/half chapter/ Chapter 42: Rainy Day

/A mai egy félfejezet lesz. A fejezet másik fele Edward szemszögéből lesz leírva. A tündérmesének vége, üdv a való világban/

- Jaj szia, mizujs? – mentem oda hozzá mosolyogva és hosszan megöleltem. Úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Teszteltem, hátha elmondja az igazat.

- Helló, hát te? – kérdezett vissza és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra. Pofán tudtam volna vágni. Ezek után belemer nézni a szemembe?

- Kivel telefonáltál? – kérdeztem kedvesen és próbáltam nyájas lenni, hátha kiszedek belőle valmit.

- Senkivel… - mondta zavarodottan.

- Senkivel hogy lehet telefonálni? – kérdeztem és a szájára adtam egy puszit. Reméltem, hogy elmondja ki az. Annyival könnyebb lenne.

- Öm…csak egy régi barát volt… - miért hazudik nekem? Miért? A szemem megtelt könnyel, de inkább magamhoz szorítottam, minthogy lásson sírni. A szívemben sohasem éreztem ilyen fájdalmat előtte. Soha...de bármit tesz, akármit hazudik...egyszerűen akkor is ugyanúgy szeretem. Ő visszaölelt, majd lementünk.

- Akkor mi legyen ma? – kérdezte leérve a nappaliba.

- Hazamennek. – mondta maga elé bámulva John. Edward felém fordult.

- Londonba? Ma? – nézett rám szomorúan. Mintha érdekelné...miért ilyen szomorú? Ott van az a másik csaj neki...

- Nem, nem. – közöltem halkan. Úgy döntöttem a koncertig maradunk. Akkor legalább a csajnál rákérdezhetek az eseményekre...és tisztázhatjuk ezt az ügyet.

- Tíz perce nem ezt mondtad. – nézett rám John.

- Meggondoltam magam. – mondtam és felkaptam a kabátom. – Elmentem sétálni. – mondtam és már be is vágtam magam mögött az ajtót. Sírni volt kedvem és csak egyedül lenni. A kertbe kiérve felnéztem az égre, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Átvágtam a garázson és már kint is voltam az utcán. 

Hogy miért rohantam el? Mert rossz érzésem van. A barna hajú lány, az a pletyka adó, a névjegyzékben a szív, a telefonbeszélgetés...Edward egész biztosan hazudik nekem. Azt hittem a szerelmünk valós, olyan volt mint egy tündérmese...

Rékát meg csak John érdekli... és nem láttam a családom és a barátaim majdnem két hónapja. Röviden ennyi a bajom.

Amúgy is szeretek esőben sétálni, mert akkor senki sem látja, hogy sírok…

Chapter 41: Suspicion

- Lássak csak… - vettem a kézbe a  fekete i Phonját. – Szóval nézzük az F betűt… - nincs találat. Hm, ez furcsa.  Kiskeresgélés után viszont a névjegyzékben találtam egy „My love” nevet és egy szipla szivecskét beírva név helyett. De miért van két ilyen név… Megnyitottam a „My love”-ot és elkezdtem csörgetni –reméltem, hogy a saját telefonom az-. Kicsöngött, hosszan kicsöngött…

- Fanny, ez nem a te telefonod? – rohant be a szobába Kevin, kezében tartva a telefonom. Egy részről megnyugodtam, megköszöntem, de a szívem másik felét elöntötte az idegesség és az aggodalom. Kié a másik név? Kevin egyedül hagyott, egyik kezemben a saját telefonom a másikban Edwardét szorítottam.

Megnyitottam a másik nevet, a pulzusom az plafont súrolta…

„CALLING <3 „

- Szia picim. – hajolt mellém egy friss illatű, nedves bőrű valaki. A szívbajt hozta rám. A telefont gyorsan kinyomtam és letettem az előttem lévő íróasztalra.

- Szia Edward. – mondtam egyenesen és kikerültem a pusziját. A saját telefonomat beraktam a táskámba és leültem az ágyára.

- Baj van? – nézett rám értetlenkedve. Egy törülköző volt a derekára kötve.

- Nem, nem, semmi… -  vágtam rá. Hazudtam. Már a reptéren éreztem valamit…az a csaj. Barna haj...Honnan lehet ismerős? És egyszerre eszembe jutott…

…abból a műsorból…hogy is hívták… az OMG! It's hot!-ból...a táncos csajok. Ő meg az a szőke. Őket tapizták a fiúk! De Edward azt mondta csak hülyültek...akkor miért volt a repülőtéren is olyan fura... Ez az egész zavaros.

Edward nem értette mi bajom. Nem is baj. Felöltözött én meg tovább agyaltam.

Fél óra után Rékáék is visszaértek, virultak mint a vadalma én meg próbáltam örülni a boldogságunknak. Ezek után alvás következett, már közel éjfél volt.

Lekapcsoltuk a villanyt és én Eddel aludtam egy ágyban, Réka pedig Johnnal. Edward bújt hozzám, mint egy kismacska.

A kezét a kinyúlt pizsama pólóm alá rakta. Gyengéden elkezdett az ujjaival feljebb lépegetni a mellkasomig, mire kivettem a kezét a pólóm alól és elfordultam a másik irányba.

 - Hagyj! – rivalltam rá halkan. A szívem szakadt meg...de abba hagyta. 

A másnap esősem kezdődött. Reggeliztünk, majd Ed felment a szobánkba. A szüleik és Kevin nem voltak már otthon. Kevin egyetemen volt, a szülei pedig dolgoztak. Sussan egy közeli iskolában dolgozik történelem tanárként. Az apjuk pedig számítógépekkel foglalkozik. Nem, mintha különösebben izgatna.

- Mi baj? – kérdezte aggódva Ree. Mikor látta, hogy csak unottan bambulok ki a fejemből a konyhapulton.

- Mi lenne? – vágtam rá flegmán.

- Eddel van valami? – nézett felém John.

- Mondom, hogy nincsen semmi! – csaptam rá az asztalra idegesen. Nem akartam, hogy tudjanak a telefonszámról. Egész este ezen kattogtam.

- Szóval. – kezdte John megtörve a csendet – akkor holnap lesz egy koncertünk…szóval azután ti visszamentek Londonba? – keresgélte szavakat.

- Én legszívesebben már ma hazamennék. – válaszoltam. Réka a szemeivel ölni tudott volna.

- Igen, szerintem visszamegyünk. Hacsak úrinőnagysága nem akar még ma este visszarepülni. – nézett rám Ree.

- Megyek pakolni. – mondtam egyenesen és sarkon fordultam, fel az emeletre.

A szobánkhoz közelítve Edward hangját hallottam meg. Éppen telefonálhatott. Bár tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, mégis lassan lenyomtam a kilincset és résnyire nyitottam az ajtót. A hangja tökéletesen érthetővé vált.

- Nincsen semmi baj. Nyugodj meg. Tudom, de senki sem tud rólunk. – mi van? kikről nem tud senki? - Tudom. Nyugi, titok marad. – mi marad titok? mi a franc van? Kérdezgettem magam. Éreztem, hogy egy csoda sem tart tovább három napnál…

Lerakta a telefont, én pedig úgy tettem, mintha abban a pillanatban értem volna fel. Benyitottam…

Chapter 40: Awkward Kevin is awkward

- Baba, nem akarod megnézni a szobánk? – hajolt hozzám Ed.

- De, menjünk! – válaszoltam izgatottan. Megfogta a kezem és elkezdett vezetni egy lépcsőhöz. Felmentünk, jobbra és balra volt egy-egy szoba. A bal szoba egy fürdő volt a jobb pedig Keviné, megnéztük majd tovább mentünk. Pár méter múlva a fürdő mellett volt az ő szobájuk.

- Csukd be a szemed! – mondta Edward.

- De miért? – kérdeztem vissza nevetve.

- Meglepetés! – mondta és a kezét a szememre tette. Kinyitotta az ajtót, mögöttem jött be és még mindig fogta a szemem. – Három, kettő, egy…tádám! – mondta és elvette a kezét. Egy igazi kis fiú szoba tárult elém. Volt benne egy kis galéria, vagy inkább valami szekrény, aminek az aljában voltak az ágyaik. A falak fehérek voltak és a szoba végében volt még egy íróasztal, am egy nagy ablakkal volt szemben. Egyszerű, de nagyszerű.

- Váó. – mondtam mosolyogva. – Nagyon csini.

- Ugye? – válaszolt azzal a kis cuki mosolyával és megcsókolt.

- Elég gyerekek, mi is itt vagyunk. – lépett be John és Réka nevetve.

- Amúgy hol alszunk mi? – kérdeztem.

- Hogy hol? Itt. – jött a válasz Johntól.

- De ez két egyszemélyes ágy. – mondta Ree.

- Akkor kénytelenek lesztek velünk egy ágyban aludni. – mondta viccesen Ed. – Mostantól a szobába a belépő egy ruhadarab levétele.

- Haha, de komolyan. – nevettem.

- Komolyan mondta. – közölte John, mire elnevettük magunkat. Réka és John lementek, mi meg fent maradtunk.

- Na mihez van kedved? – lépett hozzám a szőke hercegem.

- Szerintem tudod. – mondtam és lelöktem az ágyára majd megcsókoltam. Nagyon tetszett neki, így fordultunk egyet. Ő volt felül. Tovább csókolóztunk és levette a pólóm, majd én az övét is.

- Ezt nem kéne. – mondta mosolyogva, majd megint megcsókolt.

- De nem ám. – válaszoltam és elkezdte levenni a gatyám, majd a sajátját. Így birkóztunk egymással az ágyon, mikor…

- Gyerekek! – nyitott be Kevin. A frászt hozta ránk, gyorsan elugrottunk egymástól és magunkra húztuk a takarót. – Mindjárt ka – észrevett minket – Ti mi a fenét csináltok? – lépett közelebb hozzánk vigyorogva.

- Semmit, semmit. – motyogtuk egyszerre.

- Tudtam, hogy lesz ma valami, de nem hittem, hogy öt perccel a hazaérkezésünk után. – mondta röhögve és sarkon fordult és becsukta maga után az ajtót.

- Hát ez kínos volt. – mondta Edward nevetve.

- Kicsit. – válaszoltam vigyorogva. Gyorsan felkaptuk a ruháink és lementünk a többiekhez. Vacsoráznunk és mondanom sem kell, hogy Kevin hogyan nézett ránk. 

John (a fiúk apja) nagyon kedves volt. Mondta, hogy bármivel áll a szolgálatunkra és nagyon örül nekünk.

- Szerintem csak kotonokkal lehetnél a szolgálatukra. – mondta röhögve Kevin, mire Ed oldalba vágta, Susanna meg leszidta. Olyan jó fej az a család…mintha ezer éve ismerném őket. Vacsora után a szülők tévét néztek, mi és Johnék pedig felmentünk. A John fürdött, Ed hozott nekünk egy plusz matracot, ha nem lenne kényelmes az ágy. John és Réka még fürdés után elmentek egy gyorsan kutyát sétáltatni, bár már javában esteledett. Edward elment fürdeni, úgy gondoltam, hogy akkor telefonálok egyet anyuméknak.

A telefonom viszont sehol sem volt, megnéztem minden táskában, de egyszerűen eltűnt. Edwardé viszont megvolt, úgyhogy gondoltam amíg fürdik megcsörgetem a mobilom...