Chapter 41: Suspicion

- Lássak csak… - vettem a kézbe a  fekete i Phonját. – Szóval nézzük az F betűt… - nincs találat. Hm, ez furcsa.  Kiskeresgélés után viszont a névjegyzékben találtam egy „My love” nevet és egy szipla szivecskét beírva név helyett. De miért van két ilyen név… Megnyitottam a „My love”-ot és elkezdtem csörgetni –reméltem, hogy a saját telefonom az-. Kicsöngött, hosszan kicsöngött…

- Fanny, ez nem a te telefonod? – rohant be a szobába Kevin, kezében tartva a telefonom. Egy részről megnyugodtam, megköszöntem, de a szívem másik felét elöntötte az idegesség és az aggodalom. Kié a másik név? Kevin egyedül hagyott, egyik kezemben a saját telefonom a másikban Edwardét szorítottam.

Megnyitottam a másik nevet, a pulzusom az plafont súrolta…

„CALLING <3 „

- Szia picim. – hajolt mellém egy friss illatű, nedves bőrű valaki. A szívbajt hozta rám. A telefont gyorsan kinyomtam és letettem az előttem lévő íróasztalra.

- Szia Edward. – mondtam egyenesen és kikerültem a pusziját. A saját telefonomat beraktam a táskámba és leültem az ágyára.

- Baj van? – nézett rám értetlenkedve. Egy törülköző volt a derekára kötve.

- Nem, nem, semmi… -  vágtam rá. Hazudtam. Már a reptéren éreztem valamit…az a csaj. Barna haj...Honnan lehet ismerős? És egyszerre eszembe jutott…

…abból a műsorból…hogy is hívták… az OMG! It's hot!-ból...a táncos csajok. Ő meg az a szőke. Őket tapizták a fiúk! De Edward azt mondta csak hülyültek...akkor miért volt a repülőtéren is olyan fura... Ez az egész zavaros.

Edward nem értette mi bajom. Nem is baj. Felöltözött én meg tovább agyaltam.

Fél óra után Rékáék is visszaértek, virultak mint a vadalma én meg próbáltam örülni a boldogságunknak. Ezek után alvás következett, már közel éjfél volt.

Lekapcsoltuk a villanyt és én Eddel aludtam egy ágyban, Réka pedig Johnnal. Edward bújt hozzám, mint egy kismacska.

A kezét a kinyúlt pizsama pólóm alá rakta. Gyengéden elkezdett az ujjaival feljebb lépegetni a mellkasomig, mire kivettem a kezét a pólóm alól és elfordultam a másik irányba.

 - Hagyj! – rivalltam rá halkan. A szívem szakadt meg...de abba hagyta. 

A másnap esősem kezdődött. Reggeliztünk, majd Ed felment a szobánkba. A szüleik és Kevin nem voltak már otthon. Kevin egyetemen volt, a szülei pedig dolgoztak. Sussan egy közeli iskolában dolgozik történelem tanárként. Az apjuk pedig számítógépekkel foglalkozik. Nem, mintha különösebben izgatna.

- Mi baj? – kérdezte aggódva Ree. Mikor látta, hogy csak unottan bambulok ki a fejemből a konyhapulton.

- Mi lenne? – vágtam rá flegmán.

- Eddel van valami? – nézett felém John.

- Mondom, hogy nincsen semmi! – csaptam rá az asztalra idegesen. Nem akartam, hogy tudjanak a telefonszámról. Egész este ezen kattogtam.

- Szóval. – kezdte John megtörve a csendet – akkor holnap lesz egy koncertünk…szóval azután ti visszamentek Londonba? – keresgélte szavakat.

- Én legszívesebben már ma hazamennék. – válaszoltam. Réka a szemeivel ölni tudott volna.

- Igen, szerintem visszamegyünk. Hacsak úrinőnagysága nem akar még ma este visszarepülni. – nézett rám Ree.

- Megyek pakolni. – mondtam egyenesen és sarkon fordultam, fel az emeletre.

A szobánkhoz közelítve Edward hangját hallottam meg. Éppen telefonálhatott. Bár tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, mégis lassan lenyomtam a kilincset és résnyire nyitottam az ajtót. A hangja tökéletesen érthetővé vált.

- Nincsen semmi baj. Nyugodj meg. Tudom, de senki sem tud rólunk. – mi van? kikről nem tud senki? - Tudom. Nyugi, titok marad. – mi marad titok? mi a franc van? Kérdezgettem magam. Éreztem, hogy egy csoda sem tart tovább három napnál…

Lerakta a telefont, én pedig úgy tettem, mintha abban a pillanatban értem volna fel. Benyitottam…