elkezdte letolni a ruhám pántját...
Még sose éreztem ilyen ezelőtt...még soha nem volt ilyen bizsergés a hasamban...és nem csak ott, hanem mindenhol.
De eltoltam magamtól. Ő ellépett, majd vissza és újrakezdte.
- Edward, ne most. Légy szí. – mondtam és a kezem a mellkasára
tettem. A szíve hevesen vert, egymás szemébe néztünk. Láttam a szemében a
vágyat és a szenvedést az utóbbi mondatom miatt.
- De… - lenézett a földre, majd újra a szemembe és elmosolyodott.
– Rendben. – én is elmosolyodtam és adtam neki egy puszit. Tudta, hogy nem váratom soká, mert én is ugyanannyira akarom, mint ő.
Ezek után átakartunk menni Johnék szobájába, de úgy ítéltük meg, hogy most
ne zavarjuk meg őket, bármit csinálnak.
- Szóval éhes vagy? – nézett rám Edward. Bólintottam. – Van itt
egy sushi bár, ha gondolod benézhetünk. A válaszom egy ölelés volt. Valahogy a
néhány perccel ezelőtti események nagyon felkavarták a gondolataimat. Itt van
velem a világ legtökéletesebb fiúja, akiért évekig bármit megtettem volna, akar
és én elutasítom. Nem vagyok komplett. Tudom, helyes a döntés, de mégis valami fúrja az oldalam.
Vele akarok lenni és nem engedni.
- Hé, nyugi. – mondta meglepődötten az ölelésemre és hosszan
megszorított.
Elindultunk a sushi bárba.
- Emlékszel az „fiús” randinkra? – kérdeztem mosolyogva miközben a
kezét fogtam. Az utcákon csak pár ember volt és csak a lámpák világították Most azért nem ismerték fel, mert jó álcája volt és este volt.
- Amikor fiúnak öltöztettelek? – fordult felém mosolyogva. – Igen.
- Az volt a második randink, nem? Akkor is sushit ettünk… - ekkor
valami olyan érzés fogott el, amit soha nem akartam átélni. Az, hogy
megszakadna a szívem, ha nem láthatnám és nemsokára mindenképp vissza kell
mennem Budapestre. Nem fogom túlélni.
- Igen... – észrevette, hogy baj van – Minden oké? – állt meg még
mindig a kezemet fogva.
- Persze. – mondtam. – Csak soha, de soha nem akarlak elveszíteni.
– suttogtam halkan, mire magához húzott és lágyan megcsókolt.
- Nem is fogsz. Soha. – suttogta a fülembe. A szívem egyre
hevesebben vert, majd lassan elengedtük egymást. Tovább indultunk.
- John és Leem nem haragszik rám? – kérdeztem komolyan.
- Nem. Vagyis nem igazán értem őket. Nem a te hibád volt… -
kezdett vigasztalni.
- De ha nem az én hibám volt, akkor Rékával miért nincs sose
botrány?
- Ez bonyolult. Ő sokkal visszahúzódóbb. Meg, te más vagy.
Különleges. – mondta határozottan és gyengéden megszorította a kezem. –
Megérkeztünk. - léptünk be egy vörösre festett szobába. A hal illat átjárta a
teret és a falakon festmények voltak. Tökéletes hely volt.
- Két személyre. –mondta a kiszolgálónőnek kedvesen Ed. Egy csendes részen kaptunk helyet. Jót beszélgettünk és hülyéskedtünk, mint általában.
Edward elkezdte mondani könnyes szemekkel, hogy mennyire sajnálja azokat a
halakat amikből sushi készül.
- Meghalnak, igaz. De a szádban végzik, szóval annyira rossz nem
lehet. Megéri. – mondtam nevetve. Nagyon nevettünk, majd lassan visszamentünk a
hotelba. Körülbelül 2km kellett sétálnunk-ami sokkal kevesebbnek tűnt visszafelé, plusz Edward
nagyon aranyos kapucniban.
Mikor visszaértünk Ed első gondolata Johnék voltak,
de Liam állított meg minket a szálloda folyosóján.
- Mindenhol kerestelek titeket! Hol a francban voltatok? –kezdte
- Ettünk, miért éhes vagy? – koptatta le Ed.
- Igazán vicces vagy Edward Grimes. Inkább a barátnőcskédre
ügyelj, jó? – vágott vissza Liam. Erre Ednek majdnem eldurrant az agya.
Kinyitotta a szobánk ajtaját és beküldött. Bentről halkan hallottam mit mond
neki. Nem akartam hallgatózni, de sikerült.
- Miért kell neked mindig bántanod? Miért? Szegény teljesen ki
van, már majdnem haza ment! – kezdte mérgesen Ed.
- Miért? Képzeld, azért mert elcseszi a munkád! És nem csak a
tiéd, hanem Johnét és az enyémet is! Egyetlen hülye csitri, mikor bárkit
megkaphatnál!
- Hülye csitri? Tudod mit? Amint visszaérünk Dublinba
nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunk! – a vita véget ért. Edward bejött a
szobába és becsapta az ajtót. Próbáltam úgy tenni, mintha nem hallottam volna
semmit –nem ment. Csak ültem és néztem magam elé. Ha nyilvánosságra hozzuk,
akkor az egész világ erről fog beszélni. Mindenki. Minden lány utálni fog engem
és őket is. A karrierjüknek vége lesz. Nem hagyhatom.
- Hallottad? – hajolt közel az arcomhoz és nézett rám nagy
szemekkel. Ilyen szép szemeket még soha nem láttam, csodálatos érzés.
- Igen. - bólintottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése