~Először is elnézést kérek az eddigi elmaradásokért, de a laptopom szervizbe került egy kis baleset után, remélem a kedves olvasóim megmaradtak! :) Királyak vagytok. Engesztelésképpen jöjjön egy szuper hosszú rész.~
Nagyon ismerős lett…
- Most?
- Ööö… tudom! Daniel! – kiáltottam és elmosolyodtam. Nagyon
megörült.
- Most, hogy ezt tisztáztuk elmondanád, hogy miért akarok
kinyírni magad?
- Nem akarom kinyírni magam… - habogtam
- Akkor ennyire béna vagy? – mondta nevetve
- Hahaha, még mindig nagyon kedves vagy. – mondtam és
kinyújtottam rá a nyelvem.
- Jól van na. Minden oké? Bántottak? Bemenjünk a kórházba? –
kérdezte komolyan.
- Nem, nem bántottak… - a hasamra pillantottam, egy hely
volt ami fájt: a hasam. Gyomorszájon vágtak…remélem nem vérzik. Most jutott
eszembe a telóm…- Basszus! - kiáltottam
- Mi van? – nézett nagy szemekkel
- A telóm és az mp3-am ott maradt a földön, mert kiverték a
kezemből… - nagyon elszomorodtam. Bármilyen barom megtalálja… te jó ég mi lesz
velem!
- Nyugi hazakísérlek és visszajövök érte! – MI VAN?!
kérdeztem magamban, miért ilyen kedves? Mindegy is, nagyon megörültem.
- Jaj köszönöm! – mondtam amire megölelt. Oké egy ölelés,
egy. Első és az utolsó.
Hazakísért, addig még sokat beszélgettünk. Jó barátokká
váltunk, hisz sokat köszönhetek neki. Nagyon kedves volt tőle, hogy megmentett
és az, hogy visszamegy a mobilomért.
Mikor beértem a lakásba Bob fogadott.
- Hol voltál ilyen későn?! Tudod, hogy aggódtam? És miért
van kikapcsolva a telefonod?? – kezdett ordítani, rosszul esett, de igaza volt.
Ebben a pillanatban tudtam, hogy nem szólhatok neki a történtekről. Nem, nem
tudhatja meg.
- Csak egy barátommal találkoztam… - magyarázkodtam.
- Az igazat kérdezem. – kiszúrta, hogy hazudok. Francba.
- Tényleg, beültünk egy kávézóba…
- Ilyenkor?
- I…igen. – habogtam és elmentem a szobámba. Annyira fájt a
hasam… A szobámba érve lekaptam a pólóm és egy óriási kék-zöld foltott
pillantottam meg a hasamon. Ó, hogy basszus. – gondoltam. Ha ezt Ed meglátja
kinyír… senki sem tudhat erről. Ez az én és Daniel titka. És hogy fogok Eddel
beszélni? Magyarázkodhatok majd… Ledőltem az ágyamra. Hosszú percekig csak
bámultam majd elkezdtek lassan folyni a könnyeim. Álomba sírtam magam.
Másnap reggel (úgy
tizenegykor) keltem. Sebaj, legalább kialudtam magam. Elmentem zuhanyozni, de
előtte belenéztem a tükörbe. Te jó ég… a sminkem teljesen le volt folyva meg a
hasamon lévő foltról nem is beszélve…. Szörnyű.
Vettem egy hosszú zuhanyt, felöltöztem és közben Edre
gondoltam. Reggel és este beszélünk és most, mit gondolhat? És mit mondok majd
neki az egészről?
Nem volt jobb tervem, hagytam egy cetlit Danielnek, hogy
elmentem és ha nem érek haza akkor hova tegye a cuccot. (a postaládánkba) Reméltem,
hogy így cselekszik.
Beértem Rékához. Beszélgettem vele, látta, hogy le vagyok
törve és, hogy fogom a hasam. Nagyon fájt, és nem csak ott. A lelkem is. Majdnem
megerőszakoltak és nem beszélhetem meg egy „fél ismeretlen” fiún kívül
senkivel.
- Fáj a hasad? Kérjek gyógyszert? – kérdezte aggódva.
- Nem túlélem… - mondtam erőltetett mosollyal az arcomon.
- Mi történt?
- Megvan a havi. – vágtam rá gyorsan. Nem mondhatom el neki,
amúgy is, ha minden igaz ma hazajön. – Tényleg ma már hazajössz.
- Ja elvben. – mission complete, téma elterelve.
Beszélgettünk, lementem a korházi büfébe, haraptam valamit és visszamentem.
Összepakoltam a cuccait. Elbúcsúztunk az orvosoktól és haza cipekedtünk. Vagyis
csak én, mert nem akartam, hogy használja a törött csuklóját. Felértünk és Ree
meglátta az ajtón hagyott cetlim.
- Ki ez a Daniel gyerek? És mit keresett itt? – kérdezte egy
kicsit összezavarodottan.
- Ő…ő…ő csak áthozta Edtől az ottmaradt cuccaimat. – nem
volt jobb ötletem, de hazudnom kellett. Már ígyis nyakig vagyok a bajban.
Hazudok, fáj a hasam és Danielt sem tudom hol van, plusz Eddel sem beszéltem
egy napja.
- Ja persze… - mondta flegmán és beléptünk a házba, oké már
haragszik. Vagyis azt hittem. – Valld be, hogy pasizol! – kezdett el bökdösni.
Hú! Ennyire megkönnyíti a dolgom, köszönöm.
- Igen, persze. – kacsintottam. Leraktam a cuccaim és
hirtelen megszédültem.
- Jól vagy? – kapta el a kezem Ree a jó kezével.
- Igen. – mondtam és beszaladtam a fürdőbe. Már éreztem,
hogy valami fel fog jönni, de nem így képzeltem. Leguggoltam és bele okádtam a wc-be. Szöryű
volt. Ez a nap szörnyű, legyen már vége!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése