Bye bye 2011! Hy 2012!

I WISH YOU 
A
WONDERFUL
NEW YEAR!

Chapter 17: Sushi and hot love

- Úgy imádom a sushit, mint téged. – nevettem, amikor kihozták a rendelésünket.

- Na, mégegy közös pont. – nevettünk. Az emberek egyre furábban néztek amikor szerencsétlenkedtünk a pálcikákkal és egymást próbáltuk etetni. Megettük (valahogy) a sushit, majd kiértünk az utcára ahol egy csaj jött oda hozzánk.

- Te nem Edward Grimes vagy a Jedwardból? – na de jó, márcsak ez hiányzott!

- Én vagyok, légy szi ne ordítsd. Szeretnél egy aláírást vagy ölelést? – kérdezte kedvesen.

- Aha. – odahívta pár barátnőjét, Edward állt rendelkezésükre, puszik, képek, aláírás. Fél óráig álltunk ott, majd sikerült elszabadulnunk. Visszamentünk volna a kórházba, ha nem szól előre John, hogy ő ment el látogatóba. Akkor nem zavarunk. – gondoltuk egyszerre. Sétálgatni kezdtünk kézen fogva. Nagyon furán néztek az emberek, mivel még mindig úgy néztem ki, mint egy fiú.

- Téged nem zavar, hogy melegnek néznek? – kérdeztem nevetve.

- Ha veled lehetek, akkor nem. – mosolygott.

- Nem megyünk fel hozzánk, hogy összepakoljak az ottalváshoz? – kérdeztem kedvesen.

- És, hogy átöltözhess? – nevette el magát. – De, persze.- lassacskán felballagtunk, de előtte még ettünk egy fagyit (vacsora gyanánt). Késő délután volt mire, mint mondtam lassan felértünk. Felmentünk a lépcsőházban.

- Hahó, van itt valaki? – kérdeztem, miközben nyitottam az ajtót… de miért is lenne, Ree kórházban az apja meg dolgozik. – Úgy tűnik nincs. – nevettem el magam.

- Akkor te ülj le ide, én meg összepakolok. – vezettem kézen fogva a Reevel közös franciaágyunkhoz. Ő leült és én megálltam előtte, majd mellé ültem. Egyszer csak megfogta az arcom és az övéjéhez húzta és megcsókolt. Nagyon jó érzés volt. Majd magához húzott... Nem ellenkeztem, de tudtam, hogy nem szabad megtörténni. Nem itt és nem most!

 Levette a pólóját, majd megölelt... nem sokkal később rajtam sem volt póló... ha nem történik valami, akkor meg történt volna az. Ugyanis miközben mi elvoltunk egyszercsak lépteket hallottunk, majd kulcscsörgést és gyorsan leszálltunk egymásról. Felkaptuk a pólónkat, majd pár másodperc múlva:

- Hahó, van itt valaki? – Bob ért haza. Gyorsan megigazítottam a séróm és kinyitottam az ajtót.

- Csak mi. – nevettem.

- Oh, remélem nem zavartam meg semmit. – mondta miközben rám nézett egy kissé összezavartan.

- Ugyan mit? – próbáltam nevetni, de nem nagyon ment. Egyszerre csak Ed lépett mögém.

- Mi csak összepakoltunk, mert… hát, ha nem baj szükségem lenne most egy barátra. – mondta és közben megfogta a kezem.

- Mármint éjszakára? – értetlenkedett Ree apja, igen ő volt az én másod apukám (amíg az igazi távol volt).

- I…Igen. – mondta bátortalanul Ed.

- Oké, jól van. Mehetsz, de – jajj istenem de jó!- épségben haza kell érned, holnap be kell menned a kórházba és holnap kezdődött volna elvben a suli, de ez most elmarad Ree miatt, na mindegy ez nem ide tartozik! – kicsit mérges volt, majd megnyugodott. – Fanni, légy szíves elmennél összepakolni, addig én beszélnék Eddel. Ha nem gond? – nézett ránk.

- Nem dehogy. – mondtuk egyszerre egy kissé ijedten. Elmentem hát bepakolni. Fogkefe, fogkrém… Vajon miről beszélnek? Te jó ég… Póló, bugyi… Annyira idegesítő! Miért nem maradhatok...Oké beraktam még pár dolgot, átöltöztem és kiléptem a bőrönddel a szobából...

Chapter 16: I'm like a boy

- Hát nagyon, hogy is mondjam… csini vagy! – kezdett el hülyülni Ed, mert tökéletesen fiúnak néztem ki.

- Fogd be! – nevettem és elindultunk. Rögtön a kórház felé vettük az irányt. Felmentünk Reehez.

- Szia! – mondtam és megsimogattam a haját, amire ébredezett és nagyon furán nézett.

- Sziasztok… - egyre furábban nézett, amire Ed nevetni kezdett. – Ööö…bocs, de ismerjük egymást? – nézett rám.

- Igen, 8 éve vagyunk legjobb barátnők. – és kiöltöttem a nyelvem, amire Ed már majdnem megszakadt a röhögéstől.

- Téényleg. – codálkozott- És mi ez a…ez az izé rajtad?

- Ez Ed egyik ruhája, de ez egy hosszú sztori.

- Hogy vagy? – kérdezte Edward Reet, még mindig egy kicsit nevetve.

- Nagyon jól, bár fáj a fejem.

- És mondtak valamit, hogy mikorra épülsz fel?

- Ja, a kezem egy hét és a többi is még egy hét. Szóval két hét.  – igen Reet is az eszéért szeretjük. Ebben a perceb az apja lépett be az ajtón.

- Jaj istenem, kicsikém jól vagy? – gyorsan az ágyához futott.

- Igen apa, minden oké.

- Jaj olyan sápadt vagy, de örülök, hogy jól vagy. – kezdett megnyugodni, mert nagyon kilehetett már. – Jaj, de udvariatlan vagyok! – fordult felénk- Szia Fanni! – puszit adott- És szia Fanni barátja, Bob vagyok. Ree apja. – nyújtott kezet.

- Örülök, Edward Grimes.

- Mi kimegyünk egy kicsit. – mondtam és megfogtam Ed kezét és az ajtó felé húztam. Kimentünk a folyosóra és beszélgettünk, majd megcsörrent a telefonja. John hívta.

- Heló! Igen jól van. Mi is megvagyunk. Igen, jól telt az estént. (nevetett) Szerintem nem fogja kinyírna, ha idehozod. (gondolom Kittyre célzott, de nagyon ráztam a fejem) Najó, lehet, hogy kinyírja. Inkább ne kísérletezzünk! (nevetett) Ok, csá! Ma is? De mit fogok…jó jó, oké, értem! Szia! – mondta, majd letette.

- Hát ma is egyedül alszom. – közölte.

- Hogy hogy? Mi van velük? – kérdeztem.

- Elmennek ma is egy ilyen hotelbe, holnap meg indulás. Ja megvannak, de mondtam, hogy Kittyt ne hozza be.

- Hát jobb is, mert akkor… Ja nekem is holnaptól suli…aszem. – nevettem.

- Aludhatsz nálam? – kérdezte mosolyogva. Hűha, meglepett ez a kérdés.

- Aszem. – nevettem- Miért félsz egyedül?

- Ja tudod ez a nagyfiúk hobbija, félni a sötétben. – és megbökött, majd leültünk egy padra. Tovább beszélgettünk, hülyültünk és egy óra múlva kijött Ree apja, akivel váltottam pár szót, majd bementünk Reehez, de aludt szóval inkább elmentünk sétálni. Egy parkhoz értünk, gyönyörű volt. Zöldellő fák és bokrok mindenhol, madarak csicseregtek, minket meg melegnek néztek. És ez még rímelt is.

Leültünk egy padra.

- És hiányzik anyukád? - kérdeztem

- Igen, tudom furán hangzik, de mi anyuci pici fiai vagyunk. – mosolygott.

- És anyukád mit fog hozzám szólni?

- Hát. – nevetett, amire viccből bedurciztam- Nem, szerintem kedvelni fog. Bár nem fogja megérteni, hogy hogyan szereztem egy ilyen értelmes csajt. – magáhozölelt. – Csak az lesz vicces, amikor megtudja hány éves vagy. – nyújtotta ki a nyelvét.

- Hahaha, de vicces vagy ma. – mondtam gúnyosan és nevettem – Miért azzal nincs baj amíg…tudod… - célozgattam elég erősen arra.

- Amíg le nem fekszünk? – kérdezte egyenesen.

- Igen, addig. – mondtam és belenéztem a nagy zöld szemeibe.

- Vagy amíg nem tudják meg. – sütötte el egy poénnal a beszélgetést, amire megint csak nevettünk. Kettőig beszélgettünk, majd elmentünk egy sushi bárba és kajáltunk. Már nagyon éhes voltam.