Chapter 33: I told you I was trouble with my bad beahviour

segélykérően néztünk...

- Semmi, semmi. – dünnyögte Ed és a tányérjába túrt a villájával, én is hasonlóképp tettem.

 Liam újrakezdte a mondandóját.

- Semmi? Akkor ki volt az a idézem „ribanc” – még szép hogy rám nézett – akivel elmentél sétálni és jelenetet rendeztetek? – John szemei elkerekedtek

- Mi van? – kérdezte John kiakadva.

- Mondom, hogy semmi nem volt! – vágta rá Edward.

- Jelenetet rendeztél? – nézett rám John.  Lehajtottam a fejem.

- A csaj ellökött és lekurvázott…nem én –kezdtem szelíden a földet bámulva.

- Miért kell neked mindent elcseszned? – rivallt rám John.

- Ebből elég! – szólt közbe Edward. – Ő semmiről sem tehet, ha az a csaj nem jön balhézni akkor semmi nem lett, volna!

- És még neki adsz igazat? – kérdezett vissza Liam. Közbe kellett szólnom.

- Oké, elég. Mindenről én tehetek. Tudom. Most elmondom nektek is amit elmondtam Edwardnak. – Ed és Ree nagy szemekkel nézett.

- Halljuk. – mondta Leem és John szinte egyszerre

- Mindig van valami balhé velem. Bármit teszek, ti meg most vagytok a karrieretek csúcsán. A legjobb lenne, ha elmennék. Mennénk… - könnyezni kezdett a szemem. – Sajnálom. – kirohantam az étkezőből, fel a lépcsőn a szobánkba és leborultam sírni. Nem a legjobban oldom meg a stresszhelyzeteket...

Gőzöm sincs mit csinálok rosszul. Miért kell mindig ilyeneknek történnie? Miért? Miért? – ajtónyikorgást hallottam. Réka lépett be és ült le mellém az ágyra. Nem mondott semmit csak megölelt és azt súgta a fülembe, hogyha úgy érzem jónak akkor megyünk. Ránéztem a könnyes szemeimmel és bólintottam. Átöltöztem pizsamába és kidőltem. Haza akartam menni.

~

Másnap Ree mellett ébredtem. Kint esett az eső. Körülnéztem a szobában Edward nem volt sehol. Nagyott dobbant a szívem. Lassan felkeltem és elmentem mosakodni, felöltözni és készülni a napra.

Ree felébredt és átment a fiúkhoz a másik szobába. Bent nem volt senki, csak egy papír ezzel a felirattal:

„Elmentünk fellépni. Öt körül jövünk. Puszi, John.”

Tehát egyedül vagyunk. És egyedül is leszünk még vagy hét órán keresztül. Ree felakart vidítani, úgyhogy elmentünk és megnéztük Stockholmot. Nagyon szép hely volt….

Najó. Őszintén? Annyira nem volt nagy durranás.

Ami viszont igazán tetszett az egy óriási pláza volt ami telis-teli volt butikokkal. Mindenféle bolt volt itt, úgyhogy Rékával sikeresen a maradék pénzünket is majdnem sikerült elköltenünk. Jó volt nem gondolni a balhékra és a veszekedésekre...

- Te ember, mennyi az idő? – kérdeztem miközben banános-epres Smoothie-t  szürcsöltem. Minden kezem tele volt zacskókkal. Volt minden féle, kicsi, nagy, papír, műanyag. Majd' leszakadt a kezünk.

- Ember? Hol? – kérdezett vissza nevetve – 5:10 van. – egymásra néztünk. Basszus. Elkéstünk. Fogtunk egy taxit és amilyen gyorsan csak lehetett a 10 zacskóval a kezünkben a hotelhez fuvaroztattuk magunkat. Felrohantunk a szobánkba és beestünk az ajtón.

- Helló, hát ti? – nézett ránk egyszerre John és Edward. Viccesen nézhettünk ki vörös arccal és csomó cuccal.

- Hát mi vásároltunk. – lépett Johnhoz Ree. Én meg csak besonfordáltam észrevehetetlenül.

- De cool cuccok. – vigyorgott John miközben Ree zacskóit kutatta át. Edward a hátam mögül megölelt és kivette a szatyrokat a kezemből.

- És te mi jót vettél? – kérdezte és ő is megnézte, hogy mikre költöttük el a pénzünket.

- Hűha… - mondták mikor már vagy 5 perce csak a ruháinkat nézték. Ree és én már rég leültünk a kanapéra. Edward mellénk ugrott  és egy csipkés fehérnemű volt a kezében, amit én vettem. Kínos, kínos, kínos!

- Ezt ma estére vetted? – fordult felém és az ölembe rakta a bugyit és a melltartót. Majd kisfiús vigyorral visszafutott Johnhoz.

- Elég már, menjetek! – mondta nevetve Réka és John próbálta levakarni az Women’secret-es zacskónkról.

- Szerintem mi menjünk. – mondta John és megfogta Ree kezét. Én meg csak ültem egy rózsaszín csipkés bugyival a kezemben egy kanapén.

- Jó ötlet. – vágott vissza Ed és kacsintott egyet. John és Réka rám mosolygott és kimentek a szobánkból.

Edward hozzám lépett.

- Na, mihez lenne kedved? – kérdezte és magához húzott, majd a csípőmre tette a kezét. A tegnapi után nem hittem, hogy bármi történhet még... A puha szája az enyémhez tapadt, a szívem a fellegekben volt, de a hasamnak közbe kellett szólnia. Egy hatalmasat korgott.

- Valaki éhes? – elengedtük egymás ajkát és elmosolyodott.

- Egy kicsit. – mondtam és késztetést éreztem, hogy megcsókoljam újra.

- Mikor ettél utoljára? – kérdezte mikor egy pillanatra elengedtük egymást, majd újra csókolóztunk. Nagyon tetszett ez a társalgási forma.

- Dél körül. – válaszoltam. A keze feljebb kezdett emelkedni. Az érintése varázslatos volt, a csípőmtől a derekamig ment, majd megállt. Végül lassan a vállamhoz ért, ahol elkezdte letolni a ruhám pántját...