/half chapter/ Chapter 42: Rainy Day /Edward's P.O.V/

/Itt a fejezet másik része. Edward szemszögéből./


Leraktam a telefont. Sarahval beszéltem, ő a világ egyik legaranyosabb csaja. Imádom őt, mindig megnevetett. Értem, hogy rossz érzése van miattam. Miattunk. A kapcsolatunk miatt, de mit tehetnénk? Már több mint egy éve jó „játszópajtások" vagyunk… Meg amúgy is. Nincs bennünk semmi rossz. Amikor láttam a repülőtéren…őrületes, hogy milyen gyönyörű…és olyan mesésen táncol. –gondoltam magamban. A gondolataim egy része csak körülötte forogtak, de most van egy másik lány. Akit igazán szeretek. Amilyenről mindig is álmodoztam…de egy éve nem tudtam, hogy megtalálom-e őt. Kissé bűntudatom van, mert…Fanny nem tud rólam és Sarahról. Sőt, John sem tud róla. Senki sem tud rólunk. Még régen találkoztunk amikor táncosokat kerestünk...és azóta van viszonyunk. Tudom, gyerekes, de akkor is akarom őt. Ő volt nekem az első, még egy éve. Johnnak –se Kevinnek- nem szóltam róla. Mindkettő azt hiszi, hogy sétálni megyek szombatonként fél órára. Pedig nem, közel sem…
- Jaj szia, mizujs? – lépett be a szobába Fanny. Jelenlegi életem értelme, még akkor is, ha ez bizarul hangzik tőlem. Nem szoktam ilyen érzelgős lenni. Hogy őszinte legyek azt sem tudom mi van meg benne, de egy dolog. És nekem kell az az egy.
Mikor elém ért erősen megölelt. Meglepődtem, reggel ennyire nem volt jó kedve.
- Helló, hát te? – kérdeztem vissza mosolyogva. Ahányszor meglátom gyorsabban ver a szívem. Puszit nyomtam az arcára.
- Kivel telefonáltál? – kérdezte kedvesen és a telefonomra nézett.
- Senkivel… - válaszoltam zavaromban. Ha megtudná… nem tudnám elviselni, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki. De szükségem van Sarahra.
- Senkivel hogy lehet telefonálni? – kérdezett vissza nevetve, majd szájon csókolt. Imádom a humorát és a csókját is. Isteni.
- Csak egy régi barát volt… - válaszoltam egyszerűen. Láttam, hogy valami nem okés vele. Az arca összerezzent és hirtelen megint megölelt, és visszaöleltem. A nappalinkba vettük az irányt.
- Akkor mi legyen ma? – kérdeztem leérve a lépcsőről.
- Hazamennek. – válaszolt John. Mi van? Miért mennének haza? Fanny felé fordultam.
- Londonba? Ma? – kérdeztem összezavarodva és a tekintetét kerestem, de ő kikerülte a szemeim.
- Nem, nem. – vágta rá kissé zavartan.
- 10 perce nem ezt mondtad. – rivallt rá John.
- Meggondoltam magam. – válaszolta és szinte futva felkapta a kabátját a fogasról. – Elmentem sétálni. – közölte és becsapta az ajtót. Gőzöm sincs mi ütött belé.
- Mi baja? – kérdeztük egyszerre Johnnal.
- Fogalmam sincs. Tegnap este óta ilyen. – válaszolt Ree. - Te mondtál neki valamit? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Nem, dehogy. – sosem bántanám meg őt.
- Nem kéne utána menned? – nézett rám nagy szemekkel John. Igaza van.
- De… - válaszoltam és elindultam ki utána. Közel bőrig áztam, de nem érdekelt. Pár perc után megláttam. Zokogott. A szívem ekkor hatalmasat dobbant. Mintha eltalált volna egy puskagolyó.
Vajon azt hiszi, esőben nem látszódik, ha sír?...