Chapter 47: Airport and go

- Készen vagyok. - állított be mögülem Réka. Nagyon örülök annak, hogy támogat. Hogy számítok neki. Ha meghalnék, talán csak neki hiányoznék. Színlelve elmosolyodtam és hívtunk egy taxit. Ree mondta, hogy hagyott egy cetlit Johnnak és a családnak, hogy köszönünk mindent és egyebek. Ja persze. Kösz, hogy kismillió darabra törted a szívem, tényleg nagyon nagyon jól esett. Kösz még egyszer.
Kisvártatva megérkezett a taxink. Beraktuk a cuccainkat a csomagtartóba és Réka beült az anyósülésre én pedig hátra.
Unott és rezzenéstelen arccal hallgattam végig ahogy a reptérre vezető úton Réka hol hozzám, hol a sofőrhöz beszél mindenféléről.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mire odaértünk, de hogy egy örökkévalóság, az biztos. A reptérre érkezve kikászálódtam a kocsiból és meglepve tapasztaltam, hogy esik. Még mindig. Semmilyen esőkabát vagy pulóver nem volt rajtam így csak kikaptam a bőröndöm a taxiból, megvártam Rékát ahogy fizetett és már futottunk is be a zárt épületbe. Eléggé eláztunk ezen a pár száz méteren. Mintha érdekelne.

A legközelebbi pénztárhoz ballagtunk.
- Jó napot, két jegyet szeretnénk a legközelebbi Londonba induló járatra. - mondtam a nőnek határozottan. Nem volt valami szimpatikus. Elég rossz szemmel nézett ránk.
- Sajnálom a kedves hölgyeket az összes londoni járatot töröltek a mai napra. - válaszolta egyhangú ír akcentussal. Ennél balszerencsésebbek lehetünk még?
- De hát miért? - értetlenkedtem.
- Az nem tartozik magácskára, de elmondom, hogyha figyelték az időjárás jelentést akkor hallhatták, hogy hatalmas vihar közeledik, így nem engedhetünk egy gépet sem felszállni. - biccentett erőteljesen és intett, hogy mehetünk.
- De holnap ugye már járni fognak a gépek? - kérdeztem vissza utolsó esélyként.
- Nagy valószínűséggel igen. - király. Szóval itt ragadtunk egy reptéren, bőrig ázva és egy csomó holmival. Igazán király.
A fejem már majd' szétrepedt a sok stressztől. Gőzöm sem volt mit csináljuk. Nem ismerünk itt senkit és semmit. Csak a fiúkat. Róluk meg se hallani, se látni őket nem akarom. Elég volt belőlük. Sőt minden írből. Csak lennénk már otthon.
Nagyot puffanva ültem le az egyik közelben lévő padra. Leraktam a cuccaim a földre, Réka is így tett.
- Hívtam Johnt, nemsokára itt lesz. - mondta Réka. Remek. Még valami? Saraht nem akarja elhozni puszilkodni? Vagy neki épp mást kell puszilgatnia?
- Miért jön ide egyáltalán? Nem koncertjük van? - fordultam felé összeráncolt szemöldökkel.
Választ már nem tudott adni, mert leült közénk egy farmergatyás, fekete kapucnis srác. Már épp beszóltam volna neki mikor
- Lányok nem ismerjük egymást, Cody vagyok. John mondta, hogy jöjjek ki értetek és kísérjelek titeket a kocsihoz. - mondta felszínes hangnemben a srác. Újabb király dolog a mai napon.
- És ki vagy te? Egy újabb csicska akit csak úgy ugráltathatnak? - förmedtem rá
- Az unokatesójuk vagyok. Itt lakom a közelben, így ide tudtam szaladni. - hogyan tegyünk rossz első benyomást. Nem én. Ő. Az unokatesójuk. Köszi, belőled is elég volt.
- Menjünk! Már vár ránk. - mondta felszólítón. Szinte a kezünknél fogva rángatott ki minket az épület elé. Nem hogy vitte volna a csomagunkat, nem nem. Csak pár lépést tettünk mire egy fekete geep állt meg előttünk. A lehúzott ablakán Liam bámult ki ránk.
- Beszállás. - mondta, mire Cody kinyitotta nekünk a kocsi ajtaját. Hirtelen rossz előérzetem támadt...

Chapter 46: Never again /John's P.O.V/

Nem értem mi volt Fannynál ez a nagy sietség. Leültem melléjük és ő már ment is fel Edhez. Mindegy. Végül is örülök nekik. Annak, hogy boldogok, meg minden. Nekem itt van Ree és ő nekem jelenleg többet jelent bárkinél.

- Lassan megyünk? - kérdezte Ree felém fordulva. Bólintottam, így elindultunk kézen fogva a backstage-be. Folyosók hosszú sora után végre felértünk. Egyszer csak Fannyt pillantottuk meg, ahogy hozzánk futott. A szemei vörösek voltak.

- Baj van? - kérdezte aggódva Ree. Fanny lassan bólinott és a szemei megteltek könnyel.

- Segíthetek bármiben? - kérdeztem szelíden és megsimítottam a vállát, de ő agresszívan elsodorta a kezem. Gőzöm sincs mi lehet vele.

- Hagyj engem békén. - nézett rám egyenesen. - Csak menj el. Mi is így teszünk.

- Mi van? - kérdeztük egyszerre Reevel. Miért mennétek el?

- Te mi a szart tennél, ha a hőn állított szerelmed épp láttad volna ahogy megcsal? Húzzunk már el! - nyögte ki. Elkerekedtek a szemeim.

- Mi? Edward? Megcsalt? - dadogtam. Nem hittem el amit hallok. 

- Felkapjuk a cuccunkat és megyünk. Majd hívlak. - fordult felém Réka és Fannyval karöltve elrohantak. Én pedig ott maradtam egyedül. Nem hittem el. Nem és nem. Ed? Megcsalni bárkit? Nem, ez nem lehet...

Hatalmasat csalódtam. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Miért nem mondta el, hogy viszonya van? Miért? 

Bosszúsan visszaindultam a backstage-be. Haragosan bementem és hangosan becsaptam az ajtót, Edward felém fordult. Az ablakban ült. A haja kócos volt a szemei pedig vörösen csillogtak.

- Szia. - köszöntem flegmán. A hangszínemből elég kivehető volt, hogy nincs jó kedvem.

- Szia. - válaszolt és visszafordult. Csak bámult ki az ablakon.

- Nem akarsz valamit elmondani, így a végén, hogy minden esélyed veszve van? - kérdeztem számon kérőn. Amilyen nagy düh volt bennem, ahhoz képest ez egy aranyos mondat volt.

- Mit? - kérdezett vissza. Utálom mikor ezt csinálja. Tetteti a hülyét.

- Rohadtul vágod miről beszélek, úgyhogy kurva gyorsan kezd el beszélni! - dobbantottam a földre. Lehajtotta a fejét. Nem válaszolt. Így álltunk pár percig, majd Liam nyitott be.

- Fiúk mindjárt kezdődik a show! - kiabált be. 

- Gratulálok. - néztem Edwardra, remélve, hogy kinyög valamit. Az ő szájából akartam hallani a történéseket, de nem reagált. Dühtől fortyogva és Liamot kikerülve kiviharzottam a szobából. Lesiettem abba az irányba amerre Rékáék elindultak. Legalább elakartam tőlük búcsúzni.

Leérve láttam ahogy az utcán beszállnak egy taxiba. Elkezdtem futni hozzájuk, de amint kiléptem az épületből sikítozó rajongók vettek körül. Ha akartam sem tudtam volna mit csinálni. Egy biztonsági őr visszahúzott a tömeg elől, így az üvegajtó mögül integettem nekik.

Lassan visszaballagtam az öltözőnkbe. Kezdtem készülődni a showra. A legkevésbé sem volt kedvem koncertet adni ma. Főleg nem Edwarddal. Tönkretette a kapcsolatát, a boldogságát és összetörte egy ártatlan lány szívét. És mi a legrosszabb? Hogy ezekkel együtt az én boldogságomat is elűzte...

Chapter 46: Never again

Sírva rohantam el tőle. Összetört bennem minden. Megsemmisültem. Befutottam a legközelebbi mosdóba. Az ajtót becsaptam magam mögött és bezárkóztam az egyik wc fülkébe. Ráültem az ülőkére. A könnyeim szinte lángolva folytak végig az arcomon. Mintha vér folyt volna a szememből. A lábaimat felhúztam és körbeöleltem őket a kezeimmel. Így szoktam magam nyugtatni, de most ez sem segített. A könnyeimtől nem láttam semmit. Éreztem ahogy a szívem porcelánként tört darabokra. Nem hittem el, nem és nem. Ez lehetetlen. Hazudott nekem.
- Van itt valaki? -hallottam ahogy valaki az ajtó túloldaláról beszél. Valószínűleg hozzám. Nem foglalkoztam vele, csak leakartam rázni.
- Igen. - válaszoltam bunkón. Próbáltam erős és határozott lenni, de a hangom elcsuklott.
- Minden oké? - jött az újabb kérdés. Már itt sem maradhatnék egyedül?! Fortyogva leszálltam a wcről és próbáltam letörölni az elfolyt sminkem a kezemmel. Pár másodperc múlva kinyitottam a zárat és kiléptem az ajtón.
- Minden rendben? - nézett rám az idegen. Aki nem is volt annyira idegen.
- Te?! Ezek után van képed utánam jönni? - Sarah állt velem szembe.
- Én csak... - habogott. 
- Figyu, légy szí, húzz el. - mondtam parancsolóan és a kézmosóhoz léptem. A víz forró volt, de nem érdekelt. Lassan felnéztem a tükörbe, láttam, hogy Sarah még mindig mögöttem áll. - Nem hallottad? - a víz már nagyon égette a kezem, de nem érdekelt. - Húzz innen el. - rivalltam rá, mire rám nézett majd kiment az ajtón. Tudtam, hogy nem szabadott volna így beszélnem vele, hisz csak segíteni akart. De ő cseszett el mindent. Az után ami történt idejön és megkérdezi hogy vagyok?! Most tört millió darabra a szívem, de kösz jól. Hogy van ehhez képe?! -fortyogtam magamban és végre elzártam a vizet. Az elfolyt sminkem leszedtem egy papírzsebkendővel és nyeltem egy nagyot. Utoljára belenéztem a tükörképem szemébe és kimentem a mosdóból. Rékát kerestem. Épp Johnnal jöttek kézen fogva. Hozzájuk siettem. 
- Baj van? - pillantott rám Ree mikor a közelükbe értem. Némán bólintottam és a szemeim újra kezdtek megtelni könnyel. 
- Segíthetek bármiben? - simította meg a vállam John szelíden. Lesodortam a kezét.
- Hagyj engem békén. - válaszoltam kissé dadogva. Megrökönyödés ült ki az arcára. - Csak menj el légy szí. Mi is így teszünk. 
- Mi van? - nézett rám Réka. Már ő is össze volt zavarodva.
- Te mi a szart tennél, ha a hőn állított szerelmed épp láttad volna ahogy megcsal? Húzzunk már el! - nyögtem lehajtott fejjel. Újabb könnycseppek gurultak végig az arcomon.
- Mi? Edward? Megcsalt? - John értetlenkedő hangját hallottam. Nem akarta elhinni amit mondtam.
- Menjünk. - fogta meg a kezem Ree. Felkaptuk a cuccaink és lesiettünk az utcára ahol hívott egy taxit. Az utca televolt rajongókkal. Mindegyik tolongott és őrjöngött.  Undorítóak. 
Egyszer csak hatalmas sikítozást hallottunk magunk mögül. John futott utánunk, de egy biztonsági őr megállította. Láttam az arcán az aggódást. Integetett nekünk és mintha az olvastam le az szájáról, hogy sajnálom. Mindegy is. A taxi lassan megérkezett, mielőtt beszálltam volna, megtöröltem a szemeim és felnéztem arra a bizonyos épületre. Ahol összetörtem. Az egyik ablakból Edward nézett le rám. Elkaptam a tekintetem és beültem a kocsiba. Bevágtam magam mögött az ajtót.
- Minden rendben lesz. Haza megyünk. Mármint a fiúkhoz és összepakolok. Te leülsz és nem csinálsz hülyeséget, még ma Londonban leszünk. Nyugodj meg. - egy idő után nem figyeltem, hogy Ree mivel próbál vigasztalni. Csak bámultam ki az ablakon. Az eső zuhogni kezdett, pont mint a könnyeim. Lassan megérkeztünk. Örökkévalóságnak tűnt. A ház látványa is undorral töltött el. Réka bevitt és leültetett a kanapéra. Teát csinált nekem és elment összepakolni. 
Ott ültem az ő kanapéjukon a kezemben egy gőzölgő teával. A ház sötét volt és az eső halkan kopogott az ablakok üvegein. Bárhova néztem mindenhol egy-egy kép volt a fiúkról.
Meguntam őket bámulni, így a teámmal együtt kisétáltam a ház eresze alá. A teám forró volt, de élveztem ahogy szinte szétmarja a torkom. Nagyokat nyeltem belőle, hogy forróbb legyen.
 Amúgy is. Minden könnyebb lenne, ha halott lennénk. Edwardnak hancúrozhatna azzal akivel akar, Johnék együtt lehetnének, a szüleimnek úgyis mindegy. Senkinek sem hiányoznék...Amúgy is. Mit vártam két popsztártól? Én vagyok a hülye, hogy azt hittem kelhetek neki...

Chapter 45: Backstage /Edward's P.O.V/

A táncosokkal már órák óta gyakoroltunk, eléggé kivoltam. Nem értem Johnnak honnan van erre energiája. Ő csak pattog és beszél én meg mindenhol izzadtam, de azért élveztem -hisz ez az életem. Viszont egy valaki nagyon hiányzott...
Lassan a próba végéhez közeledtünk mikor végre betoppant ő. Kipirosodott arccal és kócos hajjal lépett be.
- Bocs, hogy késtem. - állított be vigyorogva Sarah. Ránéztem és elmosolyodtam.
- Mi most tartunk egy ebéd szünetet szóval elég rosszul időzítettél. - válaszolt neki John félvállról. Ő sosem értette, hogy miért vagyunk Sarahval ilyen jóban. - Jössz kajálni? - fordult felém.
- Nem. - makogtam. Furán nézett rám, mert már egy napja alig ettem, de nem érdekelt. A szemem közte és Sarah között ingott. - Még befejezem a videót és majd megyek. - vágtam ki magam a szituból. Bólintott és a többi táncossal együtt kimentek az ajtón. Mióta vártam erre.
Közelebb léptem Sarahoz és újra elmosolyodtam.
- Szia. - mondtam és megfogtam a kezét. Kicsit elpirult. Imádom, mikor elpirul. Olyan aranyos olyankor. Egy lépést tett felém és a jobb fülemhez hajolt.
- Szia. - suttogta és magamhoz szorítottam. Olyan régóta vágytam erre. Mélyen beszívtam az illatát majd pár másodperc után elengedtem egymást és megcsókoltam. Ő ezt erősen viszonyozta. Nagyon vadul csókolt.
- Tartsunk ebéd szünetet? - nézett rám huncutan. Bólintottam. Bizsergést kezdtem érezni odalent. Nem, megállt kell parancsoljak. Ő újra közelebb lépett hozzám és a kezem a melleire tette, nagyot nyeltem.
- Senki sem tud rólunk? - nézett a szemembe mikor a kezem a melléről a csípőjére helyeztem.
- Senki. - válaszoltam. A hangom kicsit megremegett. Ha ezt Fanny megtudná...a szívem ketté hasadna. Nem értem, hogyan tehetem ezt vele. Pont vele. A torkom összeszorult.
- Baj van? - nézett rám összevont szemöldökkel.
- Nem, nincs semmi... - habogtam és elengedtem.
- Nem fogja megtudni. - Sarah mindent tudott rólam. Tudta, hogy Fannyra gondolok. Kicsit megkönnyebbültem és a lelkiismeret furdalásom is elszállt.
- Rendben - mondtam és elmosolyodtam, mire ő is. - de ne itt. - mondtam és gyorsan az ajtóhoz mentem. Kinéztem a folyosóra majd átmentem a szembe lévő szobába, a backstage-be. Végigmértem a terepet. Senki nem volt sem a folyosón sem itt. Sarah a szembe lévő ajtóban állt. Átnyújtottam a kezem és átvezettem magamhoz. Gondosan becsuktam az ajtót, ide úgysem jön be senki csak John. Ő pedig még vagy egy óráig enni fog.
Sarah felült egy asztalra és szétnyitotta a lábát. Egyre jobban bizseregtem. Hozzáléptem. A kezeit a vállamra helyezte, majd közelebb húzott magához. Nem tudom mennyi az asztal teherbírása, de remélem nem szakad le alattunk.
Rádőltem és vadul szájon csókoltam amit boldogan viszonzott. Az egyik kezét elkezdte lejjebb csúsztatni a vállamtól, a mellkasomig majd egészen odáig...A csőfarmerom megakadályozta, hogy akadálymentesen hozzáférhessen a szerszámomhoz. Kacéran vigyorogtam rá. Elkezdtem lehúzni a pólóját, míg ő a lábát a csípőmre helyezte. Szorosan húzott magához. Egyre erősebb bizsergés öntött el.
- Eddy, nézd mit hoz - kisebb szívrohamot kaptam, leugrottam Sarahról és megfordultam. Tudtam, hogy nem szabadott volna. Fanny állt mögöttem, az ajtóban. A szemei nagyra nyíltak, a kezében lévő ételt elejtette. Mindez pár másodperc alatt. Odaakartam menni hozzá, de ő ellépett.
- Ez nem az aminek látszik... - kezdtem és megakartam simítani a vállát. Egy könnycsepp gördült ki a szeméből. Lassan végiggurult az arcán majd földeltért.
- Hagyj engem békén. - mondta egyenesen és ellökte a kezem a vállától. Nem tudtam felfogni mi történik.
- Fanny... - szólintgattam. Ő csak állt könnyes szemekkel, a lábai reszkettek. Megakartam ölelni, de mikor elé értem ellökött magától.
- Soha többé ne merj hozzámérni. Soha. - mondta és a szemembe nézett. Az agyam és a szívem közel feladták a szolgálatot. Megmerevedve álltam előtte. Nem tudtam mit tegyek, csak azt tudtam, hogy elcsesztem. - Soha többé a büdös életben nem akarlak látni. Menj bazd meg a kurvád és hagyj engem. Végeztünk. - mondta határozottan és próbálta visszafolyatni a kibuggyanó könnyeit. Hátat fordított nekem és elrohant. A szívem milliárd apró darabra tört. Csak álltam a folyosó közepén megsemmisülve. Ez az egész, mintha egy rossz rémálom lenne. Sarah mögém lépett és a kezét gyengéden a vállamra helyezte.
- Úgyis megtudta volna... - kezdte. Nem néztem rá csak bámultam a földet meredten és lesöpörtem a vállamról a kezét...

Chapter 44: I'm out!

Edwarddal végleg elengedtük egymást és hosszan belenéztem a szemeibe. Hatalmas zöld szemei voltak.

- Akkor gyakorlunk? – jött be újra a szobába John. Ed bólintott így felmentek az emeletre gyakorolni. Én pedig Rékával kezdtem beszélgetni.

- Szóval, - ültem mellé a kanapéra – mizujs?

- Velem minden oké. – mondta mosolyogva.

- És veletek minden oké? – mikor feltettem a kérdést már felvillanyozódott.

- Képzeld! – kezdte izgatottan mire elmosolyodtam. Olyan aranyos mikor izgul. – Johnnal… tudod… tegnap elmentünk kutyát sétáltatni – bólintottam – és olyan romantikus volt. És igazából nem is vittünk kutyákat! Hanem képzeld csak ketten mentünk és megfogta a kezem és és úristen! – teljesen feldobódott. Még nem nagyon láttam ilyennek. – Aztán elkezdett csepegni az eső így hazafelé futottunk, de eltanyáltunk és pont rá estem. Egymáson voltunk és megcsókolt és azt mondta, hogy szeret aztán felsegített és a hátára vett és nem érdekelt minket, hogy esik mert olyan csodálatos volt és képzeld éjjel úgy aludtunk, hogy átkarolta a csípőm én meg a nyakát és és!

- Nyugi, vegyél levegőt! – mondtam neki nevetve mire kiöltötte rám a nyelvét. Az előbbi monológját körülbelül 10 másodpercben hadarta el. Igen, ő a legjobb barátnőm és egyben a világ leggyorsabban beszélő nője.

Hogy őszinte legyek, mostanában egy kicsit eltávolodtunk -vagyis keveset beszéltünk négyszemközt, de nagyon örülök, hogy most elmondja a Johnos élményeit. Minden olyan tökéletes, mint régen. 

Ree folytatta az élménybeszámolóját és sokszor kihangsúlyozta, hogy milyen csodálatos, hogy John tud levegőt venni és pislogni. Teljesen belehabarodott, aminek nagyon örültem. Most, hogy szerelmes olyan, mint egy hatéves kislány. Csak pattog és pattog és mesél, és még többet pattog. Így telt el a délelőttünk és a délutánunk egy része. A fiúkat már órák óta nem láttuk.

- Ha befejezted csinálunk kaját? – kérdeztem röhögve, célozgatva arra, hogy négy órája megállás nélkül beszél. Bólintott így nekiálltunk valamilyen ebédet összedobni. Mézes-mustáros csirkében egyeztünk meg, megkerestük a hozzávalókat és nekiálltunk. Ő felvagdalta a csirkemelleket én pedig a többit. Remélem Sussan nem haragszik meg, hogy elhasználtunk pár dolgot a konyhájából. Mire készen lettünk megjöttek a fiúk is. Vigyorogtak, majd bemutatták az új koreográfiájukat a holnapi koncertre. Megebédeltünk, beszélgettünk és úgy töltöttük a nap hátralévő részét mint bárki más..

~

A másnap kicsit zűrösen kezdődött. A koncertre már tizenegykor ott kellett lennünk, pedig csak háromkor kezdődött. A fiúkkal bementünk a backstage-be ahol elpróbálták még egyszer a koreográfiát, majd pár perc múlva –mikor már a táncosok is megérkeztek- velük is újra eltáncolták. Minden táncos ott volt csak az a barna hajú lány nem. Úgy emlékszem Sarahnak hívták. Érdekes, hogy pont ő nincs itt…de mindegy.

A táncosaik amúgy jófejek voltak. Összesen öten (Sarahval hatan) voltak. Volt egy szőke hajú lány akit a pletykaadóból már ismertem, de nagyon kedves volt. Ő volt Amber. Volt még egy lány, neki vörös göndör haja volt és Libby volt a neve. Volt még három fiú. Mindegyik kisportolt és helyes volt. Meg persze viccesek. A legmagasabbat Robertnek, a középsőt Richardnak és a legkisebb pedig Aaron volt. Ennyit róluk, elég gyorsan összehaverkodtunk. 

A koncert kezdetéig magára hagytuk a fiúkat és a táncosokat és Rékával kidumáltunk mindent. Nagyon jól éreztem magam. Úgy fél egy körül haraptunk valamit, de John is csatlakozott hozzánk. Ed elvben valami videót vágott vagy ilyesmi- azért nem jött. Gondoltam meglepem valamivel. Valami élelemmel, biztos éhes. El is indultam magára hagyva a turbékoló párt az étkezőben és egyenesen a backstage-be vettem az irányt. A kezemben egy becsomagolt hamburger volt. A nyakamban pedig a fekete-lila belépőm. Pár perc után a folyosók hálójából kitalálva megtaláltam a backstage szobát.

- Eddy! Nézd mit hoz..– nyitottam be vigyorogva, de a látványtól ami fogadott lehervadt az arcomról a mosoly...

Chapter 43: Up and Down

- Állj meg! - ordított utánam valaki. Az a valaki pedig Edward volt. Mit akarhat még? Nem álltam meg, csak sétáltam tovább a szakadó esőben. - Állj meg! - egyre közelebbről hallottam a lépéseit, de nem lassítottam. - Állj már meg! - elkapta a kezem. Kénytelen voltam szembefordulni vele. Semmilyen meleg ruha nem volt rajta. Szét volt ázva teljesen.
- Mit akarsz? - kérdeztem tőle és közben a könnyeimmel küszködtem.
- Mit akarok? Téged. Mi baj van? - a bal kezével kezével a másik kezemet is megfogta. Majd a kezeit gondoskodóan az enyémre helyezte. De ennek többet már nem dőlök be. Nem, nem. Soha többet. Kirántottam a kezeim.
- Mi bajom van? Neked mi bajod van?! Nem én titkolózok előtted... - mondtam és elfordultam tőle. Bosszúsan elkezdtem futni, de pár méter után utolért. Újra elkapta a kezem és megszorította.
- Titkolózni...? - őzike szemekkel nézett rám. A szőke tincsei gyengén tapadtak az arcához.
- Ki az a lány... - kezdtem elcsukló hangon.
- Micsoda? - összeráncolta a szemöldökét. Mintha nem tudná, hogy kiről beszélek...
- Ne tettesd magad hülyének. Tudod jól, hogy kiről beszélek.  - néztem mélyen a szemeibe. Lehajtotta a fejét... Tudtam. Tudtam, hogy hazudik nekem. Elakartam futni, de nem. Most nem. Ezt tisztázzuk és remélem nem látjuk egymást soha...soha többé.
- Az a lány...a neve Sarah. Nincs köztünk semmi. Komolyan semmi. Én vagyok a legjobb barátja és felhívott, mert szakított a fiújával... - kezdte nem túl meggyőzően.
- Ne próbáld beadni nekem ezt a hülye dumát. Tudom, hogy hazudsz. - rám nézett majd inkább kikerülte a tekintetem.
- Rendben. Az igazat akarod? - nagyon nyeltem. - Sarah az egyik háttértáncosunk és régen, pár hónapja, egyetlen egyszer randiztunk. Még mielőtt találkoztunk volna és újra akarná kezdeni, de nekem te fontosabb vagy. - ezúttal elég őszintének tűnt.
- Akkor miért mondtad neki, hogy "senki sem tud rólunk"? - reméltem, hogy most ne fog hazudni. A szemembe nézett.
- Mert amikor randiztunk, akkor volt barátja... Valami Daniel és nem akarta, hogy tönkremenjen a randink miatt a kapcsolata... - nem tudtam eldönteni, hogy hazudik-e. De a Danielnél megakadtam. Az a Daniel Will aki megmentett? Akiről Edward nem tud? Nem, az lehetetlen...
- Ennyi? - néztem rá. Bólintott. A szívem lecsillapodott. Úgy éreztem igazat mondd. Sok dolog volt amit még nem értettem. A gondolataim csak úgy cikáztak...
Közelebb lépett hozzám és megölelt. Lassan én is megöleltem. Így álltunk hosszú percekig az esőben, ami lassan elállni kezdett.
A mellkasomon éreztem a szívverését. Erősen szorítottuk egymást. A pólója teljesen a testéhez tapadt...majd elengedtük egymást.
- Most már minden rendben? Tudod, hogy sosem cserélnélek le. - mondta és puszit adott az arcomra. Elmosolyodtam, majd kézen fogva sétáltunk /vagyis inkább futottunk a rajongók elől, akik az eső elálltával kezdték felismerni Edet/ a házukig.
A odaérve már nevettünk. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan kibékülünk. Ez az egész, mintha csak egy rossz álom lett volna.
- Helló, na minden rendben? - nézett felénk mosolyogva John mikor becsuktam a bejárati ajtót.
- Igen, már minden. - válaszolta mosolyogva Ed.Úgy éreztem tényleg minden rendben.
- Kicsit eláztatok, nemde? - nevetett Ree mire kinyújtottam rá a nyelvem, majd elmentem Edwardnak egy törülközőt keresni, szegénykém csurom víz volt. Felmentem az emeletre, be a fürdőbe, majd újra le a nappaliba. John hangját hallottam:
- Akkor ideje lenne egy kis gyakorlásnak a koncert miatt...
- Oké, rendben. - válaszolta Ed. Melléjük léptem és megtörölgettem Edward haját. Olyan volt, mint egy megfürdetett kiskutyát törölgetni. Rázta a fejét és alig hagyta magát. John közben elsétált így ketten maradtunk a nappaliban. Egyszer csak elvette tőlem a törcsit.
 - Hé!  - nevettem és próbáltam tőle elvenni. Magasra tartotta, így nem értem fel.
- Egy csók az ára. - mondta kisfiús mosollyal az arcán.
Lábujjhegyre álltam, hogy egy magasak legyünk, átkaroltam a nyakát és hosszan megcsókoltam. Ez a csók, pont olyan jó volt, mint az első csókunk. Hallottam a padlón puhán koppanni a törülközőt. Edward megfogta a derekam és magához húzott. Elengedtük egymás száját és még egyszer megöleltük egymást...

/half chapter/ Chapter 42: Rainy Day /Edward's P.O.V/

/Itt a fejezet másik része. Edward szemszögéből./


Leraktam a telefont. Sarahval beszéltem, ő a világ egyik legaranyosabb csaja. Imádom őt, mindig megnevetett. Értem, hogy rossz érzése van miattam. Miattunk. A kapcsolatunk miatt, de mit tehetnénk? Már több mint egy éve jó „játszópajtások" vagyunk… Meg amúgy is. Nincs bennünk semmi rossz. Amikor láttam a repülőtéren…őrületes, hogy milyen gyönyörű…és olyan mesésen táncol. –gondoltam magamban. A gondolataim egy része csak körülötte forogtak, de most van egy másik lány. Akit igazán szeretek. Amilyenről mindig is álmodoztam…de egy éve nem tudtam, hogy megtalálom-e őt. Kissé bűntudatom van, mert…Fanny nem tud rólam és Sarahról. Sőt, John sem tud róla. Senki sem tud rólunk. Még régen találkoztunk amikor táncosokat kerestünk...és azóta van viszonyunk. Tudom, gyerekes, de akkor is akarom őt. Ő volt nekem az első, még egy éve. Johnnak –se Kevinnek- nem szóltam róla. Mindkettő azt hiszi, hogy sétálni megyek szombatonként fél órára. Pedig nem, közel sem…
- Jaj szia, mizujs? – lépett be a szobába Fanny. Jelenlegi életem értelme, még akkor is, ha ez bizarul hangzik tőlem. Nem szoktam ilyen érzelgős lenni. Hogy őszinte legyek azt sem tudom mi van meg benne, de egy dolog. És nekem kell az az egy.
Mikor elém ért erősen megölelt. Meglepődtem, reggel ennyire nem volt jó kedve.
- Helló, hát te? – kérdeztem vissza mosolyogva. Ahányszor meglátom gyorsabban ver a szívem. Puszit nyomtam az arcára.
- Kivel telefonáltál? – kérdezte kedvesen és a telefonomra nézett.
- Senkivel… - válaszoltam zavaromban. Ha megtudná… nem tudnám elviselni, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki. De szükségem van Sarahra.
- Senkivel hogy lehet telefonálni? – kérdezett vissza nevetve, majd szájon csókolt. Imádom a humorát és a csókját is. Isteni.
- Csak egy régi barát volt… - válaszoltam egyszerűen. Láttam, hogy valami nem okés vele. Az arca összerezzent és hirtelen megint megölelt, és visszaöleltem. A nappalinkba vettük az irányt.
- Akkor mi legyen ma? – kérdeztem leérve a lépcsőről.
- Hazamennek. – válaszolt John. Mi van? Miért mennének haza? Fanny felé fordultam.
- Londonba? Ma? – kérdeztem összezavarodva és a tekintetét kerestem, de ő kikerülte a szemeim.
- Nem, nem. – vágta rá kissé zavartan.
- 10 perce nem ezt mondtad. – rivallt rá John.
- Meggondoltam magam. – válaszolta és szinte futva felkapta a kabátját a fogasról. – Elmentem sétálni. – közölte és becsapta az ajtót. Gőzöm sincs mi ütött belé.
- Mi baja? – kérdeztük egyszerre Johnnal.
- Fogalmam sincs. Tegnap este óta ilyen. – válaszolt Ree. - Te mondtál neki valamit? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Nem, dehogy. – sosem bántanám meg őt.
- Nem kéne utána menned? – nézett rám nagy szemekkel John. Igaza van.
- De… - válaszoltam és elindultam ki utána. Közel bőrig áztam, de nem érdekelt. Pár perc után megláttam. Zokogott. A szívem ekkor hatalmasat dobbant. Mintha eltalált volna egy puskagolyó.
Vajon azt hiszi, esőben nem látszódik, ha sír?...

/half chapter/ Chapter 42: Rainy Day

/A mai egy félfejezet lesz. A fejezet másik fele Edward szemszögéből lesz leírva. A tündérmesének vége, üdv a való világban/

- Jaj szia, mizujs? – mentem oda hozzá mosolyogva és hosszan megöleltem. Úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Teszteltem, hátha elmondja az igazat.

- Helló, hát te? – kérdezett vissza és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. Pofán tudtam volna vágni. Ezek után belemer nézni a szemembe?

- Kivel telefonáltál? – kérdeztem kedvesen és próbáltam nyájas lenni, hátha kiszedek belőle valmit.

- Senkivel… - mondta zavarodottan.

- Senkivel hogy lehet telefonálni? – kérdeztem és a szájára adtam egy puszit. Reméltem, hogy elmondja ki az. Annyival könnyebb lenne.

- Öm…csak egy régi barát volt… - miért hazudik nekem? Miért? A szemem megtelt könnyel, de inkább magamhoz szorítottam, minthogy lásson sírni. A szívemben sohasem éreztem ilyen fájdalmat előtte. Soha...de bármit tesz, akármit hazudik...egyszerűen akkor is ugyanúgy szeretem. Ő visszaölelt, majd lementünk.

- Akkor mi legyen ma? – kérdezte leérve a nappaliba.

- Hazamennek. – mondta maga elé bámulva John. Edward felém fordult.

- Londonba? Ma? – nézett rám szomorúan. Mintha érdekelné...miért ilyen szomorú? Ott van az a másik csaj neki...

- Nem, nem. – közöltem halkan. Úgy döntöttem a koncertig maradunk. Akkor legalább a csajnál rákérdezhetek az eseményekre...és tisztázhatjuk ezt az ügyet.

- Tíz perce nem ezt mondtad. – nézett rám John.

- Meggondoltam magam. – mondtam és felkaptam a kabátom. – Elmentem sétálni. – mondtam és már be is vágtam magam mögött az ajtót. Sírni volt kedvem és csak egyedül lenni. A kertbe kiérve felnéztem az égre, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Átvágtam a garázson és már kint is voltam az utcán. 

Hogy miért rohantam el? Mert rossz érzésem van. A barna hajú lány, az a pletyka adó, a névjegyzékben a szív, a telefonbeszélgetés...Edward egész biztosan hazudik nekem. Azt hittem a szerelmünk valós, olyan volt mint egy tündérmese...

Rékát meg csak John érdekli... és nem láttam a családom és a barátaim majdnem két hónapja. Röviden ennyi a bajom.

Amúgy is szeretek esőben sétálni, mert akkor senki sem látja, hogy sírok…

Chapter 41: Suspicion

- Lássak csak… - vettem a kézbe a  fekete i Phonját. – Szóval nézzük az F betűt… - nincs találat. Hm, ez furcsa.  Kiskeresgélés után viszont a névjegyzékben találtam egy „My love” nevet és egy szipla szivecskét beírva név helyett. De miért van két ilyen név… Megnyitottam a „My love”-ot és elkezdtem csörgetni –reméltem, hogy a saját telefonom az-. Kicsöngött, hosszan kicsöngött…

- Fanny, ez nem a te telefonod? – rohant be a szobába Kevin, kezében tartva a telefonom. Egy részről megnyugodtam, megköszöntem, de a szívem másik felét elöntötte az idegesség és az aggodalom. Kié a másik név? Kevin egyedül hagyott, egyik kezemben a saját telefonom a másikban Edwardét szorítottam.

Megnyitottam a másik nevet, a pulzusom az plafont súrolta…

„CALLING <3 „

- Szia picim. – hajolt mellém egy friss illatű, nedves bőrű valaki. A szívbajt hozta rám. A telefont gyorsan kinyomtam és letettem az előttem lévő íróasztalra.

- Szia Edward. – mondtam egyenesen és kikerültem a pusziját. A saját telefonomat beraktam a táskámba és leültem az ágyára.

- Baj van? – nézett rám értetlenkedve. Egy törülköző volt a derekára kötve.

- Nem, nem, semmi… -  vágtam rá. Hazudtam. Már a reptéren éreztem valamit…az a csaj. Barna haj...Honnan lehet ismerős? És egyszerre eszembe jutott…

…abból a műsorból…hogy is hívták… az OMG! It's hot!-ból...a táncos csajok. Ő meg az a szőke. Őket tapizták a fiúk! De Edward azt mondta csak hülyültek...akkor miért volt a repülőtéren is olyan fura... Ez az egész zavaros.

Edward nem értette mi bajom. Nem is baj. Felöltözött én meg tovább agyaltam.

Fél óra után Rékáék is visszaértek, virultak mint a vadalma én meg próbáltam örülni a boldogságunknak. Ezek után alvás következett, már közel éjfél volt.

Lekapcsoltuk a villanyt és én Eddel aludtam egy ágyban, Réka pedig Johnnal. Edward bújt hozzám, mint egy kismacska.

A kezét a kinyúlt pizsama pólóm alá rakta. Gyengéden elkezdett az ujjaival feljebb lépegetni a mellkasomig, mire kivettem a kezét a pólóm alól és elfordultam a másik irányba.

 - Hagyj! – rivalltam rá halkan. A szívem szakadt meg...de abba hagyta. 

A másnap esősem kezdődött. Reggeliztünk, majd Ed felment a szobánkba. A szüleik és Kevin nem voltak már otthon. Kevin egyetemen volt, a szülei pedig dolgoztak. Sussan egy közeli iskolában dolgozik történelem tanárként. Az apjuk pedig számítógépekkel foglalkozik. Nem, mintha különösebben izgatna.

- Mi baj? – kérdezte aggódva Ree. Mikor látta, hogy csak unottan bambulok ki a fejemből a konyhapulton.

- Mi lenne? – vágtam rá flegmán.

- Eddel van valami? – nézett felém John.

- Mondom, hogy nincsen semmi! – csaptam rá az asztalra idegesen. Nem akartam, hogy tudjanak a telefonszámról. Egész este ezen kattogtam.

- Szóval. – kezdte John megtörve a csendet – akkor holnap lesz egy koncertünk…szóval azután ti visszamentek Londonba? – keresgélte szavakat.

- Én legszívesebben már ma hazamennék. – válaszoltam. Réka a szemeivel ölni tudott volna.

- Igen, szerintem visszamegyünk. Hacsak úrinőnagysága nem akar még ma este visszarepülni. – nézett rám Ree.

- Megyek pakolni. – mondtam egyenesen és sarkon fordultam, fel az emeletre.

A szobánkhoz közelítve Edward hangját hallottam meg. Éppen telefonálhatott. Bár tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, mégis lassan lenyomtam a kilincset és résnyire nyitottam az ajtót. A hangja tökéletesen érthetővé vált.

- Nincsen semmi baj. Nyugodj meg. Tudom, de senki sem tud rólunk. – mi van? kikről nem tud senki? - Tudom. Nyugi, titok marad. – mi marad titok? mi a franc van? Kérdezgettem magam. Éreztem, hogy egy csoda sem tart tovább három napnál…

Lerakta a telefont, én pedig úgy tettem, mintha abban a pillanatban értem volna fel. Benyitottam…

Chapter 40: Awkward Kevin is awkward

- Baba, nem akarod megnézni a szobánk? – hajolt hozzám Ed.

- De, menjünk! – válaszoltam izgatottan. Megfogta a kezem és elkezdett vezetni egy lépcsőhöz. Felmentünk, jobbra és balra volt egy-egy szoba. A bal szoba egy fürdő volt a jobb pedig Keviné, megnéztük majd tovább mentünk. Pár méter múlva a fürdő mellett volt az ő szobájuk.

- Csukd be a szemed! – mondta Edward.

- De miért? – kérdeztem vissza nevetve.

- Meglepetés! – mondta és a kezét a szememre tette. Kinyitotta az ajtót, mögöttem jött be és még mindig fogta a szemem. – Három, kettő, egy…tádám! – mondta és elvette a kezét. Egy igazi kis fiú szoba tárult elém. Volt benne egy kis galéria, vagy inkább valami szekrény, aminek az aljában voltak az ágyaik. A falak fehérek voltak és a szoba végében volt még egy íróasztal, am egy nagy ablakkal volt szemben. Egyszerű, de nagyszerű.

- Váó. – mondtam mosolyogva. – Nagyon csini.

- Ugye? – válaszolt azzal a kis cuki mosolyával és megcsókolt.

- Elég gyerekek, mi is itt vagyunk. – lépett be John és Réka nevetve.

- Amúgy hol alszunk mi? – kérdeztem.

- Hogy hol? Itt. – jött a válasz Johntól.

- De ez két egyszemélyes ágy. – mondta Ree.

- Akkor kénytelenek lesztek velünk egy ágyban aludni. – mondta viccesen Ed. – Mostantól a szobába a belépő egy ruhadarab levétele.

- Haha, de komolyan. – nevettem.

- Komolyan mondta. – közölte John, mire elnevettük magunkat. Réka és John lementek, mi meg fent maradtunk.

- Na mihez van kedved? – lépett hozzám a szőke hercegem.

- Szerintem tudod. – mondtam és lelöktem az ágyára majd megcsókoltam. Nagyon tetszett neki, így fordultunk egyet. Ő volt felül. Tovább csókolóztunk és levette a pólóm, majd én az övét is.

- Ezt nem kéne. – mondta mosolyogva, majd megint megcsókolt.

- De nem ám. – válaszoltam és elkezdte levenni a gatyám, majd a sajátját. Így birkóztunk egymással az ágyon, mikor…

- Gyerekek! – nyitott be Kevin. A frászt hozta ránk, gyorsan elugrottunk egymástól és magunkra húztuk a takarót. – Mindjárt ka – észrevett minket – Ti mi a fenét csináltok? – lépett közelebb hozzánk vigyorogva.

- Semmit, semmit. – motyogtuk egyszerre.

- Tudtam, hogy lesz ma valami, de nem hittem, hogy öt perccel a hazaérkezésünk után. – mondta röhögve és sarkon fordult és becsukta maga után az ajtót.

- Hát ez kínos volt. – mondta Edward nevetve.

- Kicsit. – válaszoltam vigyorogva. Gyorsan felkaptuk a ruháink és lementünk a többiekhez. Vacsoráznunk és mondanom sem kell, hogy Kevin hogyan nézett ránk. 

John (a fiúk apja) nagyon kedves volt. Mondta, hogy bármivel áll a szolgálatunkra és nagyon örül nekünk.

- Szerintem csak kotonokkal lehetnél a szolgálatukra. – mondta röhögve Kevin, mire Ed oldalba vágta, Susanna meg leszidta. Olyan jó fej az a család…mintha ezer éve ismerném őket. Vacsora után a szülők tévét néztek, mi és Johnék pedig felmentünk. A John fürdött, Ed hozott nekünk egy plusz matracot, ha nem lenne kényelmes az ágy. John és Réka még fürdés után elmentek egy gyorsan kutyát sétáltatni, bár már javában esteledett. Edward elment fürdeni, úgy gondoltam, hogy akkor telefonálok egyet anyuméknak.

A telefonom viszont sehol sem volt, megnéztem minden táskában, de egyszerűen eltűnt. Edwardé viszont megvolt, úgyhogy gondoltam amíg fürdik megcsörgetem a mobilom...

Chapter 39: Meeting with the Jed-creators

Senki nem mondta, hogy Dublinba megyünk. Londonra készültem...

- Edward… - kezdtem - Edward… - felém fordult – Írországba megyünk? – néztem rá furcsán.

- Nem is tudtad? – hökkent meg.

- Tudtam, azért kérdezem…persze, hogy nem tudtam! – válaszoltam durcásan.

- Réka nem szólt? – vágott közbe John.

- Nem, nem szólt… - mondtam és bekötöttem magam.A fiúk is így tettek. John bekötötte Rékát, akit számon akartam kérni, de elaludt. A legjobbkor. – Van még valami, amiről tudnom kéne? –kérdeztem bunkón.

- Hát…- kezdte Edward.

- Igen? – kerekedtek el a szemeim. Nem hittem, hogy van még valami.

- A szüleinkkel találkozol… - mondta. MI VAN? A szüleikkel? De hát… istenem, hogy nem tudtak szólni!  - Miért baj? – nézett rám.

- Nem… Nem tudom. Mit fognak hozzám… hozzánk szólni? – kérdeztem kétségbeesetten

- Kedvelni fognak és megértik. – válaszolta határozottan, kicsit megnyugodtam. A repülő meg elkezdett lassan leszállni a leszállópályára. Te jó ég. Pár perc és megismerem a családját… Vajon kedvelni fognak?

Leszálltunk a gépről. Amint kiléptünk a reptérre vezető folyosóra elfogott a hányinger, úgy éreztem tuti kidobom a taccsot. A reptéren hideg volt én pedig egy szál ujjatlanban voltam.

- Kell a kabátom? – nyújtotta felém a kabátját Ed.

- Nem! – vágtam rá. Nem szeretem, ha gyengének tűnök, úgyhogy inkább elviseltem a hideget. Meg amúgy akartam még egy kicsit duzzogni. Edward megfogta a kezem és úgy mutatta az utat. John és Réka előttünk mentek. Körülbelül 100 méter múlva megpillantottam egy negyven én körüli szőke mosolygós nőt és egy kicsit idősebb szürkés hajú férfit. Kicsivel mellettük állt Kevin, a fiúk bátyja, őt már képekről ismertem. 

Liamtól elbúcsúztunk, majd először John adott a szüleinek puszit és bemutatta Rékát, Ed pedig köszönt a bátyjának majd jött az, hogy engem bemutatnak.

- Fanny, ő az anyukánk Susanna. – puszit adott az arcomra. Liliom illata volt. – Ő pedig az apukánk John. – neki is puszit adtam, jóval magasabb volt nálam. Úgy 190 centi körül lehetett. Ezek után Kevin jött.

- Helló, Kevin vagyok. A bátyjuk.

- Helló, Fanny vagyok. Edward barátnője. – mondtam nevetve és neki is puszit adtam. Egész jól indultak a dolgok. A rajongók itt teljesen másmilyenek voltak. Kedvesek voltak és fel sem tűnt nekik se én, se Réka. Egy csaj volt, aki kicsit furcsa volt. Barna, hosszú haja volt és úgy adott puszit Edwardnak mintha ismernék egymást. Kicsit ismerős volt…

 Bár a paranoiámból ítélve tuti, hogy csak képzelődöm.

Az aláírás osztás után elmentünk egy kocsihoz, ami fehér volt. Az eső perceken belül nagyon el kezdett esni. Sussan szinte végig kérdezgetett minket. Honnan származunk, mit tanulunk meg ilyeneket. Biztosan nagyon szereti a fiúkat, ha ennyire biztos akar lenni a barátnőikben. 20 percet mentünk kocsival majd lassítottunk és beálltunk egy garázsba. A garázsból egy takaros kis kerten át vezetett az út a fiúk házába. Miközben mentünk hat kutya ugrott és nyalogatott szét. Nagyon aranyosak voltak. Kevin próbálta őket elterelni, de nem nagyon ment. Majd lassan beértünk a házba. John, a fiúk apja előreengedett minket. Rékával egyszerre értünk be egy hatalmas nappaliba. A szoba falak törtfehérek voltak és nagyon családiasan volt berendezve minden. A levegőben itt is liliom illat volt. Egyszercsak valaki megfogta a derekam…

Chapter 38: Today's morning

Másnap reggel arra riadtunk fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Egymásra néztünk.

- Edward! Két óra múlva indul a gépünk. Kész vagy? – Liam hangját hallottunk. Edward gyorsan felpattant megfogta a földön heverő boxerét, felkapta és odafutott az ajtóhoz, de nem nyitotta ki.

- Öm...igen. Mármint pakolunk. – fordult felém mosolyogva.

- Nem hiszem. Edward nyisd ki az ajtót. Ugye nem most keltél? Edward tizenegy óra van! – dörömbölt tovább.

- Nem már rég fent vagyunk. – intett, hogy kezdjek pakolni és kapjak fel valamit. – Tudom, már majdnem kész vagyunk. – a keze a kilincsen volt. Én a cuccainkat bedobáltam összevissza a táskáinkba, megfogtam a farmerom, egy bugyit, melltartót és egy ujjatlan pólót, majd, mint egy őrült berontottam a fürdőbe.

 Kint tényleg minden úgy nézett ki, mintha régóta pakolnánk...

 Igazából mintha egy tornádó csapott le volna.

Fél perc múlva hallottam, ahogy Liam bejön és kiakadva számon kéri Edwardot, hogy miért nem tudunk egyszer időben elkészülni. Ed gyorsan próbálta lerázni, addig én elmentem zuhanyozni. A ruháimat a tükör előtti polcra pakoltam és beléptem a forró zuhany alá. Hajat mostam és közben a tegnap estére gondoltam… Megtörtént. Komolyan megtörtént. Nem tudtam felfogni. Én, aki mindig azt hallgatta, hogy soha nem lesz pasija…most itt van Stockholmban egy ír ikerpár egyik felével, akivel tegnap vesztette el a szüzességét. Azt hiszem erre én sem számítottam.

Egy másik szempontból pedig, mint egy gondos anyuka szidtam magam. Megígértem Rékának, magamnak, anyáéknak, Bobnak és mindenkinek, hogy 16 éves koromig senkivel, erre tessék...még miközben magammal veszekszem is vigyorgok. A tegnap elképesztő volt. A hasam sem fájt már, a vágás is alig látszott. Lépéseket hallottam, valaki bejött a fürdőbe. Elhúzta a zuhanyzó ajtaját lágyan hozzámbújt.

- Szia. – mondta és megpuszilt. Minden kétségem elszállt.

- Szia. – néztem rá vigyorogva. – Lopod a vizem? – kérdeztem nevetve és ráirányítottam a tusolót.

- Nem, hanem megmentem a világ vízkészletét. – válaszolta mosolyogva. – A tegnap… - kezdte. A forró víz folyt közénk. A fürdő párás volt.

- Igen? – néztem rá. Elmosolyodott.

- A tegnap este volt életem legcsodálatosabb emléke. – mondta és megcsókolt. A forró zuhanyban lassan gördültek le rólunk a vízcseppek. Romantikus volt, de pár perc után elhajoltam tőle. Leemeltem a kezét a csípőmről és kiléptem a zuhanyból.

- Készülődj! – mondtam neki kacéran és kacsintottam egyet. Míg zuhanyzott felöltöztem. Amint kiléptem a fürdőszoba ajtaján rögtön hangosan énekelni kezdett, mint egy kisfiú.

- Edward, nem hangszigeteltek a falak! – ordítottam vissza neki nevetve, mire abbahagyta, majd újrakezdte. Bementem a szobánk „nappali részébe”, hogy összepakoljam a cuccokat normálisan. Johnnal találtam szembe magam, aki nagyban mosolygott rám.

- Hát igen, nem hangszigeteltek a falak… - kezdte és kacsintott egyet. Tuti elpirultam, ehhez nem vagyok hozzászokva. – Edet akartam megvárni a faggatással, de te is kezdheted. – mondta.

- Mindjárt végez. – válaszoltam. – Viszont segíthetsz pakolni. – ajánlottam fel és a kezébe dobtam Ed ruháit. Elnevette magát és percek alatt készen voltunk. – Kész. – mondtam elégedetten.

- Most már mesélhetsz. – ugrott mellém John és tágra nyitott szemekkel figyelt.

- Nem volt semmi… - mondtam, majd Edward jött ki a fürdőből egy szál fehér törülközőben.

- Szia John, hát te?

- Csak faggatom a barátnőd a tegnapról. – válaszolta.

- Nem volt semmi. – mondta Ed vigyorogva, amire én is elmosolyodtam.

- Ja persze, csak a falon keresztül lehetetett hallani mindent. – mondta nyelvet öltve és kisétált. Utána mentem és megkérdeztem merre van Réka, azt mondta, hogy levitte a csomagjait Liammel.

- Hát akkor ketten maradtunk. – mondta Ed és megint kezdte a puszilgatós játékát. Eltoltam magamtól.

- Mindjárt indul a gép. Siess inkább. – mondtam és megfogtam a csomagom és levittem a kocsiba. Liam már bent ült...

- Volt tegnap este valami amiről tudnom kéne? – hajolt hátra amikor meglátta, hogy bepakolom a csomagjaim.

- Valami volt, de nem kéne róla tudnod. – válaszoltam és visszafordultam. Visszaindultam a szobánkba. Edward épp a pulcsiját vette, puszit nyomtam az arcára majd bekopogtunk Johnékhoz. Az ajtójuk be volt zárva tehát már lementek. Mi is így tettünk. Edward a csomagtartóba pakolt majd beültünk. Mindenki tágra nyílt szemekkel nézett ránk.

- Nem tudtatok volna várni? – kezdte Liam, közben elindultunk a reptérre.

- Mivel várni? – tetette hülyének magát Ed.

- Tudod mivel. – válaszolta John.

- Nem te mondtad, hogy csináljuk?  - néztem furcsán rá. Ezzel viszont elárultam magunkat.

- Edward…Ha ezt bárki megtudja és esküszöm megöllek. – mondta Liam. Először azt hittem komolyan mondja, de a végére egész játékosan fejezte be.

- Büszke vagyok rád. – veregette meg Edward vállát John.

- Te komolyan? – nézett rám Ree. – Te komolyan? Te komolyan? – csak ismételgette a kérdést. Megfogtam a kezét és vigyorogtam, mint egy vadalma.

- Igen, komolyan. – mondtam. A repülőtérre értünk pik-pak. Úgy terveztünk mindent, mint múltkor. Minden jól alakult. A gépen most nem aludtam el, hanem végig Edet fürkésztem. Minden pici mozdulata lázba hozott. John meg is jegyezte, hogy megváltoztam.

- De kis csajos lett valaki. – nyaggatott. Egész után beszólogattunk egymásnak, nagyon jól elvoltunk. Ed csak mosolygott. Egyszercsak megszólalt a repülőgép hangosbemondója:

„Kedves utasaink a gép 10 percen belül megérkezik Írország légterébe. Kérjük utasainkat, hogy kapcsolják be öveiket és ellenőrizzék kézi poggyászaikat! Köszönjük.”

Micsoda? ÍRORSZÁG? Teljesen leesett az állam. Senki nem mondta, hogy Dublinba megyünk. Londonra készültem...

Chapter 36: YouOnlyLiveOnce & Chapter 37: Happens In The Dark

Chapter 36: You Only Live Once


Esteledett, már 11 lehetett. Úgy döntöttünk megnézünk egy filmet. John rendelt valamilyen kaját. Én és Ed már teli voltunk.

- Mit nézzünk? – vetette fel. – Horrort?

- Akkor egész este nem fogok aludni. – válaszoltam.

- Amúgy sem aludnátok. – kacsintott John, Ed meg hozzávágott egy párnát. A fiúk pár perc alatt kiverekedték magukat mi meg kerestünk egy filmet.

- Igazából szerelem? – kérdeztem.

- Nincs karácsony. – válaszolta Ree.

- P.S. I love you?

- Na nem. Nincs valami akció film? –kérdezte és beletúrt a fiúk filmes táskájába. Egy egész táska teli filmekkel.

- Na van valami ötlet? – lihegett az arcunkba John.

- Nincs. – mondtuk egyszerre.

- Ed neked van ötleted? – fordult John Edwardhoz.

- Horror, az bújós. – mondta mosolyogva.

- Akkor keress horrort. – mondta Réka és odaadta neki a táskát, én pedig leültem a tv elé és Edet kémleltem. Olyan tökéletes.

Ree és John pizsamába öltöztek. John pizsamája egészen szellősnek volt mondható. Alul egy Superman-es boxer, felül semmi.

- A pólód elfelejtetted? – csapott le rá rögtön Edward.

- Hahaha, vicces vagy. – mondta John röhögve. – Irigykedsz?

- Mire? – kérdezte meghökkenve Ed. – Erre? – mutatott John kockahasára. Ezek egészen biztosan nem komplettek. Ugyanúgy néznek ki, sőt John talán erősebb és izmosabb is. Majdnem egymásnak ugrottak megint, úgyhogy közéjük álltam.  

- Mindketten ultra szexik és helyesek vagytok, nézhetnénk filmet? – kérdeztem szarkasztikusan.

- Nicsak ki beszél. – kezdte John, Ed pedig levette a pólóját. – Te nem akarsz megválni a felsődtől?

- Nem kösz. – mondtam és Edre pillantottam. Már rajta sem volt felső. Mi ez valami kínzókamra? Türtőztetem magamat a szexualitástól erre tessék!

- Na majd én. – ugrott mellénk Réka és elkezdte levenni a felsőjét.

- Te mit csinálsz? – néztem rá meglepődve.

- Leveszem a felsőm. – mondta és levette. Még jó, hogy volt rajta melltartó komolyan. – Te jössz. – mondta nevetve. John és Edward arcán láttam az izgatottságot. Tetszett nekik a helyzet, de én türtőztetni akartam magam.

- Légy szí. – fordított maga felé Edward és bevetette a kisfiús mosolyát. Ezt a fegyvert be kéne tiltani, túl erős. Vettem egy nagy levegőt:

- Oké. – mindenki ujjongani kezdett. Lassan én is levettem a felsőm (bár a legkevésbé sem tartottam jópofának).

- Hűha. – mondta Edward miközben nem feltűnően a mellkasomat takaró piros melltartóm nézte.

- Akarunk még filmet nézni? – kérdezte nevetve John.

- Miért tartsunk inkább orgiát? – kérdeztem hülyén. Minden szempár rám szegeződött. Kínos csend lett majd tíz másodperc múlva mindenki elröhögte magát.

- Ha akarod. – lépett közelebb hozzám Ed. A kezét a derekamra tette, John csak úgy sasolt. Ed megint lassan puszilgatni kezdett, cseppet sem zavartatta magát, igaz rajtunk kívül „csak” két ember volt a szobában.

- Nem. Ezt már megbeszéltük. – mondtam határozottan, pedig annyira éreztem magamban a bizsergést, de nem.

- Mit beszéltetek meg? – hát igen Johnnak nem volt ínyére, hogy ellenzem a dolgot. Úgyis ezzel kapcsolatban akartam tőle kérdezni mikor megzavart minket Edward.

- Még várunk. – mondtam. Edre pillantottam. Szegényke nagyon szenvedett, bár nem hiszem, hogy e miatt. Ez ilyen fontos lenne neki? Kétlem.

- Mire vártok? Sült galambra? – nézett rám John. – Ha akarjátok, csináljátok. Egyszer éltek. - a hangulat megint érdekesre fokozódott. Johnnak teljesen igaza volt. Csak egyszer élünk. Egyetlen Egyszer...

Chapter 37: Happens In The Dark

Edwardra pillantottam, majd Johnra és Rékára, és leültem a kanapéra.

- Nézzünk horrort, az úgyis bújós. – mondtam mosolyogva és visszavettem a pólóm. A fiúk értették a jelzést. Értették, hogy valami. Talán engedem, hogy valami történjen...

Tehát a fiúk beraktak egy horror filmet, az örök klasszikusok egyikét a Fűrész 4-et. A fiúk és Réka is lassan visszavették a felsőjüket.

Kisebb koromban utáltam a horror filmeket és ez azóta sem változott. Szinte az egész filmet szorosan Edhez bújva töltöttem. A kezét majdnem eltörtem, olyan erősen szorítottam. Két óra szenvedés után megszólal Ed:

- Na, hogy tetszett?

- Ez lett a kedvencem. – mondtam szarkasztikusan és még mindig a karját szorítottam, pedig már a stáblista ment. 

John is válaszolt,

- Jó volt, de Reenek ez túl alacsony volt. Már a film felénél aludt. – a feje John bal vállára volt hajtva. Annyira összeillenek. Minketten sportosak, hülyék és egyszerre gondoskodóak és komolyak. Meg önimádók. Najó, nem. Imádtam őket, főleg a barátnőmet.

- Akkor mi megyünk lassan. – mondta Ed és a szorító karom lejjebb csúsztatta a kezére. Puszit adtam Johnnak és Rékának és mentünk. Csak pár méter volt a szobánk között, mégis történt azon pár méteren valami. A hotel folyosója kihalt volt, gyorsan beértünk a szobánkba.

Amint becsuktuk az ajtónk, szinte egyszerre egymásnak estünk. Edward gyorsan levette a pólóját és a bal kezével az arcomat simogatta a másikkal pedig a fejem mellett támaszkodott. Az én kezem a medencéjénél volt. A pólómat egyszerre lehúzta.

- Nem tudok várni. – mondta tüzesen mikor ledobta a ruháinkat a földre. A szoba sötét volt és izzott a levegő.

- Nem is kell. – mondtam, az ajka egy pillanatra sem hagyta el az enyémet. A kezemet a nyaka köré fontam ő pedig az arcomtól a derekamig csúsztatta a kezét. Megfordult a fejemben, hogy leállítom, de nem. Túlságosan benne vagyunk és érzem azt a bizonyos érzést. Edwardról leügyeskedtem a gatyát amin jót nevettünk, majd visszatérünk a tárgyra. A keze már a csípőmnél volt, a szánk szinte összeforrt. A jobb kezével kigombolta a gatyám, majd próbálta letolni, de egymást száját nem engedve csak nem sikerült a bravúr. 

Edward lelökött az ágyunkra és úgy tépte le rólam a nadrágom. Immáron csak fehérnemű volt rajtuk...pár pillanat múlva csak alul volt, ami takart minket. Az ágyon fordultunk hol ő, hol én kerültem felülre. Izzadni kezdtem. Mindenhol. Az érintése mámorba ejtő volt. Az ágyban tovább forgolódtunk és csókcsatát is vívtunk. Majd egy pillanatra megállt. A nedves haja az arcomba lógott és szelíden simogatott.

- Akarod? – nézett a szemembe. A holdfényben csillogtak az őzike szemei.

 Mondhattam volna nemet, de nem tettem. Az ajkai puhák voltak és édesek.

- Igen. – nyögtem, mire megcsókolt majd éreztem, hogy megszabadít a bugyimtól, hideg érzés fogott el. Letoltam a boxerét, majd pár másodperc múlva éreztem őt. Először alig fogtam fel. Az alsó részem beleremegett abba a pillanatba. A testünk egyszerre mozgott, az ágy majdnem leszakadt. Próbáltunk halkak lenni, de nem nagyon ment. A édeskedés közepette néha fájdalom is belém hasított, de nem érdekelt. A kezei a csípőmön és a mellkasomon voltak, az enyémek az alsórészén és a hátán foglaltak helyet. Egyre izzadtabbak kezdtünk lenni -szinte folyt rólunk a víz-, az idő és térérzékem teljesen elveszítettem, majd elérkezett az a pillanat. Egyszerre a kettőnk teste megfeszült, Edward hátába karmoltam és sikítottam amit, ő egy szerelmes csókkal próbált csitítani...

Pár percig így maradtunk majd leszálltunk egymásról és bebújtunk a takaró alá. Hozzásimultam, a forró, izzadt testéhez. Még soha nem éreztem magam ennyire a fellegekben. A mai este mindenért kárpótolt.

- Jó volt? – fordult felém. A sötétben csak az arca körvonalait láttam. Egyik kezét felemelte és kisodorta a vizes hajam a szememből.

- Életem legszebb estéje. – válaszoltam, a fejemet a mellkasára hajtottam és elaludtunk...

/bonus/Chapter 35: Dirty mind

- Igen. - bólintottam...

- Akkor jó. – mondta és elmosolyodott. Adott egy puszit. Nem akartam ellenkezni, de tudtam, hogy meg kell győznöm, arról, hogy titoknak kell maradnia a kapcsolatunknak. – Na meglessük Johnékat? – vetett végett a kínos csendnek.

- Meg ám. – mondtam nevetve és elindultunk a szomszéd szobába. Edward a fülét az ajtóhoz szegezte.

- Nem hallok semmit. – mondta, mire kinyílt az ajtó. Ő meg majdnem elesett.

- Helló édes testvérkém, csak nem hallgatózunk? – kezdte nevetve John. A haja lapos volt, de mikor elmentünk Ed szerint még fel volt állítva. Mondjuk Edwardé is lelapult...

- Ha mesélsz, nem hallgatózunk. – mondta vigyorogva Ed. John erre csak a fejét fogta.

- Jó menjünk. – mondta még mindig nevetve. – Fanny, szerintem te…izé bemehetsz. – mondta nehezen John, de próbált kedves (vagy valami olyasmi) lenni. Bólintottam. Ednek adtam egy puszit és berontottam a bűnös szobába. Réka az ágyon feküdt kibontott hajjal.

- Gondoljak rosszra? – ugrottam mellé. Mire ő csak nevetve a fejére húzta a párnát.

- Gondolj amire akarsz. – mosolygott. A fantáziám beindult, de nem akartam faggatni. Vártam pár percet amíg magától megered a nyelve. Úgysem bírja ki. Igazam is lett.

- Szóval az volt... – kezdte pirulva – hogy semmi. – nevetett.

- Mi? – hogy érti, hogy semmi?!

- Csókolóztunk és ennyi. Miért mire gondoltál? – kérdezte tetetett meglepettséggel.

- Na vajon mire? – néztem rá nagy szemekkel. Erre a fiúk toppantak be a szobába.

- Nem hiszem el. – mondta Ed és leült mellénk. – Nem volt semmi és pirulva meséltek. Ez egyszerűen… - kereste a szavakat- nem vall rád Jawn.

- Talán én is lehetek szerelmes. – mondta boldogan és Ree-re nézett. – Na és veletek mi volt? – nézett kérdőn rám. Mire Edre néztem ő meg Johnra. – Ennyire durva? – kérdezte röhögve.

- Ha a semmi olyan, ami neked durvának számít. – mondta kedvetlenül Edward és bement a fürdőbe. Láttam, hogy valami nem oké vele. Utána akartam menni, de John akart velem beszélni. Uh…

- Szóval. – kezdte. Kimentünk az erkélyre, mert négyszemközt akartunk beszélni. – Tudod, hogy Edward nagyon szeret. Még soha nem láttam ilyennek, mint most. Nagyon boldog és laza, ez egy hónapja teljesen másképp volt. A lényeg, hogy köszönöm és… - elcsuklott a hangja. – Tudnod kell, hogy a karrierünk per pillanat fontosabb, mint a csajozás…mint a szerelem. – közölte. Nem nézett a szemembe.

- Ezzel mit akarsz mondani? – néztem rá, de ő kikerülte a tekintetem.

- Hogy… vagy maradj és csináld jól…vagy menj. – nyögte ki végre. Nem tudtam mit reagálni, könnyes lett a szemem.

- Én próbálok mindent jól csinálni, de mindig van valami dráma. Bármit teszek. Bocsánat, én ilyen vagyok. Sajnálom. – mondtam rekedt hangon, el akartam fordulni, de John megölelt.

- Nem baj, minden rendben lesz, csak ügyelj magadra, oké? – súgta halkan a fülembe. Megkönnyebbültem, azt hittem ordítani fog vagy valami hasonló. Elengedtük egymást, megtöröltem a szemem és tanácsot akartam kérni tőle olyan ügyben.

- És John, van egy kis baj, ha lehet így fogalmazni… - kezdtem és közben a talajt bámultam. Elég kínos ezt a barátom ikertestvérétől megkérdezni, de a kínosság a specialitásom. 

- Igen? – nézett rám komolyan. – Mi van? – kérdezte aggódva.

- Az, hogy – Edward lépett mellénk.

- Mizu? – nézett ránk. Mindketten mosollyal válaszoltunk és visszamentünk a szobába. A nagy kérdésem elmaradt, de nem is baj. Ez a sors akarata…vagymi... 

Chapter 34: Make public our relationship? No!

elkezdte letolni a ruhám pántját...

Még sose éreztem ilyen ezelőtt...még soha nem volt ilyen bizsergés a hasamban...és nem csak ott, hanem mindenhol.

 De eltoltam magamtól. Ő ellépett, majd vissza és újrakezdte.

- Edward, ne most. Légy szí. – mondtam és a kezem a mellkasára tettem. A szíve hevesen vert, egymás szemébe néztünk. Láttam a szemében a vágyat és a szenvedést az utóbbi mondatom miatt.

- De… - lenézett a földre, majd újra a szemembe és elmosolyodott. – Rendben. – én is elmosolyodtam és adtam neki egy puszit. Tudta, hogy nem váratom soká, mert én is ugyanannyira akarom, mint ő.

Ezek után átakartunk menni Johnék szobájába, de úgy ítéltük meg, hogy most ne zavarjuk meg őket, bármit csinálnak.

- Szóval éhes vagy? – nézett rám Edward. Bólintottam. – Van itt egy sushi bár, ha gondolod benézhetünk. A válaszom egy ölelés volt. Valahogy a néhány perccel ezelőtti események nagyon felkavarták a gondolataimat. Itt van velem a világ legtökéletesebb fiúja, akiért évekig bármit megtettem volna, akar és én elutasítom. Nem vagyok komplett. Tudom, helyes a döntés, de mégis valami fúrja az oldalam. Vele akarok lenni és nem engedni.

- Hé, nyugi. – mondta meglepődötten az ölelésemre és hosszan megszorított.

Elindultunk a sushi bárba.

- Emlékszel az „fiús” randinkra? – kérdeztem mosolyogva miközben a kezét fogtam. Az utcákon csak pár ember volt és csak a lámpák világították Most azért nem ismerték fel, mert jó álcája volt és este volt.

- Amikor fiúnak öltöztettelek? – fordult felém mosolyogva. – Igen.

- Az volt a második randink, nem? Akkor is sushit ettünk… - ekkor valami olyan érzés fogott el, amit soha nem akartam átélni. Az, hogy megszakadna a szívem, ha nem láthatnám és nemsokára mindenképp vissza kell mennem Budapestre. Nem fogom túlélni.

- Igen... – észrevette, hogy baj van – Minden oké? – állt meg még mindig a kezemet fogva.

- Persze. – mondtam. – Csak soha, de soha nem akarlak elveszíteni. – suttogtam halkan, mire magához húzott és lágyan megcsókolt.

- Nem is fogsz. Soha. – suttogta a fülembe. A szívem egyre hevesebben vert, majd lassan elengedtük egymást. Tovább indultunk.

- John és Leem nem haragszik rám? – kérdeztem komolyan.

- Nem. Vagyis nem igazán értem őket. Nem a te hibád volt… - kezdett vigasztalni.

- De ha nem az én hibám volt, akkor Rékával miért nincs sose botrány?

- Ez bonyolult. Ő sokkal visszahúzódóbb. Meg, te más vagy. Különleges. – mondta határozottan és gyengéden megszorította a kezem. – Megérkeztünk. - léptünk be egy vörösre festett szobába. A hal illat átjárta a teret és a falakon festmények voltak. Tökéletes hely volt.

- Két személyre. –mondta a kiszolgálónőnek kedvesen Ed. Egy csendes részen kaptunk helyet. Jót beszélgettünk és hülyéskedtünk, mint általában. Edward elkezdte mondani könnyes szemekkel, hogy mennyire sajnálja azokat a halakat amikből sushi készül.

- Meghalnak, igaz. De a szádban végzik, szóval annyira rossz nem lehet. Megéri. – mondtam nevetve. Nagyon nevettünk, majd lassan visszamentünk a hotelba. Körülbelül 2km kellett sétálnunk-ami sokkal kevesebbnek tűnt visszafelé, plusz Edward nagyon aranyos kapucniban. 

Mikor visszaértünk Ed első gondolata Johnék voltak, de Liam állított meg minket a szálloda folyosóján.

- Mindenhol kerestelek titeket! Hol a francban voltatok? –kezdte

- Ettünk, miért éhes vagy? – koptatta le Ed.

- Igazán vicces vagy Edward Grimes. Inkább a barátnőcskédre ügyelj, jó? – vágott vissza Liam. Erre Ednek majdnem eldurrant az agya. Kinyitotta a szobánk ajtaját és beküldött. Bentről halkan hallottam mit mond neki. Nem akartam hallgatózni, de sikerült.

- Miért kell neked mindig bántanod? Miért? Szegény teljesen ki van, már majdnem haza ment! – kezdte mérgesen Ed.

- Miért? Képzeld, azért mert elcseszi a munkád! És nem csak a tiéd, hanem Johnét és az enyémet is! Egyetlen hülye csitri, mikor bárkit megkaphatnál!

- Hülye csitri? Tudod mit? Amint visszaérünk Dublinba nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunk! – a vita véget ért. Edward bejött a szobába és becsapta az ajtót. Próbáltam úgy tenni, mintha nem hallottam volna semmit –nem ment. Csak ültem és néztem magam elé. Ha nyilvánosságra hozzuk, akkor az egész világ erről fog beszélni. Mindenki. Minden lány utálni fog engem és őket is. A karrierjüknek vége lesz. Nem hagyhatom.

- Hallottad? – hajolt közel az arcomhoz és nézett rám nagy szemekkel. Ilyen szép szemeket még soha nem láttam, csodálatos érzés.

- Igen. - bólintottam...

Chapter 33: I told you I was trouble with my bad beahviour

segélykérően néztünk...

- Semmi, semmi. – dünnyögte Ed és a tányérjába túrt a villájával, én is hasonlóképp tettem.

 Liam újrakezdte a mondandóját.

- Semmi? Akkor ki volt az a idézem „ribanc” – még szép hogy rám nézett – akivel elmentél sétálni és jelenetet rendeztetek? – John szemei elkerekedtek

- Mi van? – kérdezte John kiakadva.

- Mondom, hogy semmi nem volt! – vágta rá Edward.

- Jelenetet rendeztél? – nézett rám John.  Lehajtottam a fejem.

- A csaj ellökött és lekurvázott…nem én –kezdtem szelíden a földet bámulva.

- Miért kell neked mindent elcseszned? – rivallt rám John.

- Ebből elég! – szólt közbe Edward. – Ő semmiről sem tehet, ha az a csaj nem jön balhézni akkor semmi nem lett, volna!

- És még neki adsz igazat? – kérdezett vissza Liam. Közbe kellett szólnom.

- Oké, elég. Mindenről én tehetek. Tudom. Most elmondom nektek is amit elmondtam Edwardnak. – Ed és Ree nagy szemekkel nézett.

- Halljuk. – mondta Leem és John szinte egyszerre

- Mindig van valami balhé velem. Bármit teszek, ti meg most vagytok a karrieretek csúcsán. A legjobb lenne, ha elmennék. Mennénk… - könnyezni kezdett a szemem. – Sajnálom. – kirohantam az étkezőből, fel a lépcsőn a szobánkba és leborultam sírni. Nem a legjobban oldom meg a stresszhelyzeteket...

Gőzöm sincs mit csinálok rosszul. Miért kell mindig ilyeneknek történnie? Miért? Miért? – ajtónyikorgást hallottam. Réka lépett be és ült le mellém az ágyra. Nem mondott semmit csak megölelt és azt súgta a fülembe, hogyha úgy érzem jónak akkor megyünk. Ránéztem a könnyes szemeimmel és bólintottam. Átöltöztem pizsamába és kidőltem. Haza akartam menni.

~

Másnap Ree mellett ébredtem. Kint esett az eső. Körülnéztem a szobában Edward nem volt sehol. Nagyott dobbant a szívem. Lassan felkeltem és elmentem mosakodni, felöltözni és készülni a napra.

Ree felébredt és átment a fiúkhoz a másik szobába. Bent nem volt senki, csak egy papír ezzel a felirattal:

„Elmentünk fellépni. Öt körül jövünk. Puszi, John.”

Tehát egyedül vagyunk. És egyedül is leszünk még vagy hét órán keresztül. Ree felakart vidítani, úgyhogy elmentünk és megnéztük Stockholmot. Nagyon szép hely volt….

Najó. Őszintén? Annyira nem volt nagy durranás.

Ami viszont igazán tetszett az egy óriási pláza volt ami telis-teli volt butikokkal. Mindenféle bolt volt itt, úgyhogy Rékával sikeresen a maradék pénzünket is majdnem sikerült elköltenünk. Jó volt nem gondolni a balhékra és a veszekedésekre...

- Te ember, mennyi az idő? – kérdeztem miközben banános-epres Smoothie-t  szürcsöltem. Minden kezem tele volt zacskókkal. Volt minden féle, kicsi, nagy, papír, műanyag. Majd' leszakadt a kezünk.

- Ember? Hol? – kérdezett vissza nevetve – 5:10 van. – egymásra néztünk. Basszus. Elkéstünk. Fogtunk egy taxit és amilyen gyorsan csak lehetett a 10 zacskóval a kezünkben a hotelhez fuvaroztattuk magunkat. Felrohantunk a szobánkba és beestünk az ajtón.

- Helló, hát ti? – nézett ránk egyszerre John és Edward. Viccesen nézhettünk ki vörös arccal és csomó cuccal.

- Hát mi vásároltunk. – lépett Johnhoz Ree. Én meg csak besonfordáltam észrevehetetlenül.

- De cool cuccok. – vigyorgott John miközben Ree zacskóit kutatta át. Edward a hátam mögül megölelt és kivette a szatyrokat a kezemből.

- És te mi jót vettél? – kérdezte és ő is megnézte, hogy mikre költöttük el a pénzünket.

- Hűha… - mondták mikor már vagy 5 perce csak a ruháinkat nézték. Ree és én már rég leültünk a kanapéra. Edward mellénk ugrott  és egy csipkés fehérnemű volt a kezében, amit én vettem. Kínos, kínos, kínos!

- Ezt ma estére vetted? – fordult felém és az ölembe rakta a bugyit és a melltartót. Majd kisfiús vigyorral visszafutott Johnhoz.

- Elég már, menjetek! – mondta nevetve Réka és John próbálta levakarni az Women’secret-es zacskónkról.

- Szerintem mi menjünk. – mondta John és megfogta Ree kezét. Én meg csak ültem egy rózsaszín csipkés bugyival a kezemben egy kanapén.

- Jó ötlet. – vágott vissza Ed és kacsintott egyet. John és Réka rám mosolygott és kimentek a szobánkból.

Edward hozzám lépett.

- Na, mihez lenne kedved? – kérdezte és magához húzott, majd a csípőmre tette a kezét. A tegnapi után nem hittem, hogy bármi történhet még... A puha szája az enyémhez tapadt, a szívem a fellegekben volt, de a hasamnak közbe kellett szólnia. Egy hatalmasat korgott.

- Valaki éhes? – elengedtük egymás ajkát és elmosolyodott.

- Egy kicsit. – mondtam és késztetést éreztem, hogy megcsókoljam újra.

- Mikor ettél utoljára? – kérdezte mikor egy pillanatra elengedtük egymást, majd újra csókolóztunk. Nagyon tetszett ez a társalgási forma.

- Dél körül. – válaszoltam. A keze feljebb kezdett emelkedni. Az érintése varázslatos volt, a csípőmtől a derekamig ment, majd megállt. Végül lassan a vállamhoz ért, ahol elkezdte letolni a ruhám pántját...

Chapter 32: Troublemaker

A szőke csaj felém fordult...

- Te meg mit állsz ott? Talán azt hiszed, hogy érdekled Edwadrdot és csak simán idejön hozzád? – úgy tettem, mintha nem hallanám. Igazán nem vagyok drámaképes állapotban. De ő nem adta fel. – Hé! Hozzád beszélek te ribanc! Mit képzelsz magadról? – mit is képzelek, hogy egy helyben állok...  A végén (hiába nem érdekelt) visszaszóltam.

- Azt hiszed ismersz? Képzeld, nem úgyhogy akár el is húzhatsz. – mondtam oda neki mosolyogva. De a csaj nem hagyta annyiban. Felém jött és ellökött. Na pont ez hiányzott. Már majdnem meg is ütött volna, de Edward sietett mellém.

- Elég legyen! – felsegített – Jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Igen, persze. 

- Na nézd már! Edward ez a csaj azt hiszi fontos neked! - kezdte újra a csaj. Vajon minden svéd lány ilyen balhééhes? 

- Képzeld, hogy az. Fontosabb, mint ti összesen! – nagyon mérges lett. – Gyere menjünk. – megfogta a karom és elindultunk a hotelbe. A fanok csak álltak ledöbbenve. Senki nem jött utánunk.

Csöndben mentünk a hotelig, nem szóltunk semmit. Egymásra sem néztünk.

Míg a hotelbe értünk magamat szidtam. Jobban átgondolva mindent elrontok. Mindent. Kész csoda, hogy Edward nem utál még...

Felértünk a szobába, vagyis Edward beviharzott, én meg csöndben leültem egy székre. Nem mondtunk semmit, Ed bekapcsolta a gépét és nagyon gyorsan elkezdett gépelni valamit. Majd pár perc múlva felém fordította a gépet.

- Látod ezt? – egy jedsecret volt. Az állt benne, hogy a fiúk nem engedhetnék meg maguknak az ilyen ribancok (jelen esetben én) lányok közelségét és hogy csak kihasználom meg hasonló dolgok. Nagyon fájt, hogy ilyenek mondanak.

- Igen és bocsánatot szeretnék kérni… Tudom, mindent elrontok és ez így nem jó. Csak egyszerűen nem tudok normális lenni. – mondtam őszintén lehajtott fejjel.

- Nem a te hibád. – mondta kedvesen. – Csak óvatosabbnak kell lennünk. De mostmár úgyis mindegy. –elmosolyodtam és komolyra váltottam a hangnemet.

- De Edward. Azt tudnod kell, hogy bármikor azt akarod, hogy elmenjek, akkor én elmegyek. Igazán nem akarom tönkretenni a karriereteket.

- Nem teszed… De tudod mit? Az sem érdekel, ha elrontod. Mert, tudom, hogy nem régóta ismerjük egymást, de akkor is. Benned valami van, amit még sosem éreztem. – felállt és felém jött, mire én is felálltam. Gyengéden megfogta a derekam és közelhúzott magához. Az ajkaink összefortak és a nyaka köré fontam a kezem.  Pár perc múlva elengedtük egymást, de továbbra is egymás kezét szorítottuk. Leírhatatlan élmény volt. Pár perce sírhatnékom volt, most pedig beléptem a hetedik mennyországba. 

A szívem hevesen vert. És neki is. A kezemet a mellkasára tette.

- Ez miattad van. – mosolygott kacéran. Még utoljára megöleltük egymást majd átmentünk Johnékhoz, de nem találtuk őket.

- Biztos esznek. – mondtam és elindultunk az étkezőbe. Kézen fogva mentünk. Mikor leértünk szinte rögtön kiszúrtuk Rékát és Johnt. Épp nagyon nevettek valamin.

- Helló. – mondtuk Eddel.

- Hogyhogy csak most? – nézett ránk John. – Hm? – kérdezte a szemöldökét húzogatva.

- És veletek mi volt? Az engem jobban érdekelne. – kérdeztem én is a szemöldökömet húzogatva Johnra nézve.

- Te mióta vagy ilyen perverz? – nézett rám röhögve.

- Amióta megszületett. – mondta Réka. Mind nevetni kezdtünk. Pár perc múlva Leem is befutott.

- Fiúk, mi volt ez a nagy őrület odakinn? Láttátok miket írnak ki a rajongók? – rögtön ezzel kellett kezdenie…király. Lassan Eddel egymás felé fordultunk és segélykérően néztünk...

Chapter 31: Show me your pop rocket!

Nagyon édesek lehettünk... Hosszan szorítottuk egymást majd megszólaltam:

- Amúgy szerinted fognak valami „olyat” csinálni? – néztem rá és közben leültem az ágyra. Ő meg mellém.

- Hát… - nézett rám elmosolyodva. – Nem tudom. Johnnak eléggé tetszik Réka és ugye ő már 15, szóval…ki tudja. – mondta.

- Mert már tizenöt? – néztem rá. – Tudod attól, mert én 14 vagyok attól mi is csinálhatjuk. – közöltem. Lazán akartam és nem így mondani, de hát nincs mit tenni. Kimondtam. Pedig csak egy kósza gondolat volt. Csönd következett, majd ránéztem.

-Hmm…Igen? – mosolyodott el – Úgy gondolod? – kacsintott egyet és elment a cuccaihoz. Először a sajátját kezdte el kipakolni. Előkerült sok Jedward holmi…és a kedvencem. A Victory-s zakó.

- Úristen. – mondtam mikor megláttam.

- Mi az? – nevetett, de nem értette mi bajom van.

- Ez a Victory-s zakó…úristen, de imádom rajtatok. – mondtam mosolyogva. Igazi fangirl lehettem.

- Akarod, hogy ebben lépjünk fel holnap? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. – vágtam rá és megöleltem. Valahogy túl nagy erővel rugaszkodtam el és letepertem szegényt. Egymáson feküdtünk a földön. Egyszerre csak John lépett be.

- Hé Ed, gyertek már. – kezdte el majd meglátott minket. Mi gyorsan elugrottunk egymástól és nevettünk. – Oké gyerekek, ezt most nem láttam. – mondta és kacsintott. Ed gyorsan felállt mellé.

- Akkor kaja? – nézett Johnra figyelem elterelésként.

- Igen, de szerintem lesz itt még más is. – mondta és kilépett az ajtón. Én meg csak nevettem.

- Ne vedd komolyan. – mondta röhögve.

- Persze. – mondtam és felálltam. – De ha kaja van akkor kéne valami viselhető ruhát szereznem.

- Ugyan már, jó vagy így. – mondta és közelebb húzott magához – Gyönyörű vagy! – tuti nagyon elvörösödtem, eddig mindig csak az ellenkezőjét hallottam.

- A végén még elájulok a bókjaidtól. – mondtam nevetve. – Akkor is átöltözöm! – vágtam rá fancsali képpel, ő meg csak nevetett és lefeküdt az ágyra. Én meg kerestem valami csini rucit. A választásom egy aranyos kisruhára esett. Raktam magamra egy kis sminket, parfümöt és készen voltam.

- Hűha. – mondta Ed mosolyogva. – Itt valaki nagyon kicsípte magát! – puszit adott és lassan átballagtunk a szomszédba, Rékáékhoz.

- Na szerinted mi van bent? – kérdeztem röhögve az ajtójuk előtt.

- Most megtudjuk. – mondta és egy határozott mozdulattal benyitott. – Meglepetés!

John és Réka éppen csókolóztak (vagy valami hasonló) mert mikor beléptünk gyorsan elugrottak egymás mellől, pont mint mi. De cukik.

- Hoppácska! – mondta nevetve Ed, mikor meglátta őket. – Lebuktatok!

- Nagyon vicces Eddy… - dünnyögött John. Én csak vigyorogtam és kivettem a kilincset Ed kezéből és becsuktam az ajtót.

- Na! Engem érdekelt volna… - kezdte kisfiúsan és bevetette a cuki kis mosolyát.

- Nem. Most pedig menjünk innen. – közöltem mosolyogva és a kezénél fogva húzni kezdtem az étterem felé, de ő megállt.

- Te figyelj… - nézett mélyen a szemembe – nekem nincs kedvem kajálni. – a nagy zöld szemeibe és a tekintetébe szinte beleremegett a térdem.

- Akkor?

- Menjünk sétálni. – vetette fel, úgyhogy visszamentünk a szobánkba és felvettünk valami melegebb ruhát.

- Nem félsz hogy felismernek? – vonakodtam.

- Őszintén, egy kicsit aggódok, de ha veled mehetek... – mosolyodott el.

Ígyhát lassan elindultunk. Kimentünk az utcára és –balszerencsénkre- 40 méter után fanok vettek körül minket. Minden csaj ilyeneket ordítozott:

„I LOVE YOU SO MUCH!” „SHOW ME YOUR POP ROCKET!” vagy pedig csak ’szimplán’ képet követeltek. Engem meg teljesen elsodortak. A végén már vagy 30 ember állt körülöttünk. Én csak szimplán álltam és vártam. Edet fürkésztem, már amikor épp nem álltak negyvenen előttem. Egyszerre egy szőke csaj fordult felém, a tekintetével ölni tudott volna...

Chapter 30: Kissing game

Edward még utoljára ránk mosolygott és elváltak útjaink. Először elmentünk Liammel a csomagokért. Persze, az enyém és a fiúk kivételével. Aztán Liam kivitt minket a kocsihoz. Beültünk. Egy kicsit kínosan éreztük magunkat. Egy hatalmas fekete gépjármű. Csak ültünk csöndben, ketten. Leem visszament a fiúkért.

Rékával nem bírtuk a csöndet és elröhögtük magunkat.

- Te tudod…én szeretlek. – öleltük meg egymást szorosan.

- Én is. – mondtam és megpusziltam – És mi van veletek? – kérdeztem perverz nézéssel.

- Mármint kikkel? – értetlenkedett.

- Veled és Johnnal. – húzogattam a szemöldököm.

- Hát semmi… - mondta és elpirult. Olyan aranyosak.

- Ja persze. – mondtam „nem hiszek neked” arccal. Elröhögtük magunkat. Nem sokkal később, pár perc után már a fiúk közeledtek a csomagokkal és persze Liammel. 

- Hé csajok! – szállt be hozzánk Edward. És (bár nem volt a mi stílusunk) csókolóztunk. Egyszerűen isteni volt.

- Köszönjük Edward, mindjárt hozom a felmosót. – röhögött John.

- Hahaha, na mi van irigykedsz? – vágott vissza. Réka és én már szakadtunk a röhögéstől.

- Nem tudod hogyan kell ezt rendesen csinálni! – nevetett John és leült a másik oldalra, azaz Ree mellé. És megcsókolta. Én…teljesen ledöbbentem. Jó értelemben, de csak úgy néztem.

- Nem rossz. – mondta Ed. – Ezt figyeld. – mondta és úgy csókolt meg, mint még soha. A keze a nyakam körül volt és közelhúzott magához. Forró és puha volt a szája.

- Persze, na majd megmutatom… - kezdte John, de Leem szakította félbe.

- Skacok! Azért itt még lehetnek paparazzik. Nyugi! Mindjárt a hotelben leszünk, eszünk és utána azt csináltok a szobában amit akartok! – mondta. Hűha, kibukott. De nem érdekel, ez nagyon cuki játék.

- Jójó. – mondták vigyorogva a fiúk.

- Azért a szobában folytathatjuk. – vigyorgott John és pacsiztak Eddel. Majd Edward mélyen belenézett a szemembe, mintha mondani akart volna valamit. A szeme csillogott és ki voltak tágulva a pupillái.

- Amúgy hány éves is vagy? – jött a kérdés Réka felé, Johntól. Ő a csók és a szerelem miatt eleve vigyorgott, most is vigyorogva felelte a tizenötöt. Igen, ő idősebb egy évvel, mint én. Mellesleg a válaszára John megjobban vigyorgott.

- Ti fiúk, ha az 500 000-es videót akarjátok újra megcsinálni a szobátokban pucéran, amikor mi is ott vagyunk akkor lesz khmkhm… - mondtam tipikusan olyan nézéssel mire mindenki elkezdett röhögni. Még Liam is elmosolyodott.

Lassan megérkeztünk a hotelhez. Gyönyörű Hilton hotel. Ötcsillagos.

- Na akkor cuccoljunk. – kezdtem mikor kiszálltunk a kocsiból.

- Majd én. – mondta Edward. Megint hozta a csomagom. Aranyos, hogy ennyire félt, nehogy bajom essen.

- És ki-kivel alszik? – Liam mindig a legjobb időpontban teszi fel a kérdéseit. Síri csönd lett. Mindenki csöndben állt, majd elnevettük magunkat.

- A leggazdaságosabb az lenne, ha mind egy szobának aludnánk! – vette fel John nevetve.

- Ja persze, fürödni, ne fürödjünk együtt? – hülyéskedett Ed. Nagyon király eddig Svédország. Minden pillanatban röhögő görcsöm van.

- Van három szobánk. Egy az enyém. – mondta Liam.

- Ki alszik velem? – kérdezte vigyorogva John.

- Tolonganak a jelentkezők. – röhögött Ed.

- Majd én. – mondta Réka nevetve. Amire az volt a válaszom, hogy nagy kigúvadó szemekkel meredtem rá. – Miért baj? – nézett rám.

- Nem, csak hát. – összezavarodtam. Erre nem számítottam.

- Majd alszol velem. – húzott magához Edward.

- Benne vagyok. – vágtam rá vigyorogva. És besétáltunk a szállodába. Megkaptuk a kulcsokat és felmentünk a szobákba.  Miénk és Rékáék szobája egymás mellett volt. Liam szobája egy kicsivel arrébb. Szóval „elbúcsúztunk” és megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk az étkezőben.

- De jó ez a szoba. – ugrottam fel az ágyra. Kicsit húzódott a hasam, de nem érdekelt. Ed lerakta a cuccokat és mellém ugrott. Megcsókoltuk egymást az ágy tetején. Igazán édesek lehettünk...

Chapter 29: Sweet Sweden

- Nane. – kerekedtek el  a szemeim. – Ez…Ez egy….Úristen. – annyira megörültem. Az ajándékom egy i Phone volt. – Köszönöm, te vagy a legjobb. – mondtam és puszit adtam neki. Ezekután gyorsan mennie kellett én meg barátkoztam az új telefonommal. Egy-kettőre belejöttem.

Másnap korán keltünk, mert hétkor indult a gép. Nagyon izgatott voltam, de alig bírtam menni. A kocsiban a repülőig átkellett beszélnünk azt, hogy titokban maradjon a kapcsolatunk.

- A legjobb lesz, ha a bejáratnál kiteszünk titeket és előre mentek. A fanoknak kell, minimum 15 perc. – mondta Liam.

- És amikor leszállunk? – kérdeztem

- A legjobb lesz, ha akkor mi megyünk előre és akkor talán megússzátok a lökdösődést. – mondta John kedvesen.

- Ha baj történne, csak hívjatok, oké? Szeretlek. – mondta Edward, puszit adott és fékezett a kocsi. Kivettük a csomagjainkat Rékával és elindultunk.

Úgy 500 métert kellett sétálni a bejáratig, ahol egy óriási csapat rajongótábor állt. Csak fiatal lányokból. Egyszerűen… félelmetes volt. Ügyet sem vetettek ránk. Szerencsére.

Leadtuk a csomagjainkat és pár perc múlva hatalmas üvöltözésnek és sikongatásnak lehettünk tanúi. Igen, megérkeztek a fiúk. Olyan kedvesek voltak mindenkivel, közvetlenek és mosolygósak. Nem látszódik rajtuk, hogy bajuk van.

Nemsokára Liamot láttuk meg. Épp vitte a fiúk csomagjait, hogy leadja. Mi még elmentünk mosdóba és követtük őt. Amikor meglátott minket, csak biccentett és jelzett, hogy szálljunk fel a repülőre. Így is tettünk.

„Kérjük utasainkat a SWE0105 járatára való felszállást tegyék meg a következő 7 percben. A repülő indulásra kész!” –hangzott a bemondó. Első osztályon ültünk, Réka, én, Liam…és Edward meg John sehol. Kezdtünk aggódni.

- Hívjam? – fordultam Liam felé.

- Nem kell…ide érnek ők.

„A SWE0105 járat megkezdi a felszállást 3 percen belül” –hangzott újra a bemondó.

- Most? – fordultam megint csak felé.

- Rendben. Hívd. – már elővettem az újdonsült mobilom és hívtam volna Edet, de abban a pillanatban felszálltak a repülőre.

- Ez kemény volt. – kezdte John – Ezek a fanok már nem is rajongók, szinte már megszállott őrültek!

- Ja. – mondta Ed és leült mellém. Elmosolyodtam. – Hogy vagy? – kérdezte és puszit adott.

- Egészen jól. – mondtam és elmosolyodtam.

A repülőn egy„sort” foglaltunk el, ha lehet így fogalmazni. Első osztályon voltunk. A következő sorrendben ültünk: Liam (az ablaknál), John, Réka, Edward és én. Ez volt életem második repülése.

És ekkor jutott eszembe a legfontosabb dolog.

- Te jó ég. – mondtam ilyedten, a szüleimnek elfelejtettem szólni! Ki fognak nyírni! Úramatyám!

- Ree! Apud tudja a dolgot? – néztem rá kérdőn.

- Igen és ő elengedett.

- És a szüleim…? – kérdeztem remegő hangon.

- Nekik is szólt. Nyugi! – mondta Ree. Istenem, de megkönnyebbültem.

Az utazás további része csendesen telt. Ed, Réka és John nagyon aktívak voltak. Végig röhögték az utat. Nagyon jól elvoltak. Én meg csak elaludtam Edward vállán. Igen, izgalmasan telt életem első-második repülése.

A leszállás annál jobban felrázott.

- Hé baba, leszállunk. – ébresztgetett Ed gyengéden. Lassan pislogni kezdtem és felfogtam hol vagyok. Ez az alvás jól jött. Feldobott és felpörögtem.

- Skacok, a leszállás hogy lesz? Vigyáznunk kell! – közölte Leem.

- Nem kérhetjük Rékától hogy megint cipelje mind a kettőjük cuccát. – mondta Ed.

- Akkor mi lenne, ha szimplán mi hoznánk a cuccod? – nézett felém John.

- Oké, persze. – mosolyodtam el.

- John, te menj oda a fanokhoz, addig én megvárom a táskákat. Csajok, ti menjetek előre Leem-mel a kocsihoz. – mondta Ed.

- Oké, akkor mi szálljunk először? – kérdeztem.

- Inkább mi. – mondta John.

- Oké.

Szóval elindultak. Először Liam majd a fiúk és mi. Ahogy kiléptek a repülőből kivezető kis folyosón óriási sikoltozás hallatszott: „J to the E to the D to the WARD! PLANET JEDWARD!”

 Igen, a régi szép idők. Egy éve mit meg nem adtam volna, hogy láthassam így a fiúkat. Minden álmom ez volt. És most… uramatyám, minden megváltozott.