Chapter 47: Airport and go

- Készen vagyok. - állított be mögülem Réka. Nagyon örülök annak, hogy támogat. Hogy számítok neki. Ha meghalnék, talán csak neki hiányoznék. Színlelve elmosolyodtam és hívtunk egy taxit. Ree mondta, hogy hagyott egy cetlit Johnnak és a családnak, hogy köszönünk mindent és egyebek. Ja persze. Kösz, hogy kismillió darabra törted a szívem, tényleg nagyon nagyon jól esett. Kösz még egyszer.
Kisvártatva megérkezett a taxink. Beraktuk a cuccainkat a csomagtartóba és Réka beült az anyósülésre én pedig hátra.
Unott és rezzenéstelen arccal hallgattam végig ahogy a reptérre vezető úton Réka hol hozzám, hol a sofőrhöz beszél mindenféléről.
Nem tudom mennyi idő telhetett el mire odaértünk, de hogy egy örökkévalóság, az biztos. A reptérre érkezve kikászálódtam a kocsiból és meglepve tapasztaltam, hogy esik. Még mindig. Semmilyen esőkabát vagy pulóver nem volt rajtam így csak kikaptam a bőröndöm a taxiból, megvártam Rékát ahogy fizetett és már futottunk is be a zárt épületbe. Eléggé eláztunk ezen a pár száz méteren. Mintha érdekelne.

A legközelebbi pénztárhoz ballagtunk.
- Jó napot, két jegyet szeretnénk a legközelebbi Londonba induló járatra. - mondtam a nőnek határozottan. Nem volt valami szimpatikus. Elég rossz szemmel nézett ránk.
- Sajnálom a kedves hölgyeket az összes londoni járatot töröltek a mai napra. - válaszolta egyhangú ír akcentussal. Ennél balszerencsésebbek lehetünk még?
- De hát miért? - értetlenkedtem.
- Az nem tartozik magácskára, de elmondom, hogyha figyelték az időjárás jelentést akkor hallhatták, hogy hatalmas vihar közeledik, így nem engedhetünk egy gépet sem felszállni. - biccentett erőteljesen és intett, hogy mehetünk.
- De holnap ugye már járni fognak a gépek? - kérdeztem vissza utolsó esélyként.
- Nagy valószínűséggel igen. - király. Szóval itt ragadtunk egy reptéren, bőrig ázva és egy csomó holmival. Igazán király.
A fejem már majd' szétrepedt a sok stressztől. Gőzöm sem volt mit csináljuk. Nem ismerünk itt senkit és semmit. Csak a fiúkat. Róluk meg se hallani, se látni őket nem akarom. Elég volt belőlük. Sőt minden írből. Csak lennénk már otthon.
Nagyot puffanva ültem le az egyik közelben lévő padra. Leraktam a cuccaim a földre, Réka is így tett.
- Hívtam Johnt, nemsokára itt lesz. - mondta Réka. Remek. Még valami? Saraht nem akarja elhozni puszilkodni? Vagy neki épp mást kell puszilgatnia?
- Miért jön ide egyáltalán? Nem koncertjük van? - fordultam felé összeráncolt szemöldökkel.
Választ már nem tudott adni, mert leült közénk egy farmergatyás, fekete kapucnis srác. Már épp beszóltam volna neki mikor
- Lányok nem ismerjük egymást, Cody vagyok. John mondta, hogy jöjjek ki értetek és kísérjelek titeket a kocsihoz. - mondta felszínes hangnemben a srác. Újabb király dolog a mai napon.
- És ki vagy te? Egy újabb csicska akit csak úgy ugráltathatnak? - förmedtem rá
- Az unokatesójuk vagyok. Itt lakom a közelben, így ide tudtam szaladni. - hogyan tegyünk rossz első benyomást. Nem én. Ő. Az unokatesójuk. Köszi, belőled is elég volt.
- Menjünk! Már vár ránk. - mondta felszólítón. Szinte a kezünknél fogva rángatott ki minket az épület elé. Nem hogy vitte volna a csomagunkat, nem nem. Csak pár lépést tettünk mire egy fekete geep állt meg előttünk. A lehúzott ablakán Liam bámult ki ránk.
- Beszállás. - mondta, mire Cody kinyitotta nekünk a kocsi ajtaját. Hirtelen rossz előérzetem támadt...

Chapter 46: Never again /John's P.O.V/

Nem értem mi volt Fannynál ez a nagy sietség. Leültem melléjük és ő már ment is fel Edhez. Mindegy. Végül is örülök nekik. Annak, hogy boldogok, meg minden. Nekem itt van Ree és ő nekem jelenleg többet jelent bárkinél.

- Lassan megyünk? - kérdezte Ree felém fordulva. Bólintottam, így elindultunk kézen fogva a backstage-be. Folyosók hosszú sora után végre felértünk. Egyszer csak Fannyt pillantottuk meg, ahogy hozzánk futott. A szemei vörösek voltak.

- Baj van? - kérdezte aggódva Ree. Fanny lassan bólinott és a szemei megteltek könnyel.

- Segíthetek bármiben? - kérdeztem szelíden és megsimítottam a vállát, de ő agresszívan elsodorta a kezem. Gőzöm sincs mi lehet vele.

- Hagyj engem békén. - nézett rám egyenesen. - Csak menj el. Mi is így teszünk.

- Mi van? - kérdeztük egyszerre Reevel. Miért mennétek el?

- Te mi a szart tennél, ha a hőn állított szerelmed épp láttad volna ahogy megcsal? Húzzunk már el! - nyögte ki. Elkerekedtek a szemeim.

- Mi? Edward? Megcsalt? - dadogtam. Nem hittem el amit hallok. 

- Felkapjuk a cuccunkat és megyünk. Majd hívlak. - fordult felém Réka és Fannyval karöltve elrohantak. Én pedig ott maradtam egyedül. Nem hittem el. Nem és nem. Ed? Megcsalni bárkit? Nem, ez nem lehet...

Hatalmasat csalódtam. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Miért nem mondta el, hogy viszonya van? Miért? 

Bosszúsan visszaindultam a backstage-be. Haragosan bementem és hangosan becsaptam az ajtót, Edward felém fordult. Az ablakban ült. A haja kócos volt a szemei pedig vörösen csillogtak.

- Szia. - köszöntem flegmán. A hangszínemből elég kivehető volt, hogy nincs jó kedvem.

- Szia. - válaszolt és visszafordult. Csak bámult ki az ablakon.

- Nem akarsz valamit elmondani, így a végén, hogy minden esélyed veszve van? - kérdeztem számon kérőn. Amilyen nagy düh volt bennem, ahhoz képest ez egy aranyos mondat volt.

- Mit? - kérdezett vissza. Utálom mikor ezt csinálja. Tetteti a hülyét.

- Rohadtul vágod miről beszélek, úgyhogy kurva gyorsan kezd el beszélni! - dobbantottam a földre. Lehajtotta a fejét. Nem válaszolt. Így álltunk pár percig, majd Liam nyitott be.

- Fiúk mindjárt kezdődik a show! - kiabált be. 

- Gratulálok. - néztem Edwardra, remélve, hogy kinyög valamit. Az ő szájából akartam hallani a történéseket, de nem reagált. Dühtől fortyogva és Liamot kikerülve kiviharzottam a szobából. Lesiettem abba az irányba amerre Rékáék elindultak. Legalább elakartam tőlük búcsúzni.

Leérve láttam ahogy az utcán beszállnak egy taxiba. Elkezdtem futni hozzájuk, de amint kiléptem az épületből sikítozó rajongók vettek körül. Ha akartam sem tudtam volna mit csinálni. Egy biztonsági őr visszahúzott a tömeg elől, így az üvegajtó mögül integettem nekik.

Lassan visszaballagtam az öltözőnkbe. Kezdtem készülődni a showra. A legkevésbé sem volt kedvem koncertet adni ma. Főleg nem Edwarddal. Tönkretette a kapcsolatát, a boldogságát és összetörte egy ártatlan lány szívét. És mi a legrosszabb? Hogy ezekkel együtt az én boldogságomat is elűzte...

Chapter 46: Never again

Sírva rohantam el tőle. Összetört bennem minden. Megsemmisültem. Befutottam a legközelebbi mosdóba. Az ajtót becsaptam magam mögött és bezárkóztam az egyik wc fülkébe. Ráültem az ülőkére. A könnyeim szinte lángolva folytak végig az arcomon. Mintha vér folyt volna a szememből. A lábaimat felhúztam és körbeöleltem őket a kezeimmel. Így szoktam magam nyugtatni, de most ez sem segített. A könnyeimtől nem láttam semmit. Éreztem ahogy a szívem porcelánként tört darabokra. Nem hittem el, nem és nem. Ez lehetetlen. Hazudott nekem.
- Van itt valaki? -hallottam ahogy valaki az ajtó túloldaláról beszél. Valószínűleg hozzám. Nem foglalkoztam vele, csak leakartam rázni.
- Igen. - válaszoltam bunkón. Próbáltam erős és határozott lenni, de a hangom elcsuklott.
- Minden oké? - jött az újabb kérdés. Már itt sem maradhatnék egyedül?! Fortyogva leszálltam a wcről és próbáltam letörölni az elfolyt sminkem a kezemmel. Pár másodperc múlva kinyitottam a zárat és kiléptem az ajtón.
- Minden rendben? - nézett rám az idegen. Aki nem is volt annyira idegen.
- Te?! Ezek után van képed utánam jönni? - Sarah állt velem szembe.
- Én csak... - habogott. 
- Figyu, légy szí, húzz el. - mondtam parancsolóan és a kézmosóhoz léptem. A víz forró volt, de nem érdekelt. Lassan felnéztem a tükörbe, láttam, hogy Sarah még mindig mögöttem áll. - Nem hallottad? - a víz már nagyon égette a kezem, de nem érdekelt. - Húzz innen el. - rivalltam rá, mire rám nézett majd kiment az ajtón. Tudtam, hogy nem szabadott volna így beszélnem vele, hisz csak segíteni akart. De ő cseszett el mindent. Az után ami történt idejön és megkérdezi hogy vagyok?! Most tört millió darabra a szívem, de kösz jól. Hogy van ehhez képe?! -fortyogtam magamban és végre elzártam a vizet. Az elfolyt sminkem leszedtem egy papírzsebkendővel és nyeltem egy nagyot. Utoljára belenéztem a tükörképem szemébe és kimentem a mosdóból. Rékát kerestem. Épp Johnnal jöttek kézen fogva. Hozzájuk siettem. 
- Baj van? - pillantott rám Ree mikor a közelükbe értem. Némán bólintottam és a szemeim újra kezdtek megtelni könnyel. 
- Segíthetek bármiben? - simította meg a vállam John szelíden. Lesodortam a kezét.
- Hagyj engem békén. - válaszoltam kissé dadogva. Megrökönyödés ült ki az arcára. - Csak menj el légy szí. Mi is így teszünk. 
- Mi van? - nézett rám Réka. Már ő is össze volt zavarodva.
- Te mi a szart tennél, ha a hőn állított szerelmed épp láttad volna ahogy megcsal? Húzzunk már el! - nyögtem lehajtott fejjel. Újabb könnycseppek gurultak végig az arcomon.
- Mi? Edward? Megcsalt? - John értetlenkedő hangját hallottam. Nem akarta elhinni amit mondtam.
- Menjünk. - fogta meg a kezem Ree. Felkaptuk a cuccaink és lesiettünk az utcára ahol hívott egy taxit. Az utca televolt rajongókkal. Mindegyik tolongott és őrjöngött.  Undorítóak. 
Egyszer csak hatalmas sikítozást hallottunk magunk mögül. John futott utánunk, de egy biztonsági őr megállította. Láttam az arcán az aggódást. Integetett nekünk és mintha az olvastam le az szájáról, hogy sajnálom. Mindegy is. A taxi lassan megérkezett, mielőtt beszálltam volna, megtöröltem a szemeim és felnéztem arra a bizonyos épületre. Ahol összetörtem. Az egyik ablakból Edward nézett le rám. Elkaptam a tekintetem és beültem a kocsiba. Bevágtam magam mögött az ajtót.
- Minden rendben lesz. Haza megyünk. Mármint a fiúkhoz és összepakolok. Te leülsz és nem csinálsz hülyeséget, még ma Londonban leszünk. Nyugodj meg. - egy idő után nem figyeltem, hogy Ree mivel próbál vigasztalni. Csak bámultam ki az ablakon. Az eső zuhogni kezdett, pont mint a könnyeim. Lassan megérkeztünk. Örökkévalóságnak tűnt. A ház látványa is undorral töltött el. Réka bevitt és leültetett a kanapéra. Teát csinált nekem és elment összepakolni. 
Ott ültem az ő kanapéjukon a kezemben egy gőzölgő teával. A ház sötét volt és az eső halkan kopogott az ablakok üvegein. Bárhova néztem mindenhol egy-egy kép volt a fiúkról.
Meguntam őket bámulni, így a teámmal együtt kisétáltam a ház eresze alá. A teám forró volt, de élveztem ahogy szinte szétmarja a torkom. Nagyokat nyeltem belőle, hogy forróbb legyen.
 Amúgy is. Minden könnyebb lenne, ha halott lennénk. Edwardnak hancúrozhatna azzal akivel akar, Johnék együtt lehetnének, a szüleimnek úgyis mindegy. Senkinek sem hiányoznék...Amúgy is. Mit vártam két popsztártól? Én vagyok a hülye, hogy azt hittem kelhetek neki...

Chapter 45: Backstage /Edward's P.O.V/

A táncosokkal már órák óta gyakoroltunk, eléggé kivoltam. Nem értem Johnnak honnan van erre energiája. Ő csak pattog és beszél én meg mindenhol izzadtam, de azért élveztem -hisz ez az életem. Viszont egy valaki nagyon hiányzott...
Lassan a próba végéhez közeledtünk mikor végre betoppant ő. Kipirosodott arccal és kócos hajjal lépett be.
- Bocs, hogy késtem. - állított be vigyorogva Sarah. Ránéztem és elmosolyodtam.
- Mi most tartunk egy ebéd szünetet szóval elég rosszul időzítettél. - válaszolt neki John félvállról. Ő sosem értette, hogy miért vagyunk Sarahval ilyen jóban. - Jössz kajálni? - fordult felém.
- Nem. - makogtam. Furán nézett rám, mert már egy napja alig ettem, de nem érdekelt. A szemem közte és Sarah között ingott. - Még befejezem a videót és majd megyek. - vágtam ki magam a szituból. Bólintott és a többi táncossal együtt kimentek az ajtón. Mióta vártam erre.
Közelebb léptem Sarahoz és újra elmosolyodtam.
- Szia. - mondtam és megfogtam a kezét. Kicsit elpirult. Imádom, mikor elpirul. Olyan aranyos olyankor. Egy lépést tett felém és a jobb fülemhez hajolt.
- Szia. - suttogta és magamhoz szorítottam. Olyan régóta vágytam erre. Mélyen beszívtam az illatát majd pár másodperc után elengedtem egymást és megcsókoltam. Ő ezt erősen viszonyozta. Nagyon vadul csókolt.
- Tartsunk ebéd szünetet? - nézett rám huncutan. Bólintottam. Bizsergést kezdtem érezni odalent. Nem, megállt kell parancsoljak. Ő újra közelebb lépett hozzám és a kezem a melleire tette, nagyot nyeltem.
- Senki sem tud rólunk? - nézett a szemembe mikor a kezem a melléről a csípőjére helyeztem.
- Senki. - válaszoltam. A hangom kicsit megremegett. Ha ezt Fanny megtudná...a szívem ketté hasadna. Nem értem, hogyan tehetem ezt vele. Pont vele. A torkom összeszorult.
- Baj van? - nézett rám összevont szemöldökkel.
- Nem, nincs semmi... - habogtam és elengedtem.
- Nem fogja megtudni. - Sarah mindent tudott rólam. Tudta, hogy Fannyra gondolok. Kicsit megkönnyebbültem és a lelkiismeret furdalásom is elszállt.
- Rendben - mondtam és elmosolyodtam, mire ő is. - de ne itt. - mondtam és gyorsan az ajtóhoz mentem. Kinéztem a folyosóra majd átmentem a szembe lévő szobába, a backstage-be. Végigmértem a terepet. Senki nem volt sem a folyosón sem itt. Sarah a szembe lévő ajtóban állt. Átnyújtottam a kezem és átvezettem magamhoz. Gondosan becsuktam az ajtót, ide úgysem jön be senki csak John. Ő pedig még vagy egy óráig enni fog.
Sarah felült egy asztalra és szétnyitotta a lábát. Egyre jobban bizseregtem. Hozzáléptem. A kezeit a vállamra helyezte, majd közelebb húzott magához. Nem tudom mennyi az asztal teherbírása, de remélem nem szakad le alattunk.
Rádőltem és vadul szájon csókoltam amit boldogan viszonzott. Az egyik kezét elkezdte lejjebb csúsztatni a vállamtól, a mellkasomig majd egészen odáig...A csőfarmerom megakadályozta, hogy akadálymentesen hozzáférhessen a szerszámomhoz. Kacéran vigyorogtam rá. Elkezdtem lehúzni a pólóját, míg ő a lábát a csípőmre helyezte. Szorosan húzott magához. Egyre erősebb bizsergés öntött el.
- Eddy, nézd mit hoz - kisebb szívrohamot kaptam, leugrottam Sarahról és megfordultam. Tudtam, hogy nem szabadott volna. Fanny állt mögöttem, az ajtóban. A szemei nagyra nyíltak, a kezében lévő ételt elejtette. Mindez pár másodperc alatt. Odaakartam menni hozzá, de ő ellépett.
- Ez nem az aminek látszik... - kezdtem és megakartam simítani a vállát. Egy könnycsepp gördült ki a szeméből. Lassan végiggurult az arcán majd földeltért.
- Hagyj engem békén. - mondta egyenesen és ellökte a kezem a vállától. Nem tudtam felfogni mi történik.
- Fanny... - szólintgattam. Ő csak állt könnyes szemekkel, a lábai reszkettek. Megakartam ölelni, de mikor elé értem ellökött magától.
- Soha többé ne merj hozzámérni. Soha. - mondta és a szemembe nézett. Az agyam és a szívem közel feladták a szolgálatot. Megmerevedve álltam előtte. Nem tudtam mit tegyek, csak azt tudtam, hogy elcsesztem. - Soha többé a büdös életben nem akarlak látni. Menj bazd meg a kurvád és hagyj engem. Végeztünk. - mondta határozottan és próbálta visszafolyatni a kibuggyanó könnyeit. Hátat fordított nekem és elrohant. A szívem milliárd apró darabra tört. Csak álltam a folyosó közepén megsemmisülve. Ez az egész, mintha egy rossz rémálom lenne. Sarah mögém lépett és a kezét gyengéden a vállamra helyezte.
- Úgyis megtudta volna... - kezdte. Nem néztem rá csak bámultam a földet meredten és lesöpörtem a vállamról a kezét...

Chapter 44: I'm out!

Edwarddal végleg elengedtük egymást és hosszan belenéztem a szemeibe. Hatalmas zöld szemei voltak.

- Akkor gyakorlunk? – jött be újra a szobába John. Ed bólintott így felmentek az emeletre gyakorolni. Én pedig Rékával kezdtem beszélgetni.

- Szóval, - ültem mellé a kanapéra – mizujs?

- Velem minden oké. – mondta mosolyogva.

- És veletek minden oké? – mikor feltettem a kérdést már felvillanyozódott.

- Képzeld! – kezdte izgatottan mire elmosolyodtam. Olyan aranyos mikor izgul. – Johnnal… tudod… tegnap elmentünk kutyát sétáltatni – bólintottam – és olyan romantikus volt. És igazából nem is vittünk kutyákat! Hanem képzeld csak ketten mentünk és megfogta a kezem és és úristen! – teljesen feldobódott. Még nem nagyon láttam ilyennek. – Aztán elkezdett csepegni az eső így hazafelé futottunk, de eltanyáltunk és pont rá estem. Egymáson voltunk és megcsókolt és azt mondta, hogy szeret aztán felsegített és a hátára vett és nem érdekelt minket, hogy esik mert olyan csodálatos volt és képzeld éjjel úgy aludtunk, hogy átkarolta a csípőm én meg a nyakát és és!

- Nyugi, vegyél levegőt! – mondtam neki nevetve mire kiöltötte rám a nyelvét. Az előbbi monológját körülbelül 10 másodpercben hadarta el. Igen, ő a legjobb barátnőm és egyben a világ leggyorsabban beszélő nője.

Hogy őszinte legyek, mostanában egy kicsit eltávolodtunk -vagyis keveset beszéltünk négyszemközt, de nagyon örülök, hogy most elmondja a Johnos élményeit. Minden olyan tökéletes, mint régen. 

Ree folytatta az élménybeszámolóját és sokszor kihangsúlyozta, hogy milyen csodálatos, hogy John tud levegőt venni és pislogni. Teljesen belehabarodott, aminek nagyon örültem. Most, hogy szerelmes olyan, mint egy hatéves kislány. Csak pattog és pattog és mesél, és még többet pattog. Így telt el a délelőttünk és a délutánunk egy része. A fiúkat már órák óta nem láttuk.

- Ha befejezted csinálunk kaját? – kérdeztem röhögve, célozgatva arra, hogy négy órája megállás nélkül beszél. Bólintott így nekiálltunk valamilyen ebédet összedobni. Mézes-mustáros csirkében egyeztünk meg, megkerestük a hozzávalókat és nekiálltunk. Ő felvagdalta a csirkemelleket én pedig a többit. Remélem Sussan nem haragszik meg, hogy elhasználtunk pár dolgot a konyhájából. Mire készen lettünk megjöttek a fiúk is. Vigyorogtak, majd bemutatták az új koreográfiájukat a holnapi koncertre. Megebédeltünk, beszélgettünk és úgy töltöttük a nap hátralévő részét mint bárki más..

~

A másnap kicsit zűrösen kezdődött. A koncertre már tizenegykor ott kellett lennünk, pedig csak háromkor kezdődött. A fiúkkal bementünk a backstage-be ahol elpróbálták még egyszer a koreográfiát, majd pár perc múlva –mikor már a táncosok is megérkeztek- velük is újra eltáncolták. Minden táncos ott volt csak az a barna hajú lány nem. Úgy emlékszem Sarahnak hívták. Érdekes, hogy pont ő nincs itt…de mindegy.

A táncosaik amúgy jófejek voltak. Összesen öten (Sarahval hatan) voltak. Volt egy szőke hajú lány akit a pletykaadóból már ismertem, de nagyon kedves volt. Ő volt Amber. Volt még egy lány, neki vörös göndör haja volt és Libby volt a neve. Volt még három fiú. Mindegyik kisportolt és helyes volt. Meg persze viccesek. A legmagasabbat Robertnek, a középsőt Richardnak és a legkisebb pedig Aaron volt. Ennyit róluk, elég gyorsan összehaverkodtunk. 

A koncert kezdetéig magára hagytuk a fiúkat és a táncosokat és Rékával kidumáltunk mindent. Nagyon jól éreztem magam. Úgy fél egy körül haraptunk valamit, de John is csatlakozott hozzánk. Ed elvben valami videót vágott vagy ilyesmi- azért nem jött. Gondoltam meglepem valamivel. Valami élelemmel, biztos éhes. El is indultam magára hagyva a turbékoló párt az étkezőben és egyenesen a backstage-be vettem az irányt. A kezemben egy becsomagolt hamburger volt. A nyakamban pedig a fekete-lila belépőm. Pár perc után a folyosók hálójából kitalálva megtaláltam a backstage szobát.

- Eddy! Nézd mit hoz..– nyitottam be vigyorogva, de a látványtól ami fogadott lehervadt az arcomról a mosoly...

Chapter 43: Up and Down

- Állj meg! - ordított utánam valaki. Az a valaki pedig Edward volt. Mit akarhat még? Nem álltam meg, csak sétáltam tovább a szakadó esőben. - Állj meg! - egyre közelebbről hallottam a lépéseit, de nem lassítottam. - Állj már meg! - elkapta a kezem. Kénytelen voltam szembefordulni vele. Semmilyen meleg ruha nem volt rajta. Szét volt ázva teljesen.
- Mit akarsz? - kérdeztem tőle és közben a könnyeimmel küszködtem.
- Mit akarok? Téged. Mi baj van? - a bal kezével kezével a másik kezemet is megfogta. Majd a kezeit gondoskodóan az enyémre helyezte. De ennek többet már nem dőlök be. Nem, nem. Soha többet. Kirántottam a kezeim.
- Mi bajom van? Neked mi bajod van?! Nem én titkolózok előtted... - mondtam és elfordultam tőle. Bosszúsan elkezdtem futni, de pár méter után utolért. Újra elkapta a kezem és megszorította.
- Titkolózni...? - őzike szemekkel nézett rám. A szőke tincsei gyengén tapadtak az arcához.
- Ki az a lány... - kezdtem elcsukló hangon.
- Micsoda? - összeráncolta a szemöldökét. Mintha nem tudná, hogy kiről beszélek...
- Ne tettesd magad hülyének. Tudod jól, hogy kiről beszélek.  - néztem mélyen a szemeibe. Lehajtotta a fejét... Tudtam. Tudtam, hogy hazudik nekem. Elakartam futni, de nem. Most nem. Ezt tisztázzuk és remélem nem látjuk egymást soha...soha többé.
- Az a lány...a neve Sarah. Nincs köztünk semmi. Komolyan semmi. Én vagyok a legjobb barátja és felhívott, mert szakított a fiújával... - kezdte nem túl meggyőzően.
- Ne próbáld beadni nekem ezt a hülye dumát. Tudom, hogy hazudsz. - rám nézett majd inkább kikerülte a tekintetem.
- Rendben. Az igazat akarod? - nagyon nyeltem. - Sarah az egyik háttértáncosunk és régen, pár hónapja, egyetlen egyszer randiztunk. Még mielőtt találkoztunk volna és újra akarná kezdeni, de nekem te fontosabb vagy. - ezúttal elég őszintének tűnt.
- Akkor miért mondtad neki, hogy "senki sem tud rólunk"? - reméltem, hogy most ne fog hazudni. A szemembe nézett.
- Mert amikor randiztunk, akkor volt barátja... Valami Daniel és nem akarta, hogy tönkremenjen a randink miatt a kapcsolata... - nem tudtam eldönteni, hogy hazudik-e. De a Danielnél megakadtam. Az a Daniel Will aki megmentett? Akiről Edward nem tud? Nem, az lehetetlen...
- Ennyi? - néztem rá. Bólintott. A szívem lecsillapodott. Úgy éreztem igazat mondd. Sok dolog volt amit még nem értettem. A gondolataim csak úgy cikáztak...
Közelebb lépett hozzám és megölelt. Lassan én is megöleltem. Így álltunk hosszú percekig az esőben, ami lassan elállni kezdett.
A mellkasomon éreztem a szívverését. Erősen szorítottuk egymást. A pólója teljesen a testéhez tapadt...majd elengedtük egymást.
- Most már minden rendben? Tudod, hogy sosem cserélnélek le. - mondta és puszit adott az arcomra. Elmosolyodtam, majd kézen fogva sétáltunk /vagyis inkább futottunk a rajongók elől, akik az eső elálltával kezdték felismerni Edet/ a házukig.
A odaérve már nevettünk. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan kibékülünk. Ez az egész, mintha csak egy rossz álom lett volna.
- Helló, na minden rendben? - nézett felénk mosolyogva John mikor becsuktam a bejárati ajtót.
- Igen, már minden. - válaszolta mosolyogva Ed.Úgy éreztem tényleg minden rendben.
- Kicsit eláztatok, nemde? - nevetett Ree mire kinyújtottam rá a nyelvem, majd elmentem Edwardnak egy törülközőt keresni, szegénykém csurom víz volt. Felmentem az emeletre, be a fürdőbe, majd újra le a nappaliba. John hangját hallottam:
- Akkor ideje lenne egy kis gyakorlásnak a koncert miatt...
- Oké, rendben. - válaszolta Ed. Melléjük léptem és megtörölgettem Edward haját. Olyan volt, mint egy megfürdetett kiskutyát törölgetni. Rázta a fejét és alig hagyta magát. John közben elsétált így ketten maradtunk a nappaliban. Egyszer csak elvette tőlem a törcsit.
 - Hé!  - nevettem és próbáltam tőle elvenni. Magasra tartotta, így nem értem fel.
- Egy csók az ára. - mondta kisfiús mosollyal az arcán.
Lábujjhegyre álltam, hogy egy magasak legyünk, átkaroltam a nyakát és hosszan megcsókoltam. Ez a csók, pont olyan jó volt, mint az első csókunk. Hallottam a padlón puhán koppanni a törülközőt. Edward megfogta a derekam és magához húzott. Elengedtük egymás száját és még egyszer megöleltük egymást...

/half chapter/ Chapter 42: Rainy Day /Edward's P.O.V/

/Itt a fejezet másik része. Edward szemszögéből./


Leraktam a telefont. Sarahval beszéltem, ő a világ egyik legaranyosabb csaja. Imádom őt, mindig megnevetett. Értem, hogy rossz érzése van miattam. Miattunk. A kapcsolatunk miatt, de mit tehetnénk? Már több mint egy éve jó „játszópajtások" vagyunk… Meg amúgy is. Nincs bennünk semmi rossz. Amikor láttam a repülőtéren…őrületes, hogy milyen gyönyörű…és olyan mesésen táncol. –gondoltam magamban. A gondolataim egy része csak körülötte forogtak, de most van egy másik lány. Akit igazán szeretek. Amilyenről mindig is álmodoztam…de egy éve nem tudtam, hogy megtalálom-e őt. Kissé bűntudatom van, mert…Fanny nem tud rólam és Sarahról. Sőt, John sem tud róla. Senki sem tud rólunk. Még régen találkoztunk amikor táncosokat kerestünk...és azóta van viszonyunk. Tudom, gyerekes, de akkor is akarom őt. Ő volt nekem az első, még egy éve. Johnnak –se Kevinnek- nem szóltam róla. Mindkettő azt hiszi, hogy sétálni megyek szombatonként fél órára. Pedig nem, közel sem…
- Jaj szia, mizujs? – lépett be a szobába Fanny. Jelenlegi életem értelme, még akkor is, ha ez bizarul hangzik tőlem. Nem szoktam ilyen érzelgős lenni. Hogy őszinte legyek azt sem tudom mi van meg benne, de egy dolog. És nekem kell az az egy.
Mikor elém ért erősen megölelt. Meglepődtem, reggel ennyire nem volt jó kedve.
- Helló, hát te? – kérdeztem vissza mosolyogva. Ahányszor meglátom gyorsabban ver a szívem. Puszit nyomtam az arcára.
- Kivel telefonáltál? – kérdezte kedvesen és a telefonomra nézett.
- Senkivel… - válaszoltam zavaromban. Ha megtudná… nem tudnám elviselni, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki. De szükségem van Sarahra.
- Senkivel hogy lehet telefonálni? – kérdezett vissza nevetve, majd szájon csókolt. Imádom a humorát és a csókját is. Isteni.
- Csak egy régi barát volt… - válaszoltam egyszerűen. Láttam, hogy valami nem okés vele. Az arca összerezzent és hirtelen megint megölelt, és visszaöleltem. A nappalinkba vettük az irányt.
- Akkor mi legyen ma? – kérdeztem leérve a lépcsőről.
- Hazamennek. – válaszolt John. Mi van? Miért mennének haza? Fanny felé fordultam.
- Londonba? Ma? – kérdeztem összezavarodva és a tekintetét kerestem, de ő kikerülte a szemeim.
- Nem, nem. – vágta rá kissé zavartan.
- 10 perce nem ezt mondtad. – rivallt rá John.
- Meggondoltam magam. – válaszolta és szinte futva felkapta a kabátját a fogasról. – Elmentem sétálni. – közölte és becsapta az ajtót. Gőzöm sincs mi ütött belé.
- Mi baja? – kérdeztük egyszerre Johnnal.
- Fogalmam sincs. Tegnap este óta ilyen. – válaszolt Ree. - Te mondtál neki valamit? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Nem, dehogy. – sosem bántanám meg őt.
- Nem kéne utána menned? – nézett rám nagy szemekkel John. Igaza van.
- De… - válaszoltam és elindultam ki utána. Közel bőrig áztam, de nem érdekelt. Pár perc után megláttam. Zokogott. A szívem ekkor hatalmasat dobbant. Mintha eltalált volna egy puskagolyó.
Vajon azt hiszi, esőben nem látszódik, ha sír?...