ha lehet őket így nevezni.) – Hát, jóval idősebb vagyok nálad és nem tölthetünk együtt sok időt a munkám miatt. És lecsuknak, ha többet csinálok veled, mint egy csók…

- Akkor barátok. – mondtam elkenődve, de hisz erre számítottam...

- Állj! Nem fejeztem be… - mosolyodott el és megölelt. – Igen, járunk. – nagyon, nagyon, nagyon meglepődtem, mint még soha. Csak néztem rá, majd megpusziltam.

- És mikor jöttök haza Dublinból?

- Egy hét, szerintem.

- Az elég sok idő. – mondtam szomorúan.

- És neked meddig van suli?

- Szintén holnaputántól 4hétig, de utána még maradunk egy kicsit. – mondtam egyhangúan.

- Beszéljünk inkább valami boldogabb témáról. – nevetett. – Mit csináljunk?

-   Szerintem sakkozzunk. – nevettem el magam, miközben oldalbaböktem. – Najó, mondjuk körbevezethetnél a lakásban. – néztem körbe.

- Rendben. – mosolygott és megfogta a kezem. Megmutatott mindent a házban, az egyetlen szoba volt ahol megálltunk. Méghozzá egy hatalmas ablakos, „elmélkedő” szoba, vagy valami ilyesmi. Csak egy picike fotel volt benne meg az említett hatalmas ablak.

- De gyönyörű a kilátás! – gyönyörködtem.

- Pont, mint te. – mosolyodott el, amire elpirultam. Közelebb jött hozzám, majd megállt mellettem és megfogta a kezem. Csak álltunk ott és néztük Londont. Pár perc múlva, mikor a nappalifelé vettük az irányt, pár esőcsepp koppanást hallottunk. Majd egyre többet, csak kipp-kopp. Nagyon romantikus volt. Vagyis lett volna, ha nem rontja el valami a pillanatot…

…Megszólalt Ed telefonja.

- Már csak ez hiányzott…- elkullogott a telefonjáért, John hívta. – Heló, mizu? Miért hívsz? – hirtelen elsápadt.- Mi? De hát hogyan? Jó, persze rohanunk! – nagyon szomorú lett, megfogta a kezem felkaptuk a kabátunkat és mentünk. Nem tudtam, hogy hova, csak éreztem, hogy nagy a baj. Nagyon nagy.

- Mi történt? – kérdeztem, miközben rohantunk le a lépcsőn.

- Majd lent elmondom. – válaszolt idegesen. Mikor leértünk egy autó várt ránk. Beszálltunk és elindultunk valahová.

- Istenem, mondj már valamit! – néztem rá ijedten.

- Baj történt. Rékát baleset érte. – kezde lesütött eszemmel.

- MI? HOGYAN? MIKOR?? – sírni kezdtem.

- Elütötték. – ölelt át Ed, de eltoltam magamtól.

- És jól van? Él még? Mi történt? Istenem, mondd már! – mondtam remegő hangon.

- Eszméletét vesztette, de mentőt hívtak, ami ellátta. – próbált vigasztalni.

- És elkapták azt a barmot, aki elütötte?

- Ami azt illeti… - habogni kezdett.

- Beszélj! Ki volt az? – néztem rá könnyes szemekkel.

Chapter 12: Pancake

Lementem egy boltba, vettem tojást, lisztet, cukrot és még pár dolgot. Meglepetés palacsintát akartam készíteni. Már fizettem és indultam volna vissza, amikor egy fekete geep fékezett le a fiúk lakása előtt, majd Liam szállt ki belőle. Hirtelen lefagytam és előkaptam a telefonom. Írtam egy sms-t Ednek, hogy szóljon mikor végez náluk Liam, hogy nyugodtan felmehessek, mire csak ennyit válaszolt: Gyere nyugodtan, nem lesz baj. Oké, ha ő mondja – gondoltam. Lassan elindultam felfelé, majd benyitottam.

- Helló. – mondtam, majd amint beléptem a nappaliba (nagyzacskókkal) Liamot pillantottam meg, akinek az arcán erőltetett mosoly volt.

- Olyan rég láttalak? Hogy vagy mindig? – jött oda hozzám nyájasan és mondani akart valamit, de Ed is belépett a szobába.

- Helló, na mi jót vettél? – nézte kíváncsian a zacskókat

- Majd meglátod. – nevettem és csörögni kezdett a telóm. Ree keresett.

Hali!- Heló, hát te hol vagy?-A fiúknál… - Úristen és nincs baj?- Nem, minden oké. Épp meglepi reggelit készítek.- Átmehetek?- (Edwardra néztem és eltátogtam neki, hogy mit akar Ree amire hevesen bólogatni kezdett) Aha, csak hozz serpenyőt. (mondtam, mire Ed értetlenkedve nézett rám) Najó, puszi!

- Serpenyőt? Te jó ég… - fogta a fejét Ed miközben egyre csak nevetett. – Azért ne gyújts fel semmit!

- Én nem ígérhetek semmit. – kacsintottam.

Elkezdtem főzni. Először a hozzávalókat kevertem össze és mindent sorjában. Nem sokkal később megérkezett Réka is aki elhozta a kért serpenyőt, majd Eddel és Johnnal kezdett beszélgetni. Pár perc múlva Réka és John jött be a konyhába, miközben Liam (szerencsére) elment.

- Minek van ilyen illata? – néztek össze, majd elkerekedett a szemük, amikor látták, hogy épp palacsintákat dobálok és próbálom (több-kevesebb sikerrel) megsütni őket.

- Nane, te palacsintát csinálsz? – mosolyogtak.

- Nem, tudod ez a borjúpástétom legújabb verziója. – nevettem el magam. – Mindjárt kész.

Ők helyet foglaltak és megterítettek én meg reménykedtem, hogy ehető lett.

- Ed hol van? – érdeklődtem.

- Valahol ott. – mutatott egy ajtóra John.

- Annyira bírom, hogy ilyen segítőkész vagy. – öltöttem ki rá a nyelvem. Majd elindultam az ajtó felé. Benyitottam és megpillantottam Edwardot, aki épp hajat szárított. Odamentem hozzá.

- Kész a meglepi.

- Elárulod végre, hogy mit csináltál? Légy szi... – és adott egy puszit, ahogy hozzámért a vizes haja kellemesen kirázott a hideg.

- Nem mondom meg, gyere enni – közöltem és a kezénél kezdve kivonszoltam a szobájából a konyháig.

- Palacsinta? – szagolt bele a levegőbe- PALACSINTA! – nevetett, amikor meglátta a nagy tál finomságot az asztalon.

- Te Ed, tudom, hogy nem aktuális, de Fanni tud valamit. – bólogatott elismerőn John egy palacsintát majszolva.

- Mostantól te csinálod a vacsorát! – bökött meg Ree. Én is vettem kettőt és szépen megettem.

- Ízlik? – néztem Edre, bár hülye kérdés volt, mert épp evett egyet.

- Nagyon. – jelentette ki.

Végre hosszú idő óta úgy éreztem, hogy minden rendben. Ezen túl a legvadabb álmaim teljesülnek: Londonban vagyok a legjobb barátnőmmel, két világsztárral és úgy éreztem, hogy nagyon alakul valami. Ezen kívül még egy dolgon kattogtam: a közelgő szülinapomon, 15 leszek. Hűha! Ha valaki 15 lesz, akkor egy új „időszámítás” kezdődik. Végre kiléphet a „kicsi vagy” szerepből, aminek nagyon örültem. A közelgő nagyon közelgő volt, két hónap…akkor már nem leszek itt és nem leszek Edwarddal, ettől szomorú lettem, de megmagyaráztam magamnak: a mának élj és még vele vagy. Használd ki. 

Nemsokára mindenki befejezte az evést Ed még elment a fürdőbe, Ree pedig körülnézett a lakásban. Johnnal kezdtem beszélgetni:

- Szóval, hogy bírod a sztárságot?

- Imádom, bár van árny oldala, de ettől eltekintve… - mondta mosolyogva. – Most én kérdezek…Ti Eddel most…?

- Járunk-e? Kitűnő kérdés, ezt én is szeretném tudni. – nevettünk

- Eddig nagyon tartotta magát a „nekem márpedig nem lesz barátnőm” és a „munkám a legfontosabb” elvhez. Fura, hogy most kivételt tett veled.

- Hát nem tudom… És mi  van a turnékkal?

- Egész október és november turné időszak. – közölte gondterhelten. – Nehéz, de lenyomjuk.

- Nem úgy volt, hogy azt utolsó turné-nap nemsokára…olyan 4-5 hét múlva lesz? – néztem kigúvadt szemekkel

- Az az eurpópai turné, de Young Love turné is lesz. – lehajtotta a fejét, majd felnézett. – És veletek milesz addig? – oké, közölnöm kell velük, hogy sulink van és haza fogunk utazni. Vettem egy nagy levegőt...

Chapter 11: Just firends

-Állj meg Fanni! – ismerős volt a hang, megfordultam és John állt velem szembe- Mi volt tegnap? - kérdezte indulatosan

-Semmi, nekünk nem szabad beszélni. – mondtam bunkón, hátha el tudom üldözni.

-Nem SZABAD? Miért ki tiltotta meg? Figyu hideg van, gyere fel és mesélj! – erősködött

-Nem érted, hogy NEM SZABAD?! – ordítoztam

-Nem érdekel, nagyon kiborítottál tegnap, úgyhogy magyarázkodni fogsz! – azzal megfogta a karom és elkezdett húzni

-Engedj el!- mondtam egyre durvábban, de nem engedett el.

 Felráncigált a londoni lakásukig. Egész úton durcás voltam, de nem használt.  

-Nézzétek kit találtam! – nyitott be John a lakásukba, elégedett vigyorral az arcán. Kitty rögtön odajött:

- Az hittem valami jót… - mondta, majd együgyűen elsétált. Én meg egyre csúnyábban néztem Johnra.

- Ez most mire volt jó? Itt van Liam? – kérdeztem flegmán.

- Arra volt jó, hogy megmagyarázd mi történt...és nincs itt. De miért is érdekel téged Leem?

- Csak úgy. És nincs mit megmagyaráznom. Vele kéne beszélnetek. – mondtam, mire bevonszolt a nappalijukba ahol egy kanapéra leültetett.

- Maradj, itt én mindjárt megkeresem Edet. – mondta mérgesen, majd pár perc múlva Ed lépett be a nappaliba. Lelapult hajjal, pizsamában és álmosan állt a nappali közepén.

- John miért keltettél fel? Tudod, hogy nem volt valami…- meglátott és abban a pillanatban nagyon összezavarodott.- És ő mit keres itt? – kérdezte mérgesen rám mutatva.

- Szerinted miért rángattalak ki? Tegnap kész ideg voltál miatta, hát tessék, itt van. Beszéljetek, én megyek tusolni! – azzal elviharzott.

- Szia. – mondtuk egyszerre halkan, majd csönd volt, percekig. - Figyu, sajnálom. – mondtuk megint csak egyszerre, ezen elmosolyodtunk, majd megöleltük egymást.

- Tegnap Liam egy kicsit túllőtt a célon, de amúgy is beszélnünk kell.

- Igen kéne. – komolyodtam el. – De ez csak négyszemközt megy.

- Igen…- elment, majd visszajött- Johnék úgyis mennek valahova, szóval, ha nem zavar a pizsim akkor itt is beszélhetünk. – mosolyodott el. Egy húsz perc múlva üres lett a lakás.
- Szóval hol is kezdjük? – kérdezte és rám nézett.

- Szerintem ott, hogy mindketten tudjuk… - kezdtem szomorúan.

- …hogy ez így nem jó. Igen, tudom. A munka és a karrier az első nekem. Ezt az egészet át kell gondolnunk... – nagyon szomorú lettem, szinte sírtam.

- Nem egyszerűbb kimondani? Barátok. Csak barátok. – mondtam és már szinte könnyezett a szemem. Elindultam a kijárati ajtó  felé, de elkapta a kezem.

- Nem egészen. – és visszahúzott- Te sírsz? – kérdezte

- Nem…-  mondtam, mint amikor a 4 éves kisfiúkat kérdezik miután beverték a fejüket: bőgsz? amire azt mondják, hogy nem, de potyognak a könnyeik... Nagyon szorosan magához ölelt és leültetett.

- De tudnod kell, hogy te vagy a legjobb barátom. – és mélyen a szemembe nézett. És megint elkezdtem sírni, de közben próbáltam nevetni. – Ne sírj! Nem olyan rossz ez így… - kezdte el simogatni a hajam.

- Nem csak ez a bajom, hanem az, hogyha Liam megtudja, hogy itt voltam akkor kinyír. – böktem ki amire nagyon meglepődött

- Mi? Liam? Téged bántani akar? – kezdett habogni

- Nem csak akar, fog is. – kezdtem újra sírni

- Tudod mikor. – láttam, hogy előtört benne a férfi ösztön. – Azt nem hagyom.

- Ha elfelejtjük egymást, akkor nem fog. – mondtam közömbösen, még mindig küzdöttem a könnyeimmel.

- Azt végképp nem! – mondta indulatosan- Akkor sem fog, ha együtt leszünk. – mondta erősködve

- Lehet, de ez baromság. Neked karriered van! Interjúkban is mondtad a munka az első! Egy lány csak belezavarna az egészbe! És most mondtad, csak barátok!– válaszoltam idegesen

- Nem belezavarna, hanem belezavart. És nem én, hanem te mondtad.– mosolyogott

- Oké, sikerült teljesen összezavarnod. – nevettem- Veled reggel nem szabad beszélgetni. – mosolyodtam el-

- Haha, nagyon vicces. – kinyújtotta a nyelvét. – Akkor is, ha ez egy kicsit csöpögős: ÉN, MEGVÉDELEK! – állt fel a fotelről, mint egy harcos. Amire elnevettem magam és visszahúztam magam mellé a fotelre és átöleltem.

-Az én hősöm. –nevettünk, majd felém fordult és megcsókolt. Nagyon meglepődtem. – Te tudod…a barátok nem szoktak ilyen csinálni. – toltam el magamtól gyengéden

- Nem szoktak, de kivétel erősíti a szabályt. – mosolygott, majd újra megcsókolt. Talán, történt volna több is, ha John haza nem ér.

- Hahó, itthon vagyok! – lépett be John a nappaliba, majd meglátott minket. – Látom jól sikerült ez a megbeszélés, vagy amit csináltok. – nevetett. Amire leszálltunk egymásról és mindketten elpirultunk.

- Akkor én… megyek reggelizni. – nevetett Ed.- Te is kérsz?

- Aha. – és odasétáltam a hűtőhöz és bekukkantottam. 

- De kis kíváncsi valaki. – mosolygott, majd kinyitotta hűtőt. – Oké, van tej…meg tej és óó, tej. – nevetett. – Akkor kérsz tejet?- nevettünk.

-Köszönöm inkább lemegyek a boltba, oké? – veregettem meg a vállát a tejjel teli hűtőre nézve.

-Jó, de csak, ha nem gond.

- Persze, hogy nem. – nyomtam egy puszit az arcára és az ajtó felé vettem az irányt. – Ja és én főzök!

Chapter 10: I'm puzzled

-Szia, HOL VAGY? – Hol lennék? Itt ülünk egy étteremben? Miért? – nagyon sikerült felhúznia, de csak annyit mondtam sírva- Haza megyek, oké?- Miért? Mi baj? FANNI??- Most dobatott ki Liam két pacákkal London kihalt utcájára zuhogó esőben. Ennyi a baj. – Te jó ég! Megyek, de mi, hogy? Istenem, mindjárt ott vagyok… - és lerakta a telefont. Egyszer csak kinyílt az előttem lévő ajtó – ahonnan kidobtak- Liam jött ki.

-Figyelj, mert csak egyszer mondom el: Ha most elmész, és nem látlak többé, akkor biztosítalak róla – rázott meg- nem lesz több bántódásos. Oké? Meg kell értened – kezdte kicsit kedvesebben- a fiúknak a karriere múlik ezen! AZ EGÉSZ JEDWARD! GONDOLJA RAJONGÓKRA! Értve?

-…Igen. – bőgtem, ő pedig visszament az épületbe. Nemsokára Ree futott oda hozzám miután kiszállt egy taxiból.

-Istenem, minden oké? Hülye kérdés… Bántottak? – és közben az arcomat vizsgálta

-Nem… nem. – ismételtem- El kell mennünk és nem jövünk vissza!

-Mi hova? Haza? Mármint Budapestre? – értetlenkedett, miközben a taxihoz kísért

-Az lenne a legjobb, de most a lakásod is megteszi… - mondtam és elindult a taxi. Nemsokára megérkeztünk és gyorsan felmentünk, Bob aludt. Csörgött a telefonom –szerencsére rezgőn volt- gyorsan elővettem, de nem vettem fel, hanem kinyomtam, mert Ed hívott.

-Ki volt az?  - nézett rám Réka miközben vigasztalni próbált

-Senki… - mondtam és elmentem leszedni a sminkem a fürdőben – közben végig rezgett a telefonom, de nem vettem fel . Féltem, de közben a szívem szakadt meg. 

Este gyorsan elmentünk aludni és egy szót se szóltunk. Alig bírtam aludni, így reggel 6-kor feladtam az alvást és el elmentem sétálni. Tusoltam, felöltöztem és indultam. Közben vittem a telefonom, mert arra gondoltam, hogy fel kéne hívni Edwardot. De Liam megtiltotta, sőt megfenyegetett. Nem tudtam mire gondoljak, csak mentem és zenét hallgattam. Besétáltam a belvárosba és leültem egy padra. Ültem és csak ültem… tanácstalan voltam. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállam, megijedtem, de hátrafordultam… Óriási meglepetés várt, bár a legrosszabbkor. Egy rég nem látott barátnőm állt velem szembe.

-Úristen, tényleg te vagy? – ugrott a nyakamba

-Szerintem igen. – próbáltam nevetni- Hogy kerülsz ide?

-Ezt én is kérdezhetném. – nagyot kacagott- Csak pár napig vagyunk a családommal aztán megyünk vissza Írországba. – itt elkerekedett a szemem

-Írországba? És ott mit keresel? – kérdeztem idiótán

- Nem is mondtam? Tudod elköltöztünk Amsterdamba, mert apum ott kapott állást, de két év után kapott egy másik ajánlatot Dublinban ezért felmondott, így Írországba költöztünk és most átjöttünk ide „nyaralni”. És te?

-Én nyelvet tanulni jöttem egy hónapra Rékával. – mosolyogtam

-Ó igazán? És ő hol van? – tudnod kell, hogy utálták egymást már óvoda óta.

-Még alszik én eljöttem kiszellőztetni a fejem, mert túl sok dolog történik most. – mondtam és próbáltam terelni a témát.- És milyen Dublin?

-Nagyon király! Imádom! Mindenki a haverom, van strand meg ott van az a cuki ikerpár is. – ne istenem, NE!- Tudod az a…Jedward vagy mi! – itt a sírás kerülgetett- Jól vagy? Úgy elsápadtál!

-Ja megvagyok, csak meglepődtem, hogy…szereted őket…vagy nem tudom. – mondtam erőltetett mosollyal

-Ja! Képzeld a szomszédjaink, vagyis majdnem, mert négy ház van köztünk! Hát nem király?

-De…de az…

-Eljöhetnél látogatóba! Mi holnap után megyünk vissza, jössz? – hálát adtam Istennek, hogy sulim lesz.

-Bocs, de kezdődik a sulim.

-MI? Te nyáron suliba jársz?

- Tudod, nyelvet kell tanulnom, amit általában iskolában, lehet. – mosolyogtam, amire elnevette magát

-Jaa! Mindig olyan stréber voltál! – és belém bokszolt- Akkor én megyek, mert már fél nyolc! Pusszantalak! – és majdnem lesmárolt.

-Oké, szia! – köszöntem és elindultam a másik irányba amilyen gyorsan csak tudtam. Le tudtam vágni az utat egy sikátoron keresztül és mivel úgy gondoltam, hogy reggel nem történhet semmi elindultam. Közben csak Eden járt a fejem, meg azon amit Liam mondott...

Egyre sivárabb utcák, egy lélek sincs sehol. Köd volt. Egyszerre lépteket hallottam egyre közelebbről és közelebbről. Nagyon féltem, már majdnem sikítottam amikor:

Chapter 9: Complications

...szóval szétválasztottam őket és bepasszíroztam magam közéjük.  

-1…2…3-számoltak egyszerre, nem értettem meg csak akkor amikor mindketten elkezdtek csikizni

-Neee! Hagyjátok abba! Ree segíts – de ő csak az "ellenségnek" segített - Héé ebbe bele lehet halni – nevettem egyre hangosabban, de csak nem hagyták abba. – Bármit megteszek! – nevettem ordítva, mire abbahagyták. – Na mi van? Ennyi volt? – nevettem még mindig vörös fejjel

-BÁRMIT? – kérdezték egyszerre

-A józan ész határain belül. – kacsintottam. Ree és John gyorsan sugdolózni kezdett Ed és én csak ültünk és néztünk. Mindkettőnknek egymás és a sugdolózók között ingadozott a szeme.

-Oké megvan! – kiáltott fel John. – Vagy belehaltok, vagy élvezni fogjátok. – itt már fogtam a fejem, Réka kuncogni kezdett. – Egy éjszaka. Csak ti ketten. – nevettek, majd kirohantak a szobából. Mi meg csak WTF?! arckifejezéssel meredtünk a tárva nyitva lévő ajtóra. Egyszerre kérdeztük dadogva:

-Ez most…mi történt? – majd nevettünk és kisétáltunk a szobából ( ők persze nem voltak sehol )

-Hát akkor ketten maradtunk. – mondtam és ránéztem.

-Ja, úgy tűnik. – mosolygott- Akkor van kedved mondjuk…vattacukrot enni? – nevetett és közben cukin mosolygott.

-Ööö… Eltekintve attól, hogy este van és egy szál semmiben vagyok na meg hizlal, meglepően nagy kedvem van vattacukrot enni. – jelentettem ki, mire elkezdett húzni magavál. Gyorsan az öltözőjébe mentünk, ahol el kellett fordulnom, mert „átöltözött” istenem...mint egy kislány nevettem magamban.

-Oké, idenézhetsz. – nevetett és egy szál alsógatyában állt, én meg viccből gyorsan eltakartam a szemem. – Na mivan nem bírod supermant? – és az alsógatyájára mutatott majd nevetni kezdett.

- Haha, na vegyél fel valamit. – nevettem – Még kiskorú vagyok… - ezt csak viccből mondtam, bár igaz volt. Igaz, mindenki 16-nak nézett (komolyan!) pedig csak 14 voltam, aki 2 hónap múlva lesz 15.

- Mi? Te kiskorú? Mint aki még nem töltötte be a 16-ot? – kerekedett el a szeme, én meg csóváltam a fejem. – Hány éves is vagy? Egyáltalán vagy 15? – nézett egyre furcsábban

- Ami azt illeti nem…- olyan kínos volt, biztos voltam benne, hogy kidob most azonnal.

- Most nem mondod komolyan, hogy egy 15 év alatti lánynak mutatom az alsógatyám…Te jó ég! – nevetett, pedig azt hittem ki fog akadni. – Végén még tényleg lecsuknak. – nevetett én meg felálltam és hozzá sétáltam, csak az ösztöneim vezéreltek… olyan jó volt közel menni hozzá, majd megölelni. Először tetszett neki, mert ő is magához húzott és megcsókolt. Olyan…olyan leírhatatlan volt… Életem első csókja… A puha ajkai ahogy ez enyémekhez értek, az a mámor, mint a legédesebb méz...

Az gyönyörű pillanatot a hercegem törte meg: ellökött magától.

-Nem ezt nem szabad…- kezdte – Te még túl kicsi van…- csak ne ezt mondta volna! Igen, na bumm 14 éves vagyok…Mindenki ezzel jön, pedig vannak álmaim, céljaim és koraérő vagyok! Igen, fiatal vagyok, de NEM KICSI!

- Ne gyere már ezzel. – mondtam, majd mélyen a szemébe néztem

- De sajnos… - közölte fapofával - De tudnod kell hogy, a szabályok megszegése John szakterülete,de én sem maradok alul. – majd megint magához húzott és csak csókolóztunk. Ott állt egy szál semmiben, olyan tökéletes volt. Magamban nem hittem el, hogy ez most velem igazából megtörténik.

De, hogy az élet ne legyen tökéletes ezért egy hívatlan vendég nyitott be. Oké lehetett volna rosszabb, így „szerencsére” John és Ree volt az, akik nagyon nevettek valamin. Majd megláttak minket és leblokkoltak, de minket nem zavart. Amit egyszer elkezdtél, azt be kell fejezni.

-Oké, ezt most nem láttuk. Jó szórakozást! – mondta nevetve John és becsukta az ajtót. Egy pillanatra szétváltak az ajkaink és nevettünk, majd megint csókot váltottunk. Örökké ott tudtunk volna állni, de persze megint meg kellett, hogy zavarjon minket valaki. Egyszer csak Liam nyitott be.

-Hát ti meg? Rajtad csak egy alsógatya van?? Te jó ég! Ebből elég volt! Fiúk, kisérjétek ki a „kedves vendégünket”. – ordított Liam, én és Ed összerezzentünk. Engem két pacák megfogott és „kikísért”. Hallottam, ahogy Ed utánam jön, de Liam leállítja. Mikor kiraktak az esőbe nem tudtam, hogy mi történt. Minden olyan szép volt, most meg itt állok London egy kihalt utcáján, zuhogó esőben.  Elkezdtem sírni, pedig edzett vagyok az ilyen váratlan helyzetekben.  Gyorsan előkapartam a telefonom és felhívtam Ree-t, aki csak ötödjére volt hajlandó felvenni. Lelkileg összetörtem, miért kell mindennek elromolnia? 

Chapter 8: Fanmail

- Holnap ráérsz?

- Igen, persze.

- Akkor beszélünk. – nagyon gondterheltnek tűnt, megfogta a kezem… és mondta volna tovább, mikor a legeslegrosszabb pillanatban John nyitott be, de Ed ráförmedt.- Neked muszáj mindent megzavarni?

- Nem, nem muszáj. És neked ilyen bunkónak lenni? – már elindult, kifelé amikor még visszakiáltott- ja és kezdünk kanoskám…- mondta flegmán és elsétált

- Bocs, tudod a koncert miatt nagy a nyomás… Mindegy is. Mennem kell. – mondta és elengedte a kezem.- Rövid lesz, úgy max. 1óra. Ha vége itt találkozzunk.

- Oké, sok sikert. – mondtam neki és integettem.

Ezután megkerestem Rékát aki majdnem elolvadt a gyönyörűségtől, majd az egész koncert alatt Johnról áradozott nekem, amit persze Kitty meghallotta és odajött hozzánk:

- Kis cafkarongyok…azt hiszitek akarnak tőletek valamit? Gondoljatok már bele…ők sztárok ti meg senkik vagytok! Ne vesztegessétek az időt, nem késő elmenni a kijárat arra van. – és egy ajtó felé bökött

- Légy szíves Kitty hagyd ezt abba. Nem értem miért utálsz ennyire, de egész nyugodtan…nem érdekel! A fiúk is mindig mondják: Higgy magadban és az álmaidban. Én hiszek bennük, te meg nem érdekelsz. Ja és arra van a kijárat! – böktem vigyorogva az ajtó felé. Nagyon bátornak éreztem magam. Büszke voltam magamra, Ree is az volt.

Nemsokára vége volt a koncertnek és találkoztunk a fiúkkal.

- Nagyon jók voltatok, főleg te Johnym! – ugrott John nyakába mrs. bunkó királynő nyávogva, és puszilgatni kezdte. Rékának rosszul esett, majdnem sírt, de erős maradt és csak mosolygott.

- Ügyesek voltatok. – mondtam mosolyogva, amire ők is elmosolyodtak.

- Oké lányok, szeretnétek még valamit? – fogta meg mindkettőnk vállát Liam- Mert tudjátok a srácoknak van magánéletük és imádják a fanjaikat, de menniük kell. – ezt úgy mondta, mintha 8 éves csajok lennénk, akikre anyukájuk ráparancsolt, hogy menjen aludni délután 6-kor...

- Há!  - mondta gúnyosan Kitty

- Liam, ezt most te sem gondoltad komolyan? – kezdte Ed – Nem küldheted csak így el őket…ez nem helyes. – örültem, hogy kiállt mellettünk.

- Figyelj ti vagytok a sztárok, én meg az atyaúristen. Úgy táncoltok, ahogy fütyölök. Értve? – mondta egyre mérgesebben Liam, gúnyos mosollyal az arcán. Hisz elvégre igaza van, ők sztárok, mi meg csak két csaj vagyunk aki idekerült.

- Figyu, kösz az estét. Még remélem beszélünk. Jedward Rock! – mondtam azzal magammal húztam Reet és a kijárat felé mentünk.

- Na ezt meg ti nem gondoltátok komolyan. Ide hívunk és csak így elmennétek? Na nem, mostmár itt maradtok. – nevetett John és visszahúzott minket. Erre Liam a szemét forgatta (Kittyről nem is beszélve)

- Oké, akkor mi a terv? – kérdezte Ree

- Először is Louissal kell beszélnünk, aztán elmehetnénk vacsizni vagy ilyesmi… Persze ha nem baj édes. – mondta kedvesen John,majd Kittyre nézett aki majd fel robbant, de csak ennyit bökött ki:

- Oké! De ha estére nem jössz haza nagyfiú…- azzal elkezdtek smárolni, de John elhúzta a száját aminek Ree nagyon örült. Elindultunk hát Louishoz.

- Helló fiúk! Mizujs? És kik a vendégeitek? – mosolygott

- Helló. Fanni vagyok, ő pedig Ree. – mosolyogtunk

-Örülök, hogy találkoztunk. Szóval a fanmail-ről lenne szó fiúk. Ma este befejezitek az ehetit? Még lehet vagy száz...

-Ja lenyomjuk. Oké csajok, remélem, nem vagytok éhesek, mert munka vár ránk. – nevettek, majd három órán át csak fan levelekre válaszoltak mi meg szórakoztattuk őket a kiejtésünkkel és hülyültünk. Nagyon jó este volt. Elkezdtünk egy ott lévő gépről youtube-ozni és beraktunk egy ismerős számot. a My miss america-t. Ők csak még hangosabban nevettek, majd együtt énekeltük a refrént. A go getter következett amikor Louis benyitott.

-Na mivan? Partyhard? – nevetett- Na, végeztetek?

-Asszem…- mondta Edward, majd egy nagy zacskó levelet emelt fel

-Akkor jól van dalos pacsirtáim. És ti lányok gondoltatok az énekesi pályára? – kérdezte amire összenéztünk.

-Nem. – mondtuk egyszerre.

-Szerencsére.- nevettek a fiúk, amire mindketten kiöltöttük a nyelvünket rájuk.

-Én nem zavarok tovább, jó éjszakát! – mondta Louis és kiment a szobából.

-10 óra körül lehet, szóval megtudunk vacsizni vagy amit gondoltok. – mondta Ed

-Nekem lenne ötletem. – nevetett John és "végigmért" minket, amire Ed oldalba bökte, hogy neked van barátnőd.

-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk sétálni, de örülök, hogy attól, hogy neked nincs, még férfi fantáziád van. – nevetett John és elkezdtek játékból verekedni, szóval szétválasztottam őket és bepasszíroztam magam közéjük...

Chapter 7: The koncert

…A szám is tátva maradt! Egy gyönyörű ruha volt benne! El sem tudtam képzelni, hogy ez tényleg megtörténik!

- Istenem, de szép! – mondtam hangosan és gyorsan Bob nyakába ugrottam, aki egy kicsit meglepődött, majd letett.

- Az egyik kolléganőm adta Ree szülinapjára – ami egy hónapja volt- utó ajándéknak, de biztos kölcsönadja neked. – mosolygott és megveregette a vállam. Én megköszöntem és berontottam a fürdőbe.

-Nézd! Ezt most hozta apukád egy kolléganőjétől ajándékba! – mondtam mire neki is tátva maradt a szája. Nagy boci szemekkel néztem rá.

- Igen, felveheted. – mondta, majd megöleltem. Ami rossz ötlet volt, mert csurom víz lettem. Ree kiszállt a kádból és elment öltözködni (már csak fél óra!!) meg gyorsan letusoltam, majd fogat mostam, deó, parfüm, a hajamat felcopfoztam (ami mindenki szerint nagyon jól állt, most is Ree tanácsolta, de én utáltam) pár karkötő és szolid smink. Ránéztem az órára és még 27 perc volt. Gyorsan keresni kezdtem a ruhához illő cipőt, Ree is így tett. Pár perc múlva kész voltunk. A nappalink közepén volt egy nagy tükör. Ott megáltunk és hülyéskedtünk:

- Oh, ha nem én lennék tuti elhívnám magunkat randizni! – mondta Ree, mire mindketten röhögni kezdtünk.

- Ó kicsilány szia heló! – kezdtük el ezt az ismerős magyar „pop dalocskát” énekelni, majd Bob jött be a szobába és próbált fütyülni, de elnevette magát.

- Nagyon szépek vagytok, úgyhogy NAGYON vigyázzatok magatokra! – kacsintott, adott egy kis pénzt és indultunk.

Taxival mentünk, viszonylag gyorsan odaértünk. Még 25 perc volt kezdésig szóval 5 percet késtünk, de ügyesek voltunk. Megkerestük a hátsóbejáratot, ahol ki is volt írva: IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS! mi szépen benyitottunk és ott két pacák fogadott minket:

- Hát maguk nem tudnak olvasni? – kérdezte a nagyobb darab

- De kérem, tudunk és van engedélyünk. – mondtam magabiztosan

- Igen, láthatnám? – szólt a másik

- Szóbeli, ugyanis én vagyok Edward barátnője. – mondtam, mire elcsodálkoztak és nevetést hallottunk mögölük. Arréb álltak és John pillantottuk meg.

- Tudtam én! Edward kanos, mi? Na, gyertek be. – hülyült, amire egy vállon ütéssel és egy köszi-vel reagáltam. Ree viszont, teljesen belezúgott. 

- És ki a csinos barátod? – vetette be magát John, hát igen nem fogja vissza magát az egyszer fix.

- Ő a legjobb barátnőm: Ree – mondtam és előrébb toltam, bemutatkoztak és elkezdtek beszélgetni.

- Bocs, hogy közbevágok, de Edward hol van? – néztem Johnra

- Valahol itt. – mondta, majd elővett egy vizet és ivott.

- Kösz, sokat segítettél. – erre nevetett. – Haha.- mondtam, majd elkezdtem bolyongni. Egyik kis folyosó végén egymásba botlottunk. Szószerint.

- Aú…Jaj bocs, nem akartam.  – kezdte, majd meglátott és megöleltük egymást.- Hű, te aztán nagyon kicsípted magad…

- Úgy érted szép vagyok? – vágtam vissza mosolyogva

- Igen úgy. – nevetett.- Mióta vagy itt?

- Amióta az ikertesód csak Reevel foglalkozik és nem segített megkeresni téged…szóval úgy 5 perce. Ja és John azt hiszi járunk.- nagyon kérdőn nézett rám. – Tudod az őrök, mondtam, hogy tudod…és John meghallotta. – erre elkezdett mosolyogni. Elindultunk az öltözőjébe, ami meglepően nagy volt. Ő még átöltözött, szóval előttem ment félmeztelenül ami egy kicsit kínos volt, de nem zavart.Miután végre sikerült felöltöznie vagyis inkább átöltöznie, leült mellém és komolyan kérdezni akart valamit, de csak ennyit mondott...: