Chapter 44: I'm out!

Edwarddal végleg elengedtük egymást és hosszan belenéztem a szemeibe. Hatalmas zöld szemei voltak.

- Akkor gyakorlunk? – jött be újra a szobába John. Ed bólintott így felmentek az emeletre gyakorolni. Én pedig Rékával kezdtem beszélgetni.

- Szóval, - ültem mellé a kanapéra – mizujs?

- Velem minden oké. – mondta mosolyogva.

- És veletek minden oké? – mikor feltettem a kérdést már felvillanyozódott.

- Képzeld! – kezdte izgatottan mire elmosolyodtam. Olyan aranyos mikor izgul. – Johnnal… tudod… tegnap elmentünk kutyát sétáltatni – bólintottam – és olyan romantikus volt. És igazából nem is vittünk kutyákat! Hanem képzeld csak ketten mentünk és megfogta a kezem és és úristen! – teljesen feldobódott. Még nem nagyon láttam ilyennek. – Aztán elkezdett csepegni az eső így hazafelé futottunk, de eltanyáltunk és pont rá estem. Egymáson voltunk és megcsókolt és azt mondta, hogy szeret aztán felsegített és a hátára vett és nem érdekelt minket, hogy esik mert olyan csodálatos volt és képzeld éjjel úgy aludtunk, hogy átkarolta a csípőm én meg a nyakát és és!

- Nyugi, vegyél levegőt! – mondtam neki nevetve mire kiöltötte rám a nyelvét. Az előbbi monológját körülbelül 10 másodpercben hadarta el. Igen, ő a legjobb barátnőm és egyben a világ leggyorsabban beszélő nője.

Hogy őszinte legyek, mostanában egy kicsit eltávolodtunk -vagyis keveset beszéltünk négyszemközt, de nagyon örülök, hogy most elmondja a Johnos élményeit. Minden olyan tökéletes, mint régen. 

Ree folytatta az élménybeszámolóját és sokszor kihangsúlyozta, hogy milyen csodálatos, hogy John tud levegőt venni és pislogni. Teljesen belehabarodott, aminek nagyon örültem. Most, hogy szerelmes olyan, mint egy hatéves kislány. Csak pattog és pattog és mesél, és még többet pattog. Így telt el a délelőttünk és a délutánunk egy része. A fiúkat már órák óta nem láttuk.

- Ha befejezted csinálunk kaját? – kérdeztem röhögve, célozgatva arra, hogy négy órája megállás nélkül beszél. Bólintott így nekiálltunk valamilyen ebédet összedobni. Mézes-mustáros csirkében egyeztünk meg, megkerestük a hozzávalókat és nekiálltunk. Ő felvagdalta a csirkemelleket én pedig a többit. Remélem Sussan nem haragszik meg, hogy elhasználtunk pár dolgot a konyhájából. Mire készen lettünk megjöttek a fiúk is. Vigyorogtak, majd bemutatták az új koreográfiájukat a holnapi koncertre. Megebédeltünk, beszélgettünk és úgy töltöttük a nap hátralévő részét mint bárki más..

~

A másnap kicsit zűrösen kezdődött. A koncertre már tizenegykor ott kellett lennünk, pedig csak háromkor kezdődött. A fiúkkal bementünk a backstage-be ahol elpróbálták még egyszer a koreográfiát, majd pár perc múlva –mikor már a táncosok is megérkeztek- velük is újra eltáncolták. Minden táncos ott volt csak az a barna hajú lány nem. Úgy emlékszem Sarahnak hívták. Érdekes, hogy pont ő nincs itt…de mindegy.

A táncosaik amúgy jófejek voltak. Összesen öten (Sarahval hatan) voltak. Volt egy szőke hajú lány akit a pletykaadóból már ismertem, de nagyon kedves volt. Ő volt Amber. Volt még egy lány, neki vörös göndör haja volt és Libby volt a neve. Volt még három fiú. Mindegyik kisportolt és helyes volt. Meg persze viccesek. A legmagasabbat Robertnek, a középsőt Richardnak és a legkisebb pedig Aaron volt. Ennyit róluk, elég gyorsan összehaverkodtunk. 

A koncert kezdetéig magára hagytuk a fiúkat és a táncosokat és Rékával kidumáltunk mindent. Nagyon jól éreztem magam. Úgy fél egy körül haraptunk valamit, de John is csatlakozott hozzánk. Ed elvben valami videót vágott vagy ilyesmi- azért nem jött. Gondoltam meglepem valamivel. Valami élelemmel, biztos éhes. El is indultam magára hagyva a turbékoló párt az étkezőben és egyenesen a backstage-be vettem az irányt. A kezemben egy becsomagolt hamburger volt. A nyakamban pedig a fekete-lila belépőm. Pár perc után a folyosók hálójából kitalálva megtaláltam a backstage szobát.

- Eddy! Nézd mit hoz..– nyitottam be vigyorogva, de a látványtól ami fogadott lehervadt az arcomról a mosoly...

Chapter 43: Up and Down

- Állj meg! - ordított utánam valaki. Az a valaki pedig Edward volt. Mit akarhat még? Nem álltam meg, csak sétáltam tovább a szakadó esőben. - Állj meg! - egyre közelebbről hallottam a lépéseit, de nem lassítottam. - Állj már meg! - elkapta a kezem. Kénytelen voltam szembefordulni vele. Semmilyen meleg ruha nem volt rajta. Szét volt ázva teljesen.
- Mit akarsz? - kérdeztem tőle és közben a könnyeimmel küszködtem.
- Mit akarok? Téged. Mi baj van? - a bal kezével kezével a másik kezemet is megfogta. Majd a kezeit gondoskodóan az enyémre helyezte. De ennek többet már nem dőlök be. Nem, nem. Soha többet. Kirántottam a kezeim.
- Mi bajom van? Neked mi bajod van?! Nem én titkolózok előtted... - mondtam és elfordultam tőle. Bosszúsan elkezdtem futni, de pár méter után utolért. Újra elkapta a kezem és megszorította.
- Titkolózni...? - őzike szemekkel nézett rám. A szőke tincsei gyengén tapadtak az arcához.
- Ki az a lány... - kezdtem elcsukló hangon.
- Micsoda? - összeráncolta a szemöldökét. Mintha nem tudná, hogy kiről beszélek...
- Ne tettesd magad hülyének. Tudod jól, hogy kiről beszélek.  - néztem mélyen a szemeibe. Lehajtotta a fejét... Tudtam. Tudtam, hogy hazudik nekem. Elakartam futni, de nem. Most nem. Ezt tisztázzuk és remélem nem látjuk egymást soha...soha többé.
- Az a lány...a neve Sarah. Nincs köztünk semmi. Komolyan semmi. Én vagyok a legjobb barátja és felhívott, mert szakított a fiújával... - kezdte nem túl meggyőzően.
- Ne próbáld beadni nekem ezt a hülye dumát. Tudom, hogy hazudsz. - rám nézett majd inkább kikerülte a tekintetem.
- Rendben. Az igazat akarod? - nagyon nyeltem. - Sarah az egyik háttértáncosunk és régen, pár hónapja, egyetlen egyszer randiztunk. Még mielőtt találkoztunk volna és újra akarná kezdeni, de nekem te fontosabb vagy. - ezúttal elég őszintének tűnt.
- Akkor miért mondtad neki, hogy "senki sem tud rólunk"? - reméltem, hogy most ne fog hazudni. A szemembe nézett.
- Mert amikor randiztunk, akkor volt barátja... Valami Daniel és nem akarta, hogy tönkremenjen a randink miatt a kapcsolata... - nem tudtam eldönteni, hogy hazudik-e. De a Danielnél megakadtam. Az a Daniel Will aki megmentett? Akiről Edward nem tud? Nem, az lehetetlen...
- Ennyi? - néztem rá. Bólintott. A szívem lecsillapodott. Úgy éreztem igazat mondd. Sok dolog volt amit még nem értettem. A gondolataim csak úgy cikáztak...
Közelebb lépett hozzám és megölelt. Lassan én is megöleltem. Így álltunk hosszú percekig az esőben, ami lassan elállni kezdett.
A mellkasomon éreztem a szívverését. Erősen szorítottuk egymást. A pólója teljesen a testéhez tapadt...majd elengedtük egymást.
- Most már minden rendben? Tudod, hogy sosem cserélnélek le. - mondta és puszit adott az arcomra. Elmosolyodtam, majd kézen fogva sétáltunk /vagyis inkább futottunk a rajongók elől, akik az eső elálltával kezdték felismerni Edet/ a házukig.
A odaérve már nevettünk. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan kibékülünk. Ez az egész, mintha csak egy rossz álom lett volna.
- Helló, na minden rendben? - nézett felénk mosolyogva John mikor becsuktam a bejárati ajtót.
- Igen, már minden. - válaszolta mosolyogva Ed.Úgy éreztem tényleg minden rendben.
- Kicsit eláztatok, nemde? - nevetett Ree mire kinyújtottam rá a nyelvem, majd elmentem Edwardnak egy törülközőt keresni, szegénykém csurom víz volt. Felmentem az emeletre, be a fürdőbe, majd újra le a nappaliba. John hangját hallottam:
- Akkor ideje lenne egy kis gyakorlásnak a koncert miatt...
- Oké, rendben. - válaszolta Ed. Melléjük léptem és megtörölgettem Edward haját. Olyan volt, mint egy megfürdetett kiskutyát törölgetni. Rázta a fejét és alig hagyta magát. John közben elsétált így ketten maradtunk a nappaliban. Egyszer csak elvette tőlem a törcsit.
 - Hé!  - nevettem és próbáltam tőle elvenni. Magasra tartotta, így nem értem fel.
- Egy csók az ára. - mondta kisfiús mosollyal az arcán.
Lábujjhegyre álltam, hogy egy magasak legyünk, átkaroltam a nyakát és hosszan megcsókoltam. Ez a csók, pont olyan jó volt, mint az első csókunk. Hallottam a padlón puhán koppanni a törülközőt. Edward megfogta a derekam és magához húzott. Elengedtük egymás száját és még egyszer megöleltük egymást...

/half chapter/ Chapter 42: Rainy Day /Edward's P.O.V/

/Itt a fejezet másik része. Edward szemszögéből./


Leraktam a telefont. Sarahval beszéltem, ő a világ egyik legaranyosabb csaja. Imádom őt, mindig megnevetett. Értem, hogy rossz érzése van miattam. Miattunk. A kapcsolatunk miatt, de mit tehetnénk? Már több mint egy éve jó „játszópajtások" vagyunk… Meg amúgy is. Nincs bennünk semmi rossz. Amikor láttam a repülőtéren…őrületes, hogy milyen gyönyörű…és olyan mesésen táncol. –gondoltam magamban. A gondolataim egy része csak körülötte forogtak, de most van egy másik lány. Akit igazán szeretek. Amilyenről mindig is álmodoztam…de egy éve nem tudtam, hogy megtalálom-e őt. Kissé bűntudatom van, mert…Fanny nem tud rólam és Sarahról. Sőt, John sem tud róla. Senki sem tud rólunk. Még régen találkoztunk amikor táncosokat kerestünk...és azóta van viszonyunk. Tudom, gyerekes, de akkor is akarom őt. Ő volt nekem az első, még egy éve. Johnnak –se Kevinnek- nem szóltam róla. Mindkettő azt hiszi, hogy sétálni megyek szombatonként fél órára. Pedig nem, közel sem…
- Jaj szia, mizujs? – lépett be a szobába Fanny. Jelenlegi életem értelme, még akkor is, ha ez bizarul hangzik tőlem. Nem szoktam ilyen érzelgős lenni. Hogy őszinte legyek azt sem tudom mi van meg benne, de egy dolog. És nekem kell az az egy.
Mikor elém ért erősen megölelt. Meglepődtem, reggel ennyire nem volt jó kedve.
- Helló, hát te? – kérdeztem vissza mosolyogva. Ahányszor meglátom gyorsabban ver a szívem. Puszit nyomtam az arcára.
- Kivel telefonáltál? – kérdezte kedvesen és a telefonomra nézett.
- Senkivel… - válaszoltam zavaromban. Ha megtudná… nem tudnám elviselni, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki. De szükségem van Sarahra.
- Senkivel hogy lehet telefonálni? – kérdezett vissza nevetve, majd szájon csókolt. Imádom a humorát és a csókját is. Isteni.
- Csak egy régi barát volt… - válaszoltam egyszerűen. Láttam, hogy valami nem okés vele. Az arca összerezzent és hirtelen megint megölelt, és visszaöleltem. A nappalinkba vettük az irányt.
- Akkor mi legyen ma? – kérdeztem leérve a lépcsőről.
- Hazamennek. – válaszolt John. Mi van? Miért mennének haza? Fanny felé fordultam.
- Londonba? Ma? – kérdeztem összezavarodva és a tekintetét kerestem, de ő kikerülte a szemeim.
- Nem, nem. – vágta rá kissé zavartan.
- 10 perce nem ezt mondtad. – rivallt rá John.
- Meggondoltam magam. – válaszolta és szinte futva felkapta a kabátját a fogasról. – Elmentem sétálni. – közölte és becsapta az ajtót. Gőzöm sincs mi ütött belé.
- Mi baja? – kérdeztük egyszerre Johnnal.
- Fogalmam sincs. Tegnap este óta ilyen. – válaszolt Ree. - Te mondtál neki valamit? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Nem, dehogy. – sosem bántanám meg őt.
- Nem kéne utána menned? – nézett rám nagy szemekkel John. Igaza van.
- De… - válaszoltam és elindultam ki utána. Közel bőrig áztam, de nem érdekelt. Pár perc után megláttam. Zokogott. A szívem ekkor hatalmasat dobbant. Mintha eltalált volna egy puskagolyó.
Vajon azt hiszi, esőben nem látszódik, ha sír?...