...szóval szétválasztottam őket és bepasszíroztam magam közéjük.
-1…2…3-számoltak egyszerre, nem értettem meg csak akkor amikor mindketten elkezdtek csikizni
-Neee! Hagyjátok abba! Ree segíts – de ő csak az "ellenségnek" segített - Héé ebbe bele lehet halni – nevettem egyre hangosabban, de csak nem hagyták abba. – Bármit megteszek! – nevettem ordítva, mire abbahagyták. – Na mi van? Ennyi volt? – nevettem még mindig vörös fejjel
-BÁRMIT? – kérdezték egyszerre
-A józan ész határain belül. – kacsintottam. Ree és John gyorsan sugdolózni kezdett Ed és én csak ültünk és néztünk. Mindkettőnknek egymás és a sugdolózók között ingadozott a szeme.
-Oké megvan! – kiáltott fel John. – Vagy belehaltok, vagy élvezni fogjátok. – itt már fogtam a fejem, Réka kuncogni kezdett. – Egy éjszaka. Csak ti ketten. – nevettek, majd kirohantak a szobából. Mi meg csak WTF?! arckifejezéssel meredtünk a tárva nyitva lévő ajtóra. Egyszerre kérdeztük dadogva:
-Ez most…mi történt? – majd nevettünk és kisétáltunk a szobából ( ők persze nem voltak sehol )
-Hát akkor ketten maradtunk. – mondtam és ránéztem.
-Ja, úgy tűnik. – mosolygott- Akkor van kedved mondjuk…vattacukrot enni? – nevetett és közben cukin mosolygott.
-Ööö… Eltekintve attól, hogy este van és egy szál semmiben vagyok na meg hizlal, meglepően nagy kedvem van vattacukrot enni. – jelentettem ki, mire elkezdett húzni magavál. Gyorsan az öltözőjébe mentünk, ahol el kellett fordulnom, mert „átöltözött” istenem...mint egy kislány nevettem magamban.
-Oké, idenézhetsz. – nevetett és egy szál alsógatyában állt, én meg viccből gyorsan eltakartam a szemem. – Na mivan nem bírod supermant? – és az alsógatyájára mutatott majd nevetni kezdett.
- Haha, na vegyél fel valamit. – nevettem – Még kiskorú vagyok… - ezt csak viccből mondtam, bár igaz volt. Igaz, mindenki 16-nak nézett (komolyan!) pedig csak 14 voltam, aki 2 hónap múlva lesz 15.
- Mi? Te kiskorú? Mint aki még nem töltötte be a 16-ot? – kerekedett el a szeme, én meg csóváltam a fejem. – Hány éves is vagy? Egyáltalán vagy 15? – nézett egyre furcsábban
- Ami azt illeti nem…- olyan kínos volt, biztos voltam benne, hogy kidob most azonnal.
- Most nem mondod komolyan, hogy egy 15 év alatti lánynak mutatom az alsógatyám…Te jó ég! – nevetett, pedig azt hittem ki fog akadni. – Végén még tényleg lecsuknak. – nevetett én meg felálltam és hozzá sétáltam, csak az ösztöneim vezéreltek… olyan jó volt közel menni hozzá, majd megölelni. Először tetszett neki, mert ő is magához húzott és megcsókolt. Olyan…olyan leírhatatlan volt… Életem első csókja… A puha ajkai ahogy ez enyémekhez értek, az a mámor, mint a legédesebb méz...
Az gyönyörű pillanatot a hercegem törte meg: ellökött magától.
-Nem ezt nem szabad…- kezdte – Te még túl kicsi van…- csak ne ezt mondta volna! Igen, na bumm 14 éves vagyok…Mindenki ezzel jön, pedig vannak álmaim, céljaim és koraérő vagyok! Igen, fiatal vagyok, de NEM KICSI!
- Ne gyere már ezzel. – mondtam, majd mélyen a szemébe néztem
- De sajnos… - közölte fapofával - De tudnod kell hogy, a szabályok megszegése John szakterülete,de én sem maradok alul. – majd megint magához húzott és csak csókolóztunk. Ott állt egy szál semmiben, olyan tökéletes volt. Magamban nem hittem el, hogy ez most velem igazából megtörténik.
De, hogy az élet ne legyen tökéletes ezért egy hívatlan vendég nyitott be. Oké lehetett volna rosszabb, így „szerencsére” John és Ree volt az, akik nagyon nevettek valamin. Majd megláttak minket és leblokkoltak, de minket nem zavart. Amit egyszer elkezdtél, azt be kell fejezni.
-Oké, ezt most nem láttuk. Jó szórakozást! – mondta nevetve John és becsukta az ajtót. Egy pillanatra szétváltak az ajkaink és nevettünk, majd megint csókot váltottunk. Örökké ott tudtunk volna állni, de persze megint meg kellett, hogy zavarjon minket valaki. Egyszer csak Liam nyitott be.
-Hát ti meg? Rajtad csak egy alsógatya van?? Te jó ég! Ebből elég volt! Fiúk, kisérjétek ki a „kedves vendégünket”. – ordított Liam, én és Ed összerezzentünk. Engem két pacák megfogott és „kikísért”. Hallottam, ahogy Ed utánam jön, de Liam leállítja. Mikor kiraktak az esőbe nem tudtam, hogy mi történt. Minden olyan szép volt, most meg itt állok London egy kihalt utcáján, zuhogó esőben. Elkezdtem sírni, pedig edzett vagyok az ilyen váratlan helyzetekben. Gyorsan előkapartam a telefonom és felhívtam Ree-t, aki csak ötödjére volt hajlandó felvenni. Lelkileg összetörtem, miért kell mindennek elromolnia?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése