- Nane. – kerekedtek el a
szemeim. – Ez…Ez egy….Úristen. – annyira megörültem. Az ajándékom egy i Phone
volt. – Köszönöm, te vagy a legjobb. – mondtam és puszit
adtam neki. Ezekután gyorsan mennie kellett én meg barátkoztam az új
telefonommal. Egy-kettőre belejöttem.
Másnap korán keltünk, mert hétkor indult a gép. Nagyon izgatott
voltam, de alig bírtam menni. A kocsiban a repülőig átkellett beszélnünk azt,
hogy titokban maradjon a kapcsolatunk.
- A legjobb lesz, ha a bejáratnál kiteszünk titeket és előre
mentek. A fanoknak kell, minimum 15 perc. – mondta Liam.
- És amikor leszállunk? – kérdeztem
- A legjobb lesz, ha akkor mi megyünk előre és akkor talán
megússzátok a lökdösődést. – mondta John kedvesen.
- Ha baj történne, csak hívjatok, oké? Szeretlek. – mondta Edward,
puszit adott és fékezett a kocsi. Kivettük a csomagjainkat Rékával és
elindultunk.
Úgy 500 métert kellett sétálni a bejáratig, ahol egy óriási csapat
rajongótábor állt. Csak fiatal lányokból. Egyszerűen… félelmetes volt. Ügyet
sem vetettek ránk. Szerencsére.
Leadtuk a csomagjainkat és pár perc múlva hatalmas üvöltözésnek és
sikongatásnak lehettünk tanúi. Igen, megérkeztek a fiúk. Olyan kedvesek voltak
mindenkivel, közvetlenek és mosolygósak. Nem látszódik rajtuk, hogy bajuk van.
Nemsokára Liamot láttuk meg. Épp vitte a fiúk csomagjait, hogy leadja.
Mi még elmentünk mosdóba és követtük őt. Amikor meglátott minket, csak
biccentett és jelzett, hogy szálljunk fel a repülőre. Így is tettünk.
„Kérjük utasainkat a SWE0105 járatára való felszállást tegyék meg
a következő 7 percben. A repülő indulásra kész!” –hangzott a bemondó. Első
osztályon ültünk, Réka, én, Liam…és Edward meg John sehol. Kezdtünk aggódni.
- Hívjam? – fordultam Liam felé.
- Nem kell…ide érnek ők.
„A SWE0105 járat megkezdi a felszállást 3 percen belül” –hangzott
újra a bemondó.
- Most? – fordultam megint csak felé.
- Rendben. Hívd. – már elővettem az újdonsült mobilom és hívtam
volna Edet, de abban a pillanatban felszálltak a repülőre.
- Ez kemény volt. – kezdte John – Ezek a fanok már nem is
rajongók, szinte már megszállott őrültek!
- Ja. – mondta Ed és leült mellém. Elmosolyodtam. – Hogy vagy? –
kérdezte és puszit adott.
- Egészen jól. – mondtam és elmosolyodtam.
A repülőn egy„sort” foglaltunk el, ha lehet így fogalmazni. Első
osztályon voltunk. A következő sorrendben ültünk: Liam (az ablaknál), John,
Réka, Edward és én. Ez volt életem második repülése.
És ekkor jutott eszembe a legfontosabb dolog.
- Te jó ég. – mondtam ilyedten, a szüleimnek elfelejtettem szólni!
Ki fognak nyírni! Úramatyám!
- Ree! Apud tudja a dolgot? – néztem rá kérdőn.
- Igen és ő elengedett.
- És a szüleim…? – kérdeztem remegő hangon.
- Nekik is szólt. Nyugi! – mondta Ree. Istenem, de
megkönnyebbültem.
Az utazás további része csendesen telt. Ed, Réka és John nagyon
aktívak voltak. Végig röhögték az utat. Nagyon jól elvoltak. Én meg csak
elaludtam Edward vállán. Igen, izgalmasan telt életem első-második repülése.
A leszállás annál jobban felrázott.
- Hé baba, leszállunk. – ébresztgetett Ed gyengéden. Lassan
pislogni kezdtem és felfogtam hol vagyok. Ez az alvás jól jött. Feldobott és
felpörögtem.
- Skacok, a leszállás hogy lesz? Vigyáznunk kell! – közölte Leem.
- Nem kérhetjük Rékától hogy megint cipelje mind a kettőjük
cuccát. – mondta Ed.
- Akkor mi lenne, ha szimplán mi hoznánk a cuccod? – nézett felém
John.
- Oké, persze. – mosolyodtam el.
- John, te menj oda a fanokhoz, addig én megvárom a táskákat.
Csajok, ti menjetek előre Leem-mel a kocsihoz. – mondta Ed.
- Oké, akkor mi szálljunk először? – kérdeztem.
- Inkább mi. – mondta John.
- Oké.
Szóval elindultak. Először Liam majd a fiúk és mi. Ahogy kiléptek
a repülőből kivezető kis folyosón óriási sikoltozás hallatszott: „J to the E to
the D to the WARD! PLANET JEDWARD!”
Igen, a régi szép idők. Egy éve mit meg nem
adtam volna, hogy láthassam így a fiúkat. Minden álmom ez volt. És most…
uramatyám, minden megváltozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése