Chapter 24: Break up...?

- Mi történt…? –kérdezte álmosan Ree, megráztam és a képernyőre mutattam. – Az ott John, és ott van Edward…- lassan elkerekedtek a szemei. – TE JÓ ÉG! EZEK MI A JÓ SZ*RT CSINÁLNAK?! – ő is felpattant, és ketten bámultuk a képernyőt ahol John egy szőkével, Edward meg egy barnával smárolt, legalábbis majdnem. A popsi tapizás és egyebek megvoltak.

Ledöbbentünk. Hosszan és szótlanul álltunk egymás mellett.

- Ez…ez…ugye nem az aminek látszik? – fordult felém Réka könnyes szemekkel. Nem tudtam mit mondani.

- Én…én nem tudom. – mondtam és megöleltem, sírni kezdett. Én csak szimplán nem tudtam felfogni ezt az egészet. Sosem hittem, hogy tényleg ennyire fájni fog ha egy fiú…bekavar– Azt hiszem, én most telefonálok egyet. – Elléptem Rékától, aki folytatta a sírást és kivettem a telefont a kezéből.

Bementem a fürdőbe és bepötyögtem Ed számát. Kicsöngött. Hosszú percekig kicsöngött, nem vette fel.

Kikerestem John számát és őt is hívtam. Kicsöngött…

- Helló Réka! Mizujs? – Fanni vagyok. Ezt most komolyan gondoltátok? – Öhm…mit? És miért nem a saját telefonodról hívsz? – Hagyjuk, a kérdésre válaszolj! – De nem tudom, miről beszélsz! (Ed hangját hallottam a háttérben: Mi van? Ki az?) – Tudod miről beszélek, a barátnőitekről! Nem vagyunk mi teljesen  idióták! És a játékaitok sem leszünk tőbbé!– Miről beszélsz? – Tudod jól! Köszönjük nem kérdünk belőletek többet! Ednek mondd meg, hogy vegye fel a telefonját…már mindegy, neki üzenem: VÉGE!

Lecsaptam a telefont, nagyon meggondolatlan voltam… Sírni kezdtem. Réka telefonja meg csak csörgött… „JOHN HÍV” „Önnek tizenöt nem fogadott hívása volt JOHN-tól.”

Kimentem Rékához, még mindig pityergett. Bekísértem a szobánkba, lekapcsoltam a villanyt és becsuktam az ajtót. Aludni kell, nem bírja az ilyen helyzeteket.

Visszamentem a tévé elé és kikapcsoltam. Leülltem a fotelunkba és csak bámultam magam elé.

Most mit fogok csinálni? Mi lesz így velem? És velünk? – kérdezgettem magamat miközben folytak a könnyeim.

Valószínűleg elaludhattam, mert később Réka ébresztgetett.

- Fanni! FANNI! FANNIIII! KELJ FEL! – egyre hangosabban ordítozott a fülem mellett.

- Mi bajod van? – kérdeztem mérgesen és hozzá vágtam egy párnát.

- John egy csomószor hívott! Mit mondtál neki tegnap?

- Csak az igazat…

- Miről? Mit?

- Azt hogy nem leszünk a játékszereik…és felejtsenek el minket.

- Te, te, te szakítottál az én barátommal? – nézett rám értetlenkedve

- Elnézést kérek, ha jártál  volna még egy olyan emberrel, mint ők. – mondtam lekezelően Még soha nem vesztünk össze ennyire.

- Felelőtlen vagy! Nem gondolkodsz tisztán! Azok a férfiak, a telefonod mind azért történt, mert fe-le-lőt-len vagy! – tagolta hangosan. Összetörte a szívem. Ott hagytam, kirohantam a lakásból, ki az utcára. Bőgni kezdtem, az emberek bámultak is rendesen. De nem érdekelt. Miután lenyugodtam el akartam sétálni valahova, valahova messzi innen. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi dudál és mellém hajt. Lehúzta az ablakát és Liam szemeit pillantottam meg.

- Ezt nagyon elcseszted, hülye picsa. – mondta és tovább hajtott. Csak álltam megdöbbenve. A kocsi 20 méter múlva újra lefékezett. Lapos szőke haj, vékony lábak, napszemüveg és kivételesen átlagos ruha. John volt az. Odarohant hozzám.

Happy St Patrick's Day

Chapter 23: Wait...WHAT?!

- ISTENEM! – rohant utánam- Minden oké?! – térdelt le hozzám.

- Igen.- suttogtam, felálltam és megmostam a szám.

- Ne hazudj! Mi történt?! Lehet, hogy komoly bajod van… - kezdte, hirtelen elkerekedett a szeme. – TE JÓ ÉG! TERHES VAGY!

- MI VAN? – emeltem fel a hangom – Ember, szűz vagyok! – vágtam rá és kimentem a konyhába. Nagyon fájt ez a gyanúsítgatás... Még hogy én? Terhes? 14 vagyok...

 Most jutott eszembe a telóm. Le kell mennem érte. – Lemegyek egy kicsit levegőzni oké? 5 perc és jövök. – ordítottam Reenek. Felkaptam a kulcscsomóm és lerohantam a lépcsőn. Gyorsan megkerestem a postaládánkat és kinyitottam. Az mp3 és egy levelet pillantottam meg. A mp3-on kisebb karcolások voltak, de komolyabb baja nem volt. Kinyitottam a levelet.

„Helló a mp3-ad ide tettem, remélem, megtalálod. A telefonod nagyon rosszul ért földet, meg kell javítani, mert eltörött a képernyője és gombok szakadtak le róla… Bekapcsoltam és valami Edward kétszázszor hívott, mindegy. A lényeg az, hogy elvittem egy közeli javítóhoz, ha minden igaz akkor másfél nap alatt kész lesz.

Daniel”

Ó hogy a jó büdös… ilyen nincs! Mérgesen visszaballagtam a lakásunkba. Réka telefonált. Leültem a konyhába és egyszer csak mellém lépett:

- Beszélni akarnak veled. – mondta és átnyújtotta a telefonját.

- Igen? – szóltam bele- Miért nem veszed fel a telefonod? Ed totál kivan…– kezdte John mérgesen- Neked is szia –vettem egy nagy levegőt- ez egy hosszú történet! – mondtam flegmán. – Van időm – Oké, leejtettem a telóm, rendben? Egy barátom elvitte megjavíttatni. Holnapra működő képes lesz.  -  Oké. – válaszolta flegmán. – Mikor jöttök? – kérdeztem közömbösen- Holnap. Szia. – Heló.

Egy újabb király beszélgetésen vagyok túl. Még valami? Az ég nem akar leszakadni?

- Fanni, olyan fura vagy… Nincs valami baj? –lépett mellém Réka.

- Nincs. – vágtam rá.

- Ismerlek. 8 éve vagyunk legjobb barátnők. Nekem mindent elmondhatsz, mi történt? – közelebb lépett és átölelt, könnybe lábadtak a szemeim… És mesélni kezdtem. Nem bírtam tovább magamban tartani ezt az egészet…túl nagy a nyomás.

Órákig beszélgettünk, pontosan fél hatig. Megkönnyebbültem, de féltem.

- Remélem megérted, hogy ez a mi titkunk. Csak a miénk.

- Ok, de nem értem miért…

- Megígérted! – rivalltam rá

- Persze, oké. – megöleltük egymást, haraptunk valamit és leültünk a tévé elé. A szívem egy része megkönnyebbült...a másik összetört.

„Üdvözlöm kedves nézőinket! Önök az OMG, IT’S HOT! híreit látják.” – remek, gondoltam magamban, pletyka csatornánál nincs jobb adás… Hát nem volt, úgyhogy csak ment a sok üres és megalapozatlan pletyka, történet, gyanusítgatás és csúfolódás. Mindig is utáltam ezeket az adókat. Ez egész pletyka dolog... undorító.

Már nagyon elbambultam és majdnem elaludtam, nem kötött le a pletyka-adás. Arra riadtam fel, hogy

„John és Edward Grimes. Az X faktor béna hangú örök szűzei, az idegesítően hiperaktívak és azok akik soha nem nőnek fel újabb port kavartak. Azt mondják csajokról hallani sem akarnak… Vagy mégis? Egy munkatársunk kapott lencsevégre egy igen pikáns jelenetet a ’Jedwarddal’ és két szép bombázóval…”

- MIVAN?! – ugrottam fel a kanapéról. Nem hittem annak amit hallok, de annak még kevésbé amit láttam.

Chapter 22: My life becomes harder and harder

~Először is elnézést kérek az eddigi elmaradásokért, de a laptopom szervizbe került egy kis baleset után, remélem a kedves olvasóim megmaradtak! :) Királyak vagytok. Engesztelésképpen jöjjön egy szuper hosszú rész.~

Nagyon ismerős lett…

- Most?

- Ööö… tudom! Daniel! – kiáltottam és elmosolyodtam. Nagyon megörült.

- Most, hogy ezt tisztáztuk elmondanád, hogy miért akarok kinyírni magad?

- Nem akarom kinyírni magam… - habogtam

- Akkor ennyire béna vagy? – mondta nevetve

- Hahaha, még mindig nagyon kedves vagy. – mondtam és kinyújtottam rá a nyelvem.

- Jól van na. Minden oké? Bántottak? Bemenjünk a kórházba? – kérdezte komolyan.

- Nem, nem bántottak… - a hasamra pillantottam, egy hely volt ami fájt: a hasam. Gyomorszájon vágtak…remélem nem vérzik. Most jutott eszembe a telóm…-  Basszus! - kiáltottam

- Mi van? – nézett nagy szemekkel

- A telóm és az mp3-am ott maradt a földön, mert kiverték a kezemből… - nagyon elszomorodtam. Bármilyen barom megtalálja… te jó ég mi lesz velem!

- Nyugi hazakísérlek és visszajövök érte! – MI VAN?! kérdeztem magamban, miért ilyen kedves? Mindegy is, nagyon megörültem.

- Jaj köszönöm! – mondtam amire megölelt. Oké egy ölelés, egy. Első és az utolsó.

Hazakísért, addig még sokat beszélgettünk. Jó barátokká váltunk, hisz sokat köszönhetek neki. Nagyon kedves volt tőle, hogy megmentett és az, hogy visszamegy a mobilomért.

Mikor beértem a lakásba Bob fogadott.

- Hol voltál ilyen későn?! Tudod, hogy aggódtam? És miért van kikapcsolva a telefonod?? – kezdett ordítani, rosszul esett, de igaza volt. Ebben a pillanatban tudtam, hogy nem szólhatok neki a történtekről. Nem, nem tudhatja meg.

- Csak egy barátommal találkoztam… - magyarázkodtam.

- Az igazat kérdezem. – kiszúrta, hogy hazudok. Francba.

- Tényleg, beültünk egy kávézóba…

- Ilyenkor?

- I…igen. – habogtam és elmentem a szobámba. Annyira fájt a hasam… A szobámba érve lekaptam a pólóm és egy óriási kék-zöld foltott pillantottam meg a hasamon. Ó, hogy basszus. – gondoltam. Ha ezt Ed meglátja kinyír… senki sem tudhat erről. Ez az én és Daniel titka. És hogy fogok Eddel beszélni? Magyarázkodhatok majd… Ledőltem az ágyamra. Hosszú percekig csak bámultam majd elkezdtek lassan folyni a könnyeim. Álomba sírtam magam.

Másnap reggel  (úgy tizenegykor) keltem. Sebaj, legalább kialudtam magam. Elmentem zuhanyozni, de előtte belenéztem a tükörbe. Te jó ég… a sminkem teljesen le volt folyva meg a hasamon lévő foltról nem is beszélve…. Szörnyű.

Vettem egy hosszú zuhanyt, felöltöztem és közben Edre gondoltam. Reggel és este beszélünk és most, mit gondolhat? És mit mondok majd neki az egészről?

Nem volt jobb tervem, hagytam egy cetlit Danielnek, hogy elmentem és ha nem érek haza akkor hova tegye a cuccot. (a postaládánkba) Reméltem, hogy így cselekszik.

Beértem Rékához. Beszélgettem vele, látta, hogy le vagyok törve és, hogy fogom a hasam. Nagyon fájt, és nem csak ott. A lelkem is. Majdnem megerőszakoltak és nem beszélhetem meg egy „fél ismeretlen” fiún kívül senkivel.

- Fáj a hasad? Kérjek gyógyszert? – kérdezte aggódva.

- Nem túlélem… - mondtam erőltetett mosollyal az arcomon.

- Mi történt?

- Megvan a havi. – vágtam rá gyorsan. Nem mondhatom el neki, amúgy is, ha minden igaz ma hazajön. – Tényleg ma már hazajössz.

- Ja elvben. – mission complete, téma elterelve. Beszélgettünk, lementem a korházi büfébe, haraptam valamit és visszamentem. Összepakoltam a cuccait. Elbúcsúztunk az orvosoktól és haza cipekedtünk. Vagyis csak én, mert nem akartam, hogy használja a törött csuklóját. Felértünk és Ree meglátta az ajtón hagyott cetlim.

- Ki ez a Daniel gyerek? És mit keresett itt? – kérdezte egy kicsit összezavarodottan.

- Ő…ő…ő csak áthozta Edtől az ottmaradt cuccaimat. – nem volt jobb ötletem, de hazudnom kellett. Már ígyis nyakig vagyok a bajban. Hazudok, fáj a hasam és Danielt sem tudom hol van, plusz Eddel sem beszéltem egy napja.

- Ja persze… - mondta flegmán és beléptünk a házba, oké már haragszik. Vagyis azt hittem. – Valld be, hogy pasizol! – kezdett el bökdösni. Hú! Ennyire megkönnyíti a dolgom, köszönöm.

- Igen, persze. – kacsintottam. Leraktam a cuccaim és hirtelen megszédültem.

- Jól vagy? – kapta el a kezem Ree a jó kezével.

- Igen. – mondtam és beszaladtam a fürdőbe. Már éreztem, hogy valami fel fog jönni, de nem így képzeltem.  Leguggoltam és bele okádtam a wc-be. Szöryű volt. Ez a nap szörnyű, legyen már vége!