Chapter 14: Hospital

- Ki…Kitty volt… - Ed lesütötte a fejét.

- MI VAN?? NEM MONDOD KOMOLYAN? AZ A RIBANC ELÜTÖTTE A BARÁTNŐMET???!!! – szegénnyel ordítozni kezdtem.

- Igen, de nem szándékos volt… - amikor ezt mondta, majdnem lekevertem neki egy pofont. Az mentette meg, hogy megérkeztünk a kórházhoz. Kiszálltam, befutottam – a zuhogó esőbe, bőrig áztam, de ez volt a legkisebb gondom- Gyorsan megkérdeztem, hogy hol van Ree. Egy nővérke eligazított, felfutottam hát a szobájához ahol Johnt és Kittyt pillantottam meg. John rámnézett, oda akart jönni lefogni, mert látta, hogy neki akarok ugrani a "barátnőjécskének".

- Te meg ne próbálj lefogni! – ordítottam neki, majd Kittyhez fordultam (aki sírást színlelt)- És te még azt is meg fogod bánni, hogy megszülettél! – ordítoztam vele.  Oké, oké lehet, hogy agresszívnak tűntem, de örülök, hogy nem fogtam vissza magam. Megérdemelte azok után amit tett...

 Nem sokkal ezután egy orvost láttam kijönni Ree szobájából, szóval odamentem hozzá.

- Elnézést, hogy van? Túléli? Stabil az állapota? Bemehetek hozzá? – rohamoztam meg kérdésekkel.

- Igen, túléli. Ami azt illeti egy kicsit beverte a fejét és megreped a jobb karja, de kisebb sérülésekkel megúszta. Egy hétig bent tartjuk, majd haza mehet. Bemehet hozzá, de nyomatékosan megkérem, hogy hagyja pihenni! – mondta, majd továbbált.

- Köszönöm! – kiáltottam utána és beléptem a szobába. Ree aludt.  Fehér falak, fehér ágy, fehér lepedő, fehér függöny egy kis ablakon. Félelmetes volt.

- Jaj istenem Ree. Hogy engedhettelek el egyedül…Úgy sajnálom, esküszöm… könyörgöm, nézz rám! – mondtam sírva és leültem az ágya mellé egy kis (szintén fehér) székre. Ültem és ültem, majd 10perc után lassan pislogni kezdett.

- Hol…Hol vagyok? – nézett rám, majd lassan körbe- És mi a francér fáj így a fejem? – elmosolyodtam. – Min mosolyogsz, épp szenvedem! – nevetett, amire én is elkezdtem mosolyogni és sírni.

- Butuskám, nem emlékszel semmire? – lassan megfogtam a kezét.

- A-a, szóval igazán mondhatnál valamit. – próbált nevetni, de még nagyon gyenge volt. Egyszerre csak elfordult a kilincs és John majd Kitty és Ed lépett be. Kitty rögtön kezdte.

- Jaaj istenem! Úgy sajnálom. – gyorsan megölelte Reet és folytatta a színjátékot, vagyis folytatta volna, ha meg nem szakítom.

- Kitty, hagyd ezt a színjátékot. Többet ártasz, mint használsz. Csak toldd el inenn azt a ritka rusnya képedet. – mondtam lekezelően és az ajtó felé mutattam, amire sértődötten kiment.- John, légyszives hagyj te is magunkra. – mondtam szintén nem túl kedvesen.

- Oké. – mondta szomorúan és kiment, vele együtt Ed is.

- Najó, teljesen összezavartatok. – kezdte fáradt hangon Ree.

- Johnnal mentetek sétálni. – erre bólogatni kezdett. – És nem tudom pontosan, hogy hogy, de ez a ribanc elütött egy kocsival ami pont arra ment, pont akkor amikor ti is. – mondtam, mire kissé meglepődött.

- Hogy mi? Elütöttek? – csodálkozott.

- Igen, de jól vagy. – nevettem, amire elmosolyodott. – Most pihenj, akarsz valakivel beszélni?

- Talán Johnnal…

- Oké – mosolyogtam és megpusziltam, majd kimentem.

- Bemehetsz. – mondtam flegmán John felé fordulva. Ed odajött hozzám.

- Hogy van?

- Jól. – mondtam közömbösen, hosszú csend következett. Nagyon elfáradtam, csak arra emlékszem, hogy John láttam kijönni Ree szobájából...